Bezárva

1.

-Emily, Emily!!-kiabál anyukám, és lépteket hallok a lépcsőn.Majd kinyitja a szobám ajtaját.-Emily kelj fel! Mindjárt jön Susan néni a könyvekért, de nekem mennem kell dolgozni, apa már elment, kérlek add át neki, ha jön. -kér meg
-Jó, majd odaadom -legyintek
-Emily vedd komolyan a kérésemet, nem akarom hogy megvárassuk, tudod milyen öreg már szegény.-simogtja meg az arcom majd kimegy.

Miután kimegy vissza bújok az ágyba, hogy egy kicsit még aludhassak. Nemsokára hangos kopogásra ébredek. Gyorsan felkelek, leszaladok a lépcsőn és kinyitom az ajtót. Susan néni ahogy meglát köszön majd gyorsan bejön, már amennyire egy 70 éves gyors tud lenni, és bezárja az ajtót, hogy nehogy a bőrömhöz érjen a nap.

-Csillagom, hol vannak a könyvek?-kérdezi kedvesen Susan néni
-Máris adom -mondom majd kiveszem a szekrényből a könyvel teli zacskót -Tessék!-adom át a csomagot
-Köszönöm szívem-veszi át majd kimegy.
Miután kimegy megreggelizek és veszek egy forró zuhanyt, majd felmegyek a szobámba.Felöltözök, és mint mindennap leülök az ablakpárkányra és olvasok. Ahogy kinéztem az ablakon láttam ahogy a gyerekek játszanak a játszótéren, a velem egykorúak a pataknál szórakoznak, beszélgetnek, kivéve engem. 10 éve így élem az életemet, már megszoktam, de mindig belém hasít a tudat, nap mint nap amikor rájövök, hogy én sosem lehetek majd olyan mint ők. Néha felnéznek rám majd sugdolóznak.A városban nagyon sok pletyka terjeng rólam , mondanám, hogy már megszoktam, de nem.Bármikor hallok egy új pletykát szomorúság tölt el.
Ők kint játszanak a barátaikkal, azokkal akik nekem sosem lesznek, Barátok.
Ilyeneken gondolkodtam amikor egyszercsak megszólalt a csengő. Leszaladtam a lépcsőn, majd kinyitottam az ajtót. Egy lány állt az ajtó előtt. Nagyon meglepődtem, hisz ilyen már nagyon rég nem volt, mindenki fél tőlem, nehogy "megfertőzzem". Gyorsan beengedtem a lányt majd bezártam az ajtót, a nap miatt.

-Szia, neharagudj, hogy zavarlak, csak még új vagyok itt a városban, és gondoltam bemutatkozok, mert még csak neked nem mutatkoztam be.-mondja kedvesen
-Szia, öhm rendben -mondom kicsit összezavarodva
-Ava Jones vagyok!-mutatkozik be
- Én Emily Wilson -rázom meg a kezét
-Nagyon örülök -mosolyog
- Én is -mosolygok vissza
-Nem jössz ki a patakhoz kicsit?-kérdezi tőlem
-Hát, én nem mehetek ki a napra, allergiás vagyok-mesélem el
-Jaj neharagudj nem tudtam!Akkor szívesen itt maradok veled, ha szeretnéd-mondja
-Persze, gyere -hívom fel a szobámba
Miután felérünk leülünk mindketten az ablakpárkányba és beszélgetünk, elmesélem a történetem majd ő is mesél pár dolgot magáról, már két órája beszélgetünk amikor egyszercsak megpillantok egy fiút az ablakban. Haja sötétbarna, szeme mint a gesztenye, mosolyan olyan édes akár csak a cukor.
-Hahó, Emily, figyelsz te rám?-szakítja meg a gondolatmenetemet Ava
-Öhm persze, bocsi-mondom továbbra is a fiút nézve
-Kit nézel így?- kérdi
-Senkit, senkit-próbálom levenni a szemem a fiúról, több kevesebb sikerrel
-Masont nézed?-kérdezi
-Hogy kit?-kérdezem
-Mason, Mason Davisnek hívják-mutatja be a fiút
-Ó, köszönöm, de honnan tudod?-kérdezem
-Ő is most költözött ide, szomszédok vagyunk, itt lakik nem messze -mondja Ava
-Értem-mondom nagyon elgondolkodva
-Tetszik? -kérdezi grimaszolva Ava
-Mii, dehogy-csapom rá rögtön
-Naaa nekem elmondhatod!-biztosítja Ava, hogy nem mondja el senkinek
-Hát, jó, tetszik ..-nyögöm ki
-Uuuu-mondja boldogan Ava
-De úgyse lesz belőle semmi, biztos azt hiszi ő is fél, hogy megfertőzöm, és amúgysem tudunk találkozni-mondom szomorúan
-Jaj dehogynem, ne vesd el rögtön-vigasztal Ava, de félbeszakítja a csengő.
Mindketten lemegyünk a lépcsőn majd kinyitom. Anya áll velünk szemben, de gyorsan bejön.

