Mystic - Skz ff.

(4)

Seungmin megint unta magát. Fiatal angyalnak számított még, ezért feladatokat sem kapott. Emiatt hobbija lett, hogy a Földön élő embereket vagy lényeket nézte. Most sem volt másképp.

- Látsz valami érdekeset? – ült le mellé Jimin.

- Azon az aranyos fiún kívül semmit. – mutatott rá egy nyulat kergető fiatal fiúra.

- Ő elf. A tündérek szerintem aranyosabbak.

- Nem értem. Mi a problémája mindenkinek az elfekkel? Úgy élnek, mint az emberek, csak nem ártanak a Földnek.

- Végül is. – vont vállat az idősebb.

- Mikor fogok szerinted feladatot kapni?

- 10 év minimum.

- Nem elég, hogy egész életemben tiszta voltam?

- Fiatalon haltál meg, ahogy én. Ez nem számít egész életnek.

Seungmin dobott egy hátast. – Ezt nem hiszem el!

- Fogadd el! – majd Jimin elment, mert Taehyun hívta őt.

- Akkor is unatkozom. – mondta már csak magának.

Majd őrült ötlete támadt amikor meglátta, hogy a nyuszit kergető fiú eltévedt. „Ha jól emlékszem Jiminnek van pulcsija" – gondolta, mert valahogy el kell rejtenie a szárnyait és a glóriáját. Miután megszerezte a felsőt, nem messze az elftől érkezett meg az erdőbe.

Felvette a pulóvert, kapucnival együtt, majd óvatosan megközelítette a megzavarodott fiút.

- Szia! – köszönt, de az elf megugrott.

- Helló. Ki vagy? Nem vagy ismerős.

- Ritkán vagyok itt. Egyébként Kim Seungmin.

- Yang Jeongin. Gondolom akkor te sem tudod, hogy jutok haza. – szomorodott el.

- Éppenséggel az tudom, az elfek otthona merre van.

Jeongin megkönnyebbült, de szégyenlősen megvakarta árulkodó füleit. – Nem zavar?

- Mármint mi? – ült ki értetlenség az arcára.

- Hogy elf vagyok.

- Egyáltalán nem. A tündérek szerintem csak szárnnyal többek.

- Megnyugodtam. – Seungmin rátette a kezét Jeongin hátára, terelgetve merre kell indulniuk. – Viszont rajtad miért van kapucni?

- Hideg van. – talált ki egy gyors hazugságot.

Nem is kellett sokat sétálniuk, mert a fiatalabb nem is ment olyan messzire, csak mivel nem szeret vadászni, nem igazán szokta elhagyni „városát".

- Köszönöm! – ölelte meg Jeongin hirtelen az idősebbet. Mivel Seungmin nem tudta megakadályozni, a kisebbnek feltűntek a szokatlan tulajdonságok. – Nem is kutyus vagy!

Az angyal nagyon meglepődött a becenevén, mert ez másnak akár sértő is lehetett volna. De az elf csak aranyosnak találta Seungmint. Közben Jeongin az arcához nyúlt és mivel körülbelül egymagasak voltak, könnyűszerrel lerántotta a kapucnit, amit az angyal azonnal visszavett, ugyanis a glória igen erős fénnyel bír. Jeongin hátra hőkölt.

- Jobb, ha megyek. – lett csalódott, mert nem akarta elijeszteni a kisebbet.

- De nem zavar! – fogott rá a karjára. Ebből szerencsére a többi elf nem látott semmit, mivel még pont elég messze voltak.

- Biztos? – fordult vissza. Jeongin bólintott. – Viszont tényleg mennem kell.

- Látlak még? – reménykedett a fiatalabb.

- Igen. Legközelebbre kitalálom te milyen állatka vagy. – Jeongin elmosolyodott, mire Seungmin megölelte.

Mikor Seungmin „hazament", Jimin nekiesett.

- Mit képzelsz magadról? Ha bármi történik odalent újra ember leszel! Utána nem jöhetsz ide vissza többet.

- Mit értesz bármi alatt? – zavarodott össze. Jimin picit nyugodtabban válaszolt.

- Ha megrontanak.

- Csak Jeonginnal találkoztam.

- Azért vigyázz magadra! – kérte.

- Természetesen.

Jimin megforgatta a szemeit, de mivel még ő sem kapott feladatokat, neki sincs jobb dolga, mint nézelődni. Bár, neki van egy különleges kedvence. A vámpírok. Érdekesnek tartja haláluk utáni életüket, vagy akár azt, hogy halottnak születnek, mégis élnek. Ez alkalommal egy személy kötötte le a figyelmét. Tudta, hogy nem helyes, hogy egy rosszindulatú lényt tervez megismerni, de elhatározta, hogy amint összeszedi a bátorságát le fog menni hozzá.