Az Élet Zenéje

3

 ...Kegyetlen volt. Hagyta szenvedni a nőt, nem ment oda hozzá. JooWon a jelek szerint cserbenhagyta a lányt, vagy nem is tud az ittlétéről? Ha a szeretője, talán nem is választott rosszul. Jungkook volt már legény és házasember, most pedig ismét egyedül tengette életét. Akadtak szeretői, de különösebben nem hajtotta az alkalmakat. Ha akadt valaki pár hétre vagy hónapra, hát jó. Azt mindjárt az elején elmondta mindegyiknek, a nősülésből elege van. Szívesen játszotta meg a sokat tapasztalt férfit, aki bár fiatal - és koránál is fiatalabbnak látszik, ez természetes adottsága volt, erősen kihasználta -, azért tudja mitől romolhatnak meg a kapcsolatok. És erre célozgatott is. Ezeknek a lányoknak soha nem beszélt a tönkrement házasságáról. Legfeljebb annyit említett, és ez igaz is volt: nagyon fiatalon nősült, nem kellett volna, túl korán volt még a nősüléshez. 

Most hát kegyetlen volt, hagyta, hogy kínlódjon a lány. Két asztallal távolabb ült. A kollégák néha ráköszöntek Jungkookra, az egyik megkérdezte, hogy mit evett, és ízlett-e. Lia csak ült, nézett maga elé, egyszer majdnem elment,  de aztán mégis maradt. Ideges, hosszú ujjai markolták a kis fekete táskát - igen, Jungkook emlékezett rá, hogy fekete retikülje volt, nem illett sem a cipőjéhez, sem a ruhájához. Zsongtak az emberek, csapkodták az ajtót, a pincérnő valamit hátrakiáltott a konyhába, ahol egy rádió is szólt. A büfé mindennapos zaja része az életnek, néha tartalma is. 

Lia végre felemelte a tekintetét, körülnézett. Jungkook akkoriban még szégyenlős és bátortalan volt. Ha valaki így nézett rá, azonnal lesütötte a szemét. Alapjában véve szemérmes volt, nem igazán tudott mások arcába, szemébe nézni: legfeljebb csak akkor, ha kezet fogtak; ilyenkor is csak azért, mert olvasta valahol, hogy erről ítélik meg az embert. Ilyenkor igyekezett keményen kezet fogni. Ha a másik nő volt, akkoris. 

Lia tekintete körbejárt és megállapodott rajta. Ezt Jungkook akkor is érezte, amikor nem nézett arra. Mintha Lia szeme a szó fizikai értelmében megakadt volna rajta, tűleveles ág egy finom pulóver szálai között, szakít és kellemetlen. Szinte fáj. 

Látni nem látta, csak érezte, hogy a lány felállt, és odajön hozzá. Villájára szúrta az utolsó falatot, és igyekezett olyan arcot vágni, mint akinek most ez az egyetlen gondja. 

- Jó napot. Megbántottam magát. - Lia leült az üres székre. 

- Nem számít - mondta Jungkook, és vállat vont. 

- Park Lia vagyok. 

- Jeon Jungkook. 

- Tudom, ezt már odafent mondta. Én JooWont kerestem, vele beszéltem telefonon. Nem ismerem, csak itt mondták, hogy ma be sem jött. 

- Előfordul - Jungkook most semleges álláspontra helyezkedett. 

Nem sok kedve volt átvenni valamilyen témát vagy ügyet JooWontól. Aki különben a lapnál a sötét ügyekkel foglalkozott. Botrányok, alvilág, korrupció, rendőrségi túlkapások, bűnözők. Kilakoltatások, megvesztegetett hivatalnokok. Valamilyen értelemben együtt dolgoztak ő meg JooWon - csak míg Jungkook a "fehér", a tiszta ügyeket írta meg a városról, JooWon éppen az ellenkezőjét. S kollégája jól érezte magát ebben a piszkos világban, szemlátomást nem is félt. 

- Bocsásson meg - Lia egy pillanatra könnyedén megfogta a férfi csuklóját. Ám ez a pillanat is sokat jelentett Jungkooknak. Érzékeny volt, és talán túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonított a gesztusoknak. Eltolta maga elől a tányért, és a lányra nézett.