Reggel Changbin arra ébredt, hogy Seungmin felkel az ágyból és kilép az erkélyre.
Pár perc után végül ő is felült és kiment mellé.
-Jó reggelt!-lépett mellé, miközben rágyújtott egy cigarettára. Minnie nem válaszolt, csak csendben bámulta a tájat.
-Figyelj, én...tényleg sajnálok mindent! Gyerekes voltam, csak magammal foglalkoztam, senki mással! Nem temetkezhetek folyton abba, hogy gyerekkoromban milyen traumák értek!
-Én pedig tényleg megbocsájtok!
-De örök sebet hagytam benned! Nem érdemlek bocsánatot!-temette az arcát a kezébe.
-Még rendbe tudod hozni!-simította meg óvatosan a hátát. Ezt meghallva az idősebb rögtön magához szorította.-Menjünk be!-nézett bele a szemébe, mire Bin megpuszilta a száját.
-Annyira szeretlek!-csókolta meg sokadjára. Egