Roommates ❁chanminbin❁✔️

❁5❁

-Szia!-köszönt Hyunjin-nak mikor belépett az öltözőbe.

-Szia Minnie! Milyen napod volt?

-Fárasztó!-sóhajtotta.-És neked hyung?

-Nekem azt hiszem ugyanolyan, mint a többi!-merengett.

Szokatlanul csendes volt az idősebb, amit nem tudott hova tenni a fiatalabb.

Ma a pultnál segített felvenni a rendeléseket. A munka végeztével még segített elpakolni a többi dolgozónak, majd a kollégiumba igyekezett. Útja szokásosan a tetőre vezetett, majd a táskájából kipakolva nekilátott tanulni.

Egészen addig tanult, ameddig be nem sötétedett az idő. Így tehát kénytelen volt a szobájába mennie.

-Szia Minnie!-intett neki Chan. Changbin nem köszönt neki, de ezt már megszokta.

-Szia Chan!-ült az asztala mellé és rögtön folytatni kezdte a tanulást.

-Stréber!-mondta Changbin. Seungmin ökölbe szorította a kezét, de inkább nem mondott semmit.

-Bin!-nézett rá Chris mérgesen. Bin erre csak fújtatva felkelt és az erkély ajtaját kinyitva gyújtott rá.

Este felé a két idősebb vacsorához készülődött, ám Seungmin még mindig az asztal felett görnyedt.

-Minnie, gyere és egyél valamennyit!-fogta meg a vállát Chan.

-Nem hyung, még tanulnom kell! Egyetek nélkülem!

-Mindig együtt eszünk, és ez most se legyen kivétel! Addig is pihensz pár percet, az pedig nem árt!

Ám Minnie makacs volt, nem akart még enni. Így Chan egyedül tért vissza az apró ebédlőbe.

-Nem jön?-nézett rá Changbin.

-Nem. Szegény annyit tanul, hogy nem jut magára ideje!-dörzsölte meg a homlokát és nekilátott az adagjának.

Bin viszont felállt és a szobába ment. Minnie azt hitte, megint Chan jött be hozzá, de mikor meghallotta a másik hangját nagyot ugrott ijedtében.

-Gyere Seungmin! Egyél előbb, és utánna visszajöhetsz még!-hajolt hozzá. Seungmin ereiben még a vér is megfagyott. Óvatosan megfordult, de nagyot nyelve konstatálta, hogy Bin szája alig pár centire van az övétől. Ijedtében nem is tudta merre nézzen.

Hyungja arca azonban különös módon más volt. Mintha nyugodt lenne, ami ritkán vall rá.

Megfogta Minnie kezét és óvatosan felhúzta a könyve mellől. A kisebb arca vörös lett, és úgy érezte  mintha ezernyi pillangó repkedett volna a hasában.

Bin, még mindig a kezét fogva, kiment a szobából és a széke felé húzta. Chris meglepődve figyelte őket, de nem szólt egy szót sem.

-Jó étvágyat!-mondta Changbin és mostmár ő is enni kezdett. Seungmin viszont még az előbb történteken gondolkozott. Soha nem viselkedett vele így az elmúlt egy hétben. Sokkal jobban tetszett ez az oldala, mint a bunkó énje.

-Föld hívja Seungmin-t, ébresztő!-hallotta meg Chan hangját. Fejét megrázva kezdett el enni. Nagyon éhes volt, úgyhogy még repetázott is.

-Köszönöm hyung!-állt fel és elmosta a tányérját.

-Most hogy ettél, talán jobban tudsz koncentrálni!-mondta Chan.-De örülök, hogy ennyire ízlett!

-Éhes is voltam, nagyon!-vallotta be.

-Képes lettél volna órákig ott ülni és éheztetni saját magad?-nézett rá értetlenül Bin.

-Igen, azt hiszem.-mondta szégyenlősen. Visszament a szobába, és ismét olvasni kezdett.

-Figyelni kell rá!-jegyezte meg Chan.-Ha nem szólunk, nem eszik! Az pedig nem tesz neki jót!

Changbin fejét rázva az idősebb elé állt és a vállába fúrta a fejét. Chris átkarolta a derekát és közelebb húzta magához.

-Mi volt az, amit Seungmin-nel csináltál?-simította meg az arcát.

-Csak...nem akartam, hogy egyedül egyen később!-fordult el, de Chan megfogta az arcát. Mosolyogva adott a szájára egy hosszú csókot.

-Köszönöm!

"-Nem csak miattad csináltam!"-gondolta Bin.