Heves érintések

Fokozódó vágyak

Vacsora után nyomban Natsuko után eredtem, aki a szobájába vezetett, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Az egész házban ő volt az egyetlen bizalmasom, így gondoltam megosztom vele a történteket, hogy jobban rálásson az egész sztorira. Elmondtam neki, hogy megcsókoltam, hogy miért, milyen volt és azt, hogy mit mondott, mikor rám vágta az ajtót.

- Nem tőlem kéne tudnod, de Komiyának van egy titka. - mondta, majd halkabban kezdett el beszélni.

- Miféle titka? Mennyire függ össze a maival?

- Nagyon is. Komiya mindig is jól elvolt a lányokkal, nem undorodott tőlük, sőt szerette a testüket. Egy bizonyos ideig, míg fel nem fedezte a másik nemet. Csak kíváncsiságból tette, de sokkal jobban tetszett neki, mint az amikor egy lánnyal csinálta. Jobban szereti a pasikat, mint a lányokat, és mióta ezt felfedezte csak férfival tud elmenni. A női nem számára nem kielégítő és csak álcaként használja őket.

El sem tudtam hinni, amit hallottam. Komiya tehát meleg. Ezért akadt ki annyira a csókom miatt és ezért hiszi azt, hogy csak szórakoztam vele. Azt hihette, hogy tudom a titkát.

- Ezt miért kell titokban tartania?

- A nagyapánk elítélte az azonos nem közti nemi életet. Kezdetben miatta nem vállalta fel, most szimplán csak fél, hogy mások is elitélnék. - magyarázta, majd kérőn nézett rám - Kérlek, ne vesd meg. Jó ember,  csupa jó szándékkal. És bár nem vér szerint, sőt nem is rokonunk, de a családunk része.

Miután visszatértem a szobámba végig gondoltam a hallottakat. Sok új dolgot megtudtam Komiyáról és lassan összeállt a kép a fejemben. Ezután párszor elhatároztam, hogy aludni fogok, de amikor már majdnem sikerült elaludnom, lelki szemeim előtt láttam a tekintetét, ahogy a szemembe nézett. És a tudat idegesített. Mikor végre sikerült elaludnom vele álmodtam, már nem tudom mit, de mikor olyan kettő körül felébredtem csak rá tudtam gondolni. Komiya, ez a név és az ő arca tért vissza minden gondolatomba. Ezt orvosolnom kellett, ha nem akarok beleőrülni. Ő volt az első, akivel ennyire közel kerültünk egymáshoz, de, ha valaki mással még közelebb kerülünk talán sikerül kivernem őt a gondolataimból.

- Dan-sama! Miért hívott ide hajnali kettőkor? - kérdezte Yume, a komornám. Más nem jutott eszembe, aki segíteni tudna rajta kívül.

- Vonzónak találsz, Yume? - kérdeztem tőle és a Komiyától ellesett teknikát vetettem be rajta. Próbáltam a legérzékibben, és mivel kissé felajzott állapotban voltam ez nem is ment olyan nehezen.

- Igen Dan-sama! Minden nő örülne ha a karjai közt lehetne. - mondta szégyenkezve, én pedig ahogy befejezte a mondatot szájon csókoltam. Ahogy becsuktam a szemem ismét Komiya arca tárult elém. Az átkozott, belemászott a fejembe egy egyszerű pillantással. - Uram, a komornáknak nem szabad ilyesmit tenniük.

- Én vagyok az örökös, nem? Ha én kérem, akkor lehet! - mondtam és ismét megcsókoltam. Nem sokkal később visszacsókolt.

Egy idő után elengedte magát, majd mikor az ágyra vetettem már magától tette a dolgát. Levette a felsőjét, majd az egyémet, fölém kerekedett és a mellkasomat kezdte el csókolgatni. Megmarkoltam a melleit, és a fenekét, pont kezbe illő méretük volt, nem túl nagy, de nem is túl kicsi. Arcomat én is a nyakába fúrtam és nyomtam rá pár csókot, de mindeközben ott volt Komiya. Egy percre sem sikerült kivernem őt a fejemből. Voltaképpen az ő érintésére vágytam.

- Menjen innen kérem! Ez nem helyes. - mondtam, majd összeszedtem magam és uralkodva a vágyaimon miután elment a komorna visszaaludtam.

Másnap reggelinél már ott volt Komiya, de nem nézett rám, én viszont le se tudtam venni a tekintetemet róla. Muszáj volt beszélnem vele, hogy végre lezárhassam a történteket.

- Hé! Gyere velem! - szólt utánam Hikari, mikor reggeli után a kertbe igyekeztem. Ki akartam szellőztetni a fejem. Hikari viszont a könyvtárba vezetett.

- Mit szeretnél? - kérdeztem, miközben belelapoztam egy mangába.

- Szeretnék egy szívességet. - nézett rám kiskutya szemeivel. Érdeklődve csuktam be a mangát, és figyeltem rá. Kiváncsi voltam, miben tudnék én, a világ legnyomibb tagja segítségére lenni.

- Igazából arról lenne szó, hogy szeretnék részt venni a Francia elit fogadásában. - kérte, én pedig majdnem elnevettem magam, mert azt hittem valami nagyobb dologról lesz szó.

- Miért szeretnél rajta részt venni? A 16 éven aluliak nem vehetnek részt az ilyen rendezvényeken. - mondtam, mert ennyit még én is tudtam, és nem állt szándékomban megszegni ezt a szabályt.

- Az a helyzet, hogy az elit fia iránt már nagyon régóta érdeklődöm, és bár idősebb nálam szeretném tudni, hogy van-e számomra esély. - magyarázkodott, majd ismét kérlelni kezdett.

- Nézd, a fogadáson nem vehetsz részt, de segíthetek, hogy tudj vele beszélni négyszemközt. - ettől felvidult és a nyakamba borult. Őszintén remélem, hogy teljesül a vágya. - Egyéb dolog, amit kérni szeretnél?

- Nincs. - mondta, én pedig sarkon fordultam, készültem elhagyni a könyvtárat, már tényleg vágytam a kertre. - Hé! Láttam hogy nézel Komiyára. Tudod, reggelinél. - emlékeztetett. Szuper, akkor mégsem voltam olyan feltűnésmentes mint gondoltam. - Nem ítéllek el, de Komiya nehéz eset. Fel kell kötnöd a gatyaszárat, ha szeretnél tőle valamit. - mosolygott rám, majd tényleg az utamra engedett.

A kertben volt időm gondolkodni. Vajon tényleg olyan rossz, hogy Komiyán jár az eszem azóta a pillanat óta? Jobban átlátnám a helyzetet, ha tudnék vele beszélni erről. És talán ezt is fogom tenni.