Csak egy szó (SZÜNETEL)

5.fejezet

2013. 09. 01

19 évesen igazán fura volt új iskolában kezdeni. (Jó nem csak a korom miatt.) Féltem sőt rettegtem az új környezet miatt. Mindig azon kattogott az agyam, hogy minden ugyanolyan lesz, mint régen. Összesúgnak majd mögöttem az emberek, kinevetnek, megaláznak és még sorolhatnám. Néha aludni se bírtam annyira nem akartam az egészet. Ám Hana és Choi úr annyira élet vidámak voltak. Ők boldogan közölték velem, hogy már be is írattak egy suliba. Keserű mosollyal az arcomon bólintottam nekik, nem szerettem volna ha észreveszik, hogy nincs kedvem hozzá. Akadt persze olyan alkalom, amikor mégis próbáltam utalni erre a helyzetre és arra, hogy kellemetlen nekem, de ők akkor sose figyeltek rám. Mindig rosszkor szóltam bele a beszélgetéseikbe. Mikor pedig elhallgattak nem tudtam megszólalni. Plusz még hozzá kell tennem azt is, hogy Yeonjun is nagyon várta már. Mindig ezzel jött. "Milyen jó lesz majd velem menni." Mondjuk akkor, nem értettem miért annyira fontos. Később rájöttem Eldicsekedett azzal, milyen jó nővére van. Most térjünk vissza a középiskolás dolgokhoz. Hana nagyon be volt zsongva, olyan volt mintha még sose élte volna ezt az időszakot át Yeonjunnal. 2 hónappal előtte már megvett nekem minden tanszert. Ezek beszerzései simán ment, nem úgy mint az egyenruháé. Ehhez egy vicces történet fűződik. Hana elment arra a címre, amit az iskola adott neki, ám ott nem talált semmit csak egy üres telket. Mikor visszaült az autóba a GPS-re tekintett és idegesen ráütött a kormányra. Rosszul írta be és egy karaktert kihagyott, a GPS emiatt teljesen más helyre vitte. (Jó ez lehet csak számomra vicces.) Szerencsére az egyenruhát megvette máskor. 

Mikor elérkezett az első nap, gyomorgörccsel a hasamban ébredtem. Semmi kedvem se volt kikelni az ágyból és elhagyni a házat. Nulla motivációval nem tudtam mit tenni, így még pár percig forgolódtam és próbáltam visszaaludni, sajnos nem sikerült. Valaki kopogtatott az ajtón. 

-Igen?-kiáltottam kifelé.

-Meglepetés!-lépett be az ajtón Choi úr, Hana és Yeonjun a szobámba. Ó, a szülinapom is pont erre a napra esik. Nekem ekkor teljesen kiment a fejemből, Hanaék pedig megjegyezték, emiatt meg is hatódtam. 

-Köszönöm.-mondtam halkan. Elvettem tőlük a tortát, majd Yeonjun átadta a rajzát, Choi úrék pedig egy hatalmas szatyrot tettek elém és már ki is mentek. Igazság szerint ki nem állhatom a szülinapomat. Akárhogy is örültem abban a momentumban, legbelül sírtam. Miután anyám megzakkant-mert hát ez az igazság-vagy nem ünnepeltük vagy az ünneplés vallott kudarcot. Például amikor alsó középiskolás voltam és ez a tragédia sorozat elkezdődött, már a 15. szülinapomon is teljes volt a káosz. Boldogan vártam aznap este haza anyámat, csakhogy este 10-kor se jelent meg még otthon. Azt gondoltam, biztosan csak sokáig dolgozik, ezért nem is zavartam őt. Viszont, amikor már 11-et ütött az óra az aggodalmam nagyobb lett. 

-Dasom.-szóltam bele a telefonba. Végül úgy döntöttem, felhívom őt. Még se akartam teljesen egyedül ünnepelni a szülinapomat.-Anyám még most sincs itthon.-panaszkodtam el neki. 

-Átmenjek?-érdeklődte egyből.-Az enyémek sincsenek még itthon. 

-Hogy-hogy?-csodálkoztam. 

-Céges bulin vannak. Hagyok itt nekik egy cetlit és már indulok is.-tette le.

20 perc alatt át is ért hozzám. Az is jó lett volna, ha csak videóhívásozunk, de hát ő Dasom aki sose tud a seggén maradni. Bementünk a szobámba és neki csaptunk egy két személyes partinak. Felbontottam az összes rágcsálni valót, s kiöntöttem magunknak a maradék üdítőt. Dasom és én csak ugráltunk össze-vissza, miközben a zenét hallgattuk. Körülbelül egy órája buliztunk, amikor éles csattanásra lettünk figyelmesek.-Majd én megnézem.-pillantottam a legjobb barátnőmre.-Maradj itt.-Kicsit félve mentem ki, mivel fogalmam sem volt, hogy mi fog rám odakint várni. Amikor észrevettem anyámat teljesen ledöbbentem, csak úgy vedelte az alkoholt. A ruhája szakadt volt, a haja kócos. Álltam ott némán és figyeltem tovább őt. Nagyon féltettem őt, cselekednem kellett.