Csak egy szó (SZÜNETEL)

7.fejezet

-Seoyoon. -kelt fel óvatosan Hana.- Beszélhetnénk?

-Hmm... -hümmögök nagyon hallkan, emiatt Hana megismétli kérdését.

-Beszélhetnénk? -ül le mostmár az ágyamra.

-Igen. -nyitom ki a szememet nagy nehezen. Alig látok valamit a felpuffadt szemeim miatt, ugyanis a múlt estét végig sírtam. Egyszerűen nem voltam képes megnyugodni, kikapcsolni az agyamat és elaludni. Mindent kipróbáltam, hogy legalább 5 percet aludjak -ami valahogy sikerült is- relaxációs zenéket hallgattam, meleg tejet ittam, lefárasztottam magam zumba videókkal, de semmi se volt még akkor hatásos. A fejembe mindig csak ugyanazok jártak, mint az étteremben. Mi lenne ha törölném a jelentkezést, ha nem mennék el? Csakhogy ilyenkor mindig V és Yeonjun szavai is előttem lebegtek. Mindketten azt mondták, hogy simán felvennének s hogy nem kéne hogy ilyen pici dolog megállítson engem. Számomra ez nem pici dolog, magánügyként komolyan veszem és szerintem érthető miért kételkedek magamba. 

A szobámba többször is letettem majd felvettem a telefonomat, viszont egyik pillnatban se tettem semmit. Ma reggel is ugyanott van nyitva a telefonom illetve a laptopom is.

-Yeonjun elmesélte mit történt tegnap. -vág bele a közepébe.- Őszinte leszek, -sóhajt egy nagyot.- ha visszaszeretnéd vonni a jelentkezésedet, tedd meg nyugodtan. Mi nem fogunk megállítani. Bármilyen döntést hozol, mi melletted leszünk. Viszont itt az idő, hogy egy kicsit saját magadban is higyj. Arra kérlek, gondolkodj még rajta. Annyira izgatottan vártad ezt a pillanatot és ezt a nagy lehetőséget. -veregeti meg a vállamat bátorítóan.

-Rendben. -felelek szűkszavúan.

Döntések, melyek hatással vannak az egész életünkre és annak kimenetelére is. Ki melyik gimnáziumba vagy egyetemre menne tovább? Ki hol szeretné ledolgozni felnőtt éveit? Ki hol szeretné leélni nyugdíjas éveit? Erre egyeseknek egyből elhagyja válasz a szájukat, ám nekem vagy a hozzám hasonlóknak megterhelő. Elénk raknak egy papírt tele kérdésekkel, intézmény nevekkel, mi pedig döntsük el hova mennénk tovább és mik akarunk lenni. Mi, közben remegünk, kiakadunk és csak bámulunk a papírra. Később is elénk dobnak több oldalnyi lapot, melytől már tényleg az életünk függ. Évekig felkészítenek rá minket, csakhogy mikor elérkezik a nagy momentum nem tudhatjuk, kivel mi történt előző nap. Lehet valamelyikünk elvesztett valakit, lehet nem aludt eleget. Senkinek sincs tudomása róla, az egyetemek pedig csak azt figyelik szúrós szemmel, hogy milyen lett a CSAT, milyenek lettek a jegyeink. Ismerek olyan embert, akinek csak azért csúszott el az egyetem, mert előző nap elvesztette egyik rokonát. Hyuna az. A CSAT előtti napon nagymamája elhunyt és ez nagyon szíven ütötte. A nagymamája a családdal élt évekig, ezalatt az idő alatt sokat vigyázott az ő "drága Hyunájára". Hyuna  már azona reggelen úgy állt hozzá az érettségihez, hogy nem lesz meg neki. Hála égnek volt B terve s így választotta a cukrász szakmát. 

Én pedig sikeresen átmentem az összesen, így jutottam be a Szöuli Egyetemre. Ez az egyetem csak a második opció volt, ugyanis a jogi kart választottam csak én. Hana és Choi úr  a biztonság kedvéért beírták nekem még a szórakoztató ipari kart is. Nem voltak biztos benne, hogy az első helyre bejutok. 

Az elmúlt évek során nehezen hoztam döntést magamtól. Arról, hogy utolsó öngyilkossági kísérletem után mi lesz velem, hova fogok járni gimibe, kihez kerülök, nem én választottam. Még a ruháimat is Hana és Yeonjun vette egészen 20 éves koromig. Valamiért sose bántam meg, hogy mások formálják az életemet. Általuk lettem az aki igazán vagyok és lenni akartam a nehézségek ellenére is.

-Vissza feküdhetek? -érdeklődöm Hanatól.

-Nem. -válaszol egyből.- Hyunjin már vár rád.

-Miért?