Az Élet Zenéje

6

...Mostmár nem esett, sőt az út is felszáradt. Jungkook mégsem haladhatott gyorsabban. Rendőrautó állt az út szélén, ketten ültek benne. No, ezek éppen a gyorsan közlekedőkre vadásznak, talán radarjuk is van. Nem kedvelte a rendőröket, ilyenkor ősi reflexek működtek benne. Talán rablók voltak az ősei? Haramiák, útonálló banditák? Zsigeri volt ez az ellenszenv, de ő ezt is természetesnek tartotta. Ha mások is úgy tartanának a törvény őreitől, mint ő, kevesebb lenne a bűnöző. S hitt ebben. 

Úgy vélte, ismeri a várost, régebben többször járt itt. Csak hogy az nappal volt. Most rájött, hogy bajban lesz. Már-már legyőzte volna az ellenszenvét, és akár kérdezett volna egy rendőrt is, de a lapuló járőrautó már eltűnt a visszapillantó tükréből. 

Lassított. Néptelen volt az út. Messze keresztben elhaladt valamilyen jármű, aztán megint semmit. Mit is mondtak a telefonban? Milyen kórház? Valamelyik szentről nevezték el. Teljesen elfelejtette a nevet. Minden kirepült a fejéből. Akkor, álmából felriadva, hirtelen nagyon is ébernek hitte magát. Úgy döntött, megáll egy telefonfülkénél. Kinyitja a könyvet a kórházaknál, és ha nyomtatásban látja, talán azonnal beugrik, melyik kórházról van szó. Bár egy ilyen kis városban nem sok kórház lehet... 

...Lia már azon az első randevún lefeküdt vele, és tette ezt teljesen saját akaratából. A férfi remegő izommal figyelte a helyzetet. Amúgyis hajlamos volt rá, hogy kívülállóként szemlélje, ami történik vele. Mintha nem is vele történnének a dolgok. 

Csakhogy ez vele történt. Lia számára olyan természetes volt, hogy lefekszik a férfival, mint az, hogy megivott egy pohár vizet, vagy reggel ébredéskor kinyitotta a szemét, este meg becsukta és elaludt. 

Jungkook csodálkozott ezen, de valami ostoba férfibüszkeségből úgy tett, mintha ez neki is így lenne természetes. Még talán be is beszélte magának, hogy lám, milyen ellenállhatatlan férfi ő, a nők a lába elé omlanak már az első randin. 

Később ugyan eszébe jutott, hogy Lia nyilván ezt is előre eltervezte; de Jungkook nem tudott rájönni, hogy vajon miért. Az biztos, a barátnő nem ok nélkül ment el otthonról, és ők sem ok nélkül mentek oda. De Lia nem használta ki kapcsolatát a férfival. Jungkook neki nem újságíró volt, hanem férfi, a szó nemi értelmében. Szüksége volt valakire, bár férfit a saját környezetében is találhatott bármikor. De neki most más kellett. Jól szituált, jó házból való fiatalember, aki már nem kezdő. 

- Mit akartál JooWontól? - kérdezte Jungkook a második találkozásukkor. Ekkor már remegve várta a lányt, ezúttal jobb helyen: egy belvárosi presszóban, közel a valamikori királyi palotához, amelyből már rég múzeum lett. 

Lia most piros ruhában jött, piros sállal, pedig nem volt hideg. Kora nyár volt. De szél fújt, és a lány rövid hajába is belepiszkáltak a szellőujjak. 

- Egy kábszeres bandát akartam lebuktatni. 

- Honnan ismered őket? 

- Benne vagyok - felelte a lány olyan egykedvűen, hogy már ez önmagában is lefagyasztotta a férfit. Egy ideig mozdulni sem tudott. Közben nézte a lány nyakát, és már könnyű volt odaképzelni a folytatást is. Hisz volt már vele az ágyban, volt alkalma megnézni milyen. Remek teste volt Lianak, és ezt is úgy viselte, mutogatta, mint minden mást. Ebből sem csinált titkot. Természetesnek vette, hogy meztelenül mászkál az idegen lakásban is, hogy nem szégyelli magát. Ha Jungkook megkérdezte volna, talán kiderül: egyszerűen nem is tudja, mi a szégyen. Ha kihirdették volna, hogy másnaptól mindenki járjon meztelenül, talán éppen Liat érdekelte volna a legkevésbé a hír. És másnap már alkalmazkodott volna a parancshoz - ,,sőt még ma délután", tette hozzá ironikusan a férfi. A ruhát nem azért hordta, hogy eltakarjon vele bármit is. Divatcikk volt, amiben feszíteni lehet, ami önmagában is jelzi, kiemel ezt, és eltakar mást - ennyi volt neki az öltözet. 

- Nem értem, miben vagy benne? 

- Egy narkós társasában - mosolygott rá a lány valahonnan magasról. Jungkook azt hitte, újságíró létére eléggé benne van a világ forgatagában, tud mindenről. Ez mégis meglepte. JooWon szakterülete nem igazán érdekelte. És mint leendő regényírót is inkább a szép történetek érdekelték. Sőt, csak a történetek. Ami elkezdődik valahol, és befejeződik egy másik ponton, de akik átélték, végigvitték, azok sem ugyanazok már. Hiszen a történet eseményei megváltoztatják a résztvevőket is. Ahogy megváltoztatják azt is, aki írja, és azt is, aki elolvassa őket. Legalábbis Jungkook így vélte még akkor. 

- Két éve vagyok közöttük, de már elegem van belőlük. Csak az érdekli őket, honnan szerezzenek anyagot, belövik magukat, és kész, elterülnek. 

- Neked ez nem elég? - Jungkook úgy tett, mint aki jól ismeri ezeket a dolgokat. Beavatottnak akart látszani, és ezért megváltoztatta a hangját, a mozdulatait. 

- Harminc vagyok öregem - ütött rá a lány a férfi vállára. 

- De nem ez a legnagyobb baj. A banda lopni jár, meg autókat tör fel. A múlt héten éjszaka már megtámadtak néhány részeg, de tehetős pasit az egyik parkban. Szerintem a jövő hónapban már ölni is fognak. És mind olyan fiatal, gyerek még. Tizenévesek, alig van köztük pár húszas. 

- JooWon segíthetett volna? 

- Telefonáltam neki, hogy feldobom az egész társaságot, elmondom minden ügyüket, ha engem nem vágnak sittre. Azt mondta érdekli a dolog, beszélhetünk róla. Nem volt több apróm, szétment a vonal az autómatában. Akkor mentem be a szerkesztőségbe, hozzátok. 

- JooWont még most is megtalálhatod bármikor. Vagy nem? 

Lia nem válaszolt. Nézték egymást. A férfiban remegni kezdett a vágy. A lánynak csodálatos teste van. Ezt-azt azért már ő is tudott a női testről, ha nem is forgatott színes pornólapokat, amelyekben a legkülönösebb pózok is láthatók. Liaban éppen azt kedvelte, ami annyira meglepte, és oly idegen volt számára az elején is; az, hogy a dolgait a legnagyobb természetességgel űzte. Képes volt vadidegen férfira rámosolyogni az utcán csak azért, mert tetszett neki a pasas, vagy mert az úgy nézte őt. Mindig hangosan beszélt, és nem válogatta  meg a szavait. Nem érdekelte ki hallja, ki nem. Úgy járkált a városban, mintha minden bolt, utca, ház, park, kocsi az övé lenne. Holott semmilye sem volt. 

- Menjünk hozzád - javasoltam miután már egy órája sétálgattak. Jungkook a lány szemébe nézett. Kellett neki Lia, és eszébe sem jutott ellenkezni. Félelmei, ha voltak is, ködösek, távoliak, tétovák.