Heves érintések

Valami új kezdete

Nem aludtam sokat az elmúlt hetekben. Több mint két hónapot töltöttem a tervem részletes kidolgozásával, míg végül a-tól z-ig összeállt minden. A költségvetés, a profit, a gyárak felépítése, a lakosság felmérése és minden lényegesebb apróság. Készen álltam, hogy a tervemet a család, a holland és a francia elit számára is feltárhassam. Ennek időpontjául pedig a pénteket választottam, ameddig volt még pontosan két napom. Abban az időben még gondosan felkészültem az előadásra. Natsuko és Yuko az elmúlt hetekben rengeteget segített nekem, szinte minden szabadidejüket rám és a programomra áldozták, amiért igazán hálás voltam. De persze hívtam szakértőket is, akik átnézték a terveimet és csak apró javításokat javasoltak. Abban a pillanatban kifejezetten büszke voltam magamra.

Természetesen az elmúlt két hónapban nem változott semmit a viszonyom Komiyával, voltaképpen nagyon kevés alkalmunk volt találkozni. Ő belefeledkezett a kéjrendszer rejtelmeibe, aminek tudata nem tett valami boldoggá, de ki vagyok én, hogy megtiltsam neki? Én pedig a napjaim nagy részét a dolgozó szobában töltöttem. A két napban tehát megkíséreltem beszélgetni vele is egy kicsit. Bekopogtam hát a szobája ajtaján és csak remélni tudtam, hogy éppen nem zavarok meg valamit. Nem akartam látni. Komiya egy pillanattal később ajtót nyitott. Fülében fülhallgató volt, amit nyomban ki is vett.

- Dan? Mi szél hozott? Azt hittem a programodon dolgoztok Natsukoval.

- Elkészült a tervezet. Pénteken fogom bemutatni és imádkozni, hogy elfogadják.

- A nagyanyánk túl nagylelkű volt, hogy egy évet adott neked. Fél is bőven elegendő lett volna. - mondta mintegy dicséretként. - Szóval, amint elfogadták ismét nagyon elfoglalt leszel a megvalósítással, mi?

- Valószínűleg igen. De tudod jó érzés, hogy tettem valamit és hasznos vagyok. Hogy nyomot hagyhatok az emberek életében.

- Igen. Biztosan nagyon jó érzés. - nézett rám jelentőségteljesen. - Egyébként miért is jöttél? - kérdezte mellékesen, majd a telefonján pötyögött valamit.

- Csak gondoltam megkérdezem mi újság veled? Hogy telnek a napjaid?

- Velem minden oké. - fogta szűkszavúra. Vártam még egy kicsit, hátha kifejti hogyan telt az elmúlt 2 hónapja, de mikor láttam, hogy már nem fog mondani semmit elköszöntem és tovább mentem.

A két nap gyorsan eltelt, mire feleszméltem már az ajtón kopogtatott először a holland, majd a francia elit. Felvezettem elöttük 2 hónapom munkáját közel egy óra alatt, majd miután a jövendőbeli eshetőségekkel lezártam a bemutatómat vártam a közönség reakcióját. Először a franciákat figyeltem meg, hisz hosszájuk fűződik nagyobb hasznunk. Örök hiba, de a gyárak egy részét az ő további támogatásukra alapoztam. Ezt ki is fejtettem a bemutató során. Ahogy a hollandok import adományait is a programnak szenteltem. Voltaképpen mindkettejük támogatására szükségem volt ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen működjön.

- Mekkora is ennek a kockázati rátája? - kérdezte a francia elit vezetője. Érdekelte a téma, ahogy láttam, de nem győzte meg annyira, hogy azon nyomban rámondja az áment.

- Amennyiben Önök továbbiakban is támogatnak minket, a kockázat 20-80% körülire saccolható a mi javunkra. Ez az arány növekedhet, amennyiben az amerikaiakkal is sikerül megegyeznünk. Ugyan a néhai nagyapámnak nem sikerült, de bízom benne, hogy a terveimmel képes vagyok meggyőzni őket.

- És ez a mi kapcsolatunk alapjaira milyen hatással lesz? - szólalt meg most egy holland férfi.

- Mint a franciáknak, mint a hollandok számára a továbbiakban is tudjuk biztosítani a szolgáltatásaikért járó ellenszolgáltatásokat. A rendszer megváltoztatása ezt semmilyen módon nem fogja érinteni. - magyaráztam.

- Amennyiben ez a tervezet a Force villa lakóinak is megfelel, akkor én semmilyen módon nem állom útját ennek megvalósulásának. - mondta és aláírta az elé helyezett határozatot, mely a rendszer változtatásának elfogadását hitelesíti. Ugyan ezt tette a francia elit is. Tehát sikerült.

- Csak ne kelljen megbánnunk. Nagyapja sosem okozott nekünk csalódást, így bízom benne, hogy helyesen döntött, mikor Önt választotta meg utódjául. - ezzel felállt és illedelmesen elköszönve mindenkitől elhagyta az épületet. Nem sokkal később a hollandok is így tettek.

Vissza tértem a dolgozó szobámba, és egy telefonhívással megbeszéltem egy találkozót az amerikai vállalattal. Két hét múlva kaptam időpontot, viszont nem ők, hanem én utazok hozzájuk.

A két hét alatt sem tétlenkedtem. Sikerült elindítanom a régi gyáraink újáépítéseiket és a hiányzó két gyár felvásárlását. Közben hozzá kezdtem a program többi részletének megvalósításához, már a gyárak megléte előtt el tudtuk kezdeni szolgáltatni a nincstelenek számára a heti egyszeri élelmiszer ellátmányt, mely a következő hétig szűkösen bár, de kibírják. Ennél többet a kezdeti időszakban nem tudtunk nyújtani.

A gyáraknak mindössze három hónapra volt szükségük mire üzemelni kezdtek. A három honap alatt bár nem sikerült megegyeznünk az amerikaiakkal, csak egy hónapig támogattak minket, az eredmény így is a vártnál sokkal jobban sikerült. A félévre már zökkenőmentesen zajlott minden. A munkások megfelelő bérhez jutottak, a nincsteleneket sikerült ellátnunk a reklámozás céljából küldött termékekből. A cégek, melyek támogattak minket jelentős bevételhez jutottak, ahogy általuk mi is, így a befolyt összegeink arányosak maradtak a kiadásainkkal. Bár töbletből nem sok keletkezett, hiány sem alakult ki még a kezdeti időszakokban sem. Tulajdonképpen teljességgel hihetetlennek tartottam, hogy ennyire sinen ment minden, mintha csak egy álomban volnék. Csak reméltem, hogy ha abban is vagyok nem fogok felébredni.

- Gratulálok a gyors teljesítményedhez Dan! - mondta a szipirtyó a vacsoránál. Személyesen szerettem volna neki elmondani a hírt, így hát meghívtam pár napra, és bíztam abban, hogy nem is akar tovább maradni. - Őszintén szólva nem hittem abban, hogy sikerülni fog...

- Mint sokan mások sem - szakította félbe Oda, de elhallgatott, miután az anyja szúrós tekintettel meredt rá. Oda volt az egyetlen, aki minden áron gátat akart szabni a tervem megvalósulásának. Voltak esetek, mikor majdnem sikerült is neki, de valahogy mindig képesek voltunk kilábalni a szorult helyzetből. Azóta alkalmazni kezdtünk egy szakembert is, aki helyettem viszi a gyárakat és a papírmunkát, míg meg nem szerzem a végzettségem. Teljes mértékben megbíztam benne, így jó szívvel hagytam rá ideiglenesen, amit létrehoztam.

- ...pláne nem cirka fél év alatt, de felül múltad az elvárásaimat, így megillet téged a cím. - fejezte be nagymamám.

- Köszönöm!

- Hát akkor Dan-re és a Force Ellátmánnyozási Központra! - emelte poharát Natsuko, majd a többiek is és vidám hangulatot teremtettünk az étkezőasztalnál. Mindenki megérdemelte, hisz nehéz időszakon voltunk túl.

Az elkövetkezendő hétvégét szintén az anyukámnál töltöttem. Egyrészt mert a születésnapomat mindig együtt ünnepeltük, másrészt mert a fél év alatt csak háromszor tudtam meglátogatni, így már nagyon hiányzott. Jól éreztem magam a társaságában, és már bele sem tudtam gondolni mennyire szükségem volt az anyai ölelésre, amit csak ő tudott nekem adni, az anya-fia programjainkra és arra, hogy szimplán együtt legyünk.