prologue

861 34 6
                                    


A nevem Park Jimin. 16 évesen élek egykeként édesanyámmal.Édesapám még kiskoromban elhunyt autóbalesetben. Így anyának kell eltartani minket. Nagyon sokat dolgozik, de ha hazajön mindig velem tölti a szabadidejét. Érthető módon mindent megbeszélünk egymás között és ha tudunk segítünk a másiknak.

14 éves koromban kezdtem sejteni, hogy más vagyok mint a többi fiú. Soha nem gondoltam lányokra, sőt egyenesen el se tudtam képzelni őket. De viszont a fiúk felkeltették az érdeklődésem. Anyával szerencsére ezt is megbeszéltem és nagyon jól fogadta. Azt mondta hogy engem bárhogy elfogad és soha nem ítélne el. Ennek ellenére még egyszer sem tetszett senki és mondanom se kell, hogy semmiben nincs tapasztalatom.

Az iskolában nagyon jó tanuló vagyok, de csak egy barátom van ő pedig nem más mint, Kim Seokjin. Nagyon jól megértjük egymást hiába két évvel idősebb nálam. Ő is a saját neméhez vonzódik.

A külsőm miatt sokat csúfoltak kiskoromban, ami miatt testképzavarom lett. Sose tudtam megvédeni magam, se a testi se a lelki bántalmazásoktól. Van hogy még ma is piszkálnak, de erről nem tud senki csak én. Nagyon alacsony vagyok csupán 168 cm. Szőke hajam van, pufi ajkaim és vékony testalkatom. A szemeim ha mosolygok szinte eltűnnek. Elég sok feminim vonásom van, ezért is kapni szoktam megjegyzéseket.

Vajon lesz valaki, aki megváltoztathatja Jimin életét? Lesz valaki aki minden pillanatban vigyázni fog rá? Létezik szerelem első látásra? Ebből a történetből kiderül...


Writer.sama

at first sight | JikookTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang