Az Élet Zenéje

4

...Az eső áztatta aszfalt fényes csíknak látszott. Itt már nem voltak erdők, Jungkook közeledett a városhoz. Kétoldalt gyártelepek, a legtöbb helyen most is égtek a lámpák. Ha nem dolgoztak éppen a nagy csarnokokban, hát az őrök fülkéjének ablakai világítottak. Jungkook egy piacra igyekvő pótkocsis teherautót akart megelőzni, hunyorogva megvárta, míg elhalad vakító lámpáival. Aztán újra körülvette a simogató sötétség. Már nem volt messze a várostól, itt-ott felbukkantak a város fényei is. Tábla jelezte, a centrumig már csak tizenegy kilóméter. Lia... Mindez tavaly volt, év elején. Most meg a következő év vége felé jár. Meddig tartott az a dolog? Egy évig, ha mindent összeszámol. Illetve dehogy, hiszen az utolsó fél évben már nem is látta a lányt. És nem bánta, hogy nem is hallott felőle. 

Az út elkanyarodott. Gyalogos ment a padkán, a kocsizajra megfordult és integetett. A lapátok letörölték a vizet, már csendesedett az eső. Jungkook levette a lábát a gázpedálról, de csak egy pillanatig habozott, aztán ismét gázt adott, és utálni kezdte önmagát. "Miért nem vettem fel?" Örök dilemma volt ez számára, mióta kinőtt az autóstopos korszakából. Amikor ő is integetett nemegyszer fél napot, és nem vette fel senki. Nézte, hogy ritkulnak az esőcseppek a fényszórók kúpjaiban, és hajtott tovább végzete, a város felé.