-Szia anya!Ő itt Ava a barátnőm-mutatom be
-Szia Ava! Sarah Wilson vagyok, Emily anyukája-rázza meg Ava kezét-Nem maradsz ebédre?- kérdezi meg kedvesen
-Elnézést, de nem, nekem már mennem kell -mondja Ava, majd elköszönünk tőle és elmegy.

Ebéd után felmentem a szobámba, kinéztem az ablakon, de már nem láttam Masont, elszomorodtam majd bekuporodtam az ágyba. Egyszercsak megszólal a telefonom, amit rögtön felveszek. Ava hívott
-Sziaaa-köszön lelkesen
-Szia!-köszönök én is vissza
-Holnap suli után leugrok hozzád, okés?-kérdezi
-Persze, gyere csak -mondom
-Oké, akkor majd talizunk, szioo-köszön el
-Rendben, sziaa -köszönök én is el majd lerakom.
Este mikor besötétedik és már nem süt a nap, támad egy ötletem. Leszaladok a lépcsőn, majd szólok anyának, hogy átugrok Avához, ő csak bólint de szól hogy egy órán belül érjek haza.
Tíz perc múlva odais érek Aváék házához, de mielőtt megnyomnám a csengőt meglátom a szomszéd ablakban Masont. Meglátja, hogy nézem, mire int egyet, én csak zavartan mosolygok majd megnyomom a csengőt,alig telik el 10 másodperc de már Ava szalad is ki hozzám.
-Sziaa, hát te?-kérdezi
-Szia, gondoltam találkozhatnánk, ha már úgyis lement a nap-mondom
-Ez szuper, gyere be -enged be, majd bemutat a családjának
Egy óra múlva elköszönök és hazamegyek, de mikor kimegyek a kapujukon ott ál Mason.

-Szia! -köszön kedvesen
-Szia..-köszönök vissza zavartan
-Hazakísérjelek?-kérdezi
-Öhm..ha nem baj-mondom
-Dehogy, gyere -válaszolja majd elindulunk
Az úton leginkább ő kérdezgetett, hogy, hogy miért nem jövök ki nappal, hogy hívnak, hogy tanulok ha nem jöhetek ki stb.
Kérdéseire persze válaszoltam, miután odaértünk a házhoz, elköszönt és elment.
Becsöngettem, majd apa nyitott ajtót aki idő közben hazaért
-Szia Emily -ölel meg
-Sziaa-köszönök vissza
-Hallom lett egy kis barátnőd-mondja
-Hát igen-válaszolom
-És ki volt ez a fiú?-kérdezi anya
-Mason, Aváék szomszédja-mondom
-Ó értem -néznek össze apával sokat sejtően

Kb hajnali egykor fekszek le, mert felhívtam Avát, hogy elmeséljem neki az este történteket.

Sziasztok! Remélem tetszett az első rész, még elég unalmas, de higyjétek el majd jobb lesz! Bocsánat a helyesírási hibákért, és a megfogalmazásért! (Ha van valami ötleted írd meg kommentben) Megpróbálom minél hamarabb hozni a következő részt! Addig is, ha tetszett csillagozz, és írd meg kommentben a véleményed<33