Heves érintések

Komoly fordulat

Csalódottan keltem ki az ágyamból, hisz számítottam rá, hogy Komiya ott lesz, ahogy tegnap mondta. Talán valami közbejöhetett, vagy mégsem akarja folytatni az oktatásom. Az egész eleve hülyeség volt. Hogy oktathatna valaki más számára nemi egyesülést, anélkül, hogy történnének dolgok. Márpedig ahogy a dolgok álltak, és a hallottak alapján csak az én fejemben létezett olyan verzió, hogy Komiya esetleg többet akarna. Sőt talán arról sincs szó, hogy én többet akarnék, talán csak az első alkalom adta izgalom miatt éreztem azt, amit és nyilvánvalóan Komiya arcát párosítottam az érzéshez. Nincs semmi, aminek meg kéne történnie köztünk.

- Készen áll a taxid, Dan-sama! - szólt Yume és már mentem is a kijárat felé. Úgy éreztem meg kell látogatnom anyát. Kellett valami normális az életembe, és bár anya sem volt éppenséggel normális, mégis ő számított leginkább annak.

A hétvégét tehát anyánál töltöttem. Együtt szerveztünk programokat, moziba mentünk, játszottunk, együtt főztünk vacsorát és esti nasi mellett beszéltük ki az újdonsült családtagokat. Elmondtam mindenkiről a pár hét alatt kialakított véleményemet, különösen Oda nagybácsit tárgyaltuk ki, aki még mindig szúró tekintetekkel pásztáz akármerre megyek. Még mindig nem ért egyet azzal, hogy én kerültem a néhai nagyapám helyére. A többiek viszont egész gyorsan befogadtak. Yuko el van havazva, így vele nem igazán tudtam beszélni, ahogy Ichiroval sem, számára a buli a minden, így őt csak vacsoránál lehet látni, hisz napközben alszik, éjszaka bulizik. A testvérpárral nagyon jóban lettem, Komiyával meg, hát érdekes a kapcsolatom, bár erről anyával nem beszéltem. Nem kell mindenről tudnia.

Sajnos ez a két nap gyorsan elszaladt. Mondanám, hogy barátokkal is találkoztam, de nem voltak itt barátaim, így miután anyával minőségi időt tölthettem el, már nem maradt semmi, amiért itt maradhattam volna, szóval vissza mentem. Megszoktam a villában az életet, de az otthoni kényelemhez természetesen ez sem volt fogható.

- Bizonyára te vagy Dan, vagy tévednék? - kérdezte egy idős asszony, még nem láttam korábban, de a Yukohoz kötött hasonlósága alapján meg tudtam mondani, hogy ő a nagyanyám. Visszatért külföldről. Korához képest természetesen nagyon jól tartotta magát.

- Én vagyok, Dan Erisawa. - mutatkoztam be rögtön, bár nagy sietségemben a nevem egy részét szokásosan elhagytam. Nem is értettem miért kell nekem ilyen hosszú név.

- Tán tagadod a Force nevet? - húzta fel vékony tetovált szemöldökét. - Na mindegy. Innentől átveszem a villát. Nincs szükség a további szolgálatodra.

- Tessék? - néztem elkerekedett szemekkel. Hogy érti, hogy átveszi. Amennyire tudom neki semmi köze az örökölt vagyonhoz és a villához.

- Jól hallottad. Ugyan nem maradok sokáig az országban, visszatérek külföldre, de a villát nem hagyhatom egy töketlenre. Ez ostobaság volt a férjem részéről. Nyugodjék békében. - mondta mindezt megalázó hangsúlyban. Nem tudtam mit szóljak hozzá, szerencsére Yuko közbelépett.

- Édesanyám, ne terheljük Dan-t ezzel. Mindent csak szépen sorjában. - tette vállára a kezét, majd karon ragadott és bevezetett a nappaliba. - Figyelj! Ne foglalkozz a szipirtyóval. Ichiroval, ha hazafárad persze, majd lerendezzük a dolgokat.

- Miért jött vissza ilyen hirtelen? - tettem fel a kérdést, ami azóta foglalkoztat, hogy megszólított.

- Oda hívta ide. Mint azt észre vetted nagyon böki a csőrét, hogy nem ő kapta a villát, így abban reménykedik, hogy majd a vénasszony "helyre teszi" a dolgokat és neki adja mielőtt visszatér Amerikába. - magyarázta. Gondolhattam volna, hogy az ő keze van a dologban. - Ne aggódj, megoldjuk. Nem kell átadnod senkinek semmit.

- Köszönöm. - mondtam, majd felvonultam a szobámba gondolkodni.

Bíztam Yuko-ban és Ichiroban, bár az utóbbiban kevésbé, szóval nem aggódtam annyira a dolog miatt. Csak a vacsorát kellett kibírnom, ami valljuk be nem volt a legkellemesebb. Az asztalnál a velem szembeni asztalfőnél foglalt helyet, és cseppet sem tűnt úgy mint egy nagymama, aki találkozik az unokáival és gyerekeivel. Sokkal inkább tárgyilagos volt, mintha csak egy vacsora megbeszélésen vennénk részt. Yuko elmagyarázta a tudatlan nőnek, hogy mit is készül elvenni unokájától, a vagyontól kezdve a kéjlak minden apró titkáig. Ichiro arról próbálta meggyőzni, hogy van elég eszem, és képes vagyok életben tartani nagyapám vállalatát és a többi programját. A meglepetést viszont Natsuko okozta, amikor ő is szót kért magának. A szipirtyó, ahogyan Yuko is fogalmazott nem igazán akarta számításba venni egy 19 éves "kislány" véleményét, ő mégis elmondta azt. Elmondta a rendszerváltoztatásról szóló tervemet, mely szerinte jobbá tehetné a villa életét, kényelmesebbé. Ez kellett ahhoz, hogy a nagymamánk beadja a derekát.

- Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet rád hagyni mindent, Dan, hisz 17 évesen még túl fiatal vagy, hogy ekkora fába vágd a fejszéd, de legyen. Adok kedvezményt. Ha egy éven belül eltörlöd a kéjrendszert, vagy mit, amit az ostoba nagyapátok állított fel, és létrehozol helyette valamit, ami hasznos az emberek számára, de legalábbis a város számára, akkor megengedem, hogy te vedd át nagyapád ügyleteit. De ha nem sikerül, akkor le kell mondanod Oda javára. - mondta, majd megtörölte a száját és felállt az asztaltól.

- Még ha én le is mondok, a második örökös Komiya. Csakis az ő javára fogok lemondani. - szóltam utána.

- Legyen. - húzta el a száját. Vékony csík szemöldöke ismét ráncba borult ahogy hátat fordított. - Ha most megbocsátotok most felmennék a szobámba.

Én is így tettem. Fárasztó napon voltunk túl, így csak arra vágytam, hogy végre bedőljek az ágyamba és aludjak egy nagyot. Ha nem akarok Oda kezére játszani el kell kezdenem komolyan venni a dolgom. Nem fecsérelhetem tovább az időt. De legalábbis kezdetnek szövetségesek fognak kelleni. Ezen gondolatokkal merültem álomba, s már magam sem emlékszem mikor, de ismeretlen forrású zajra ébredtem fel. Valaki járt a szobámban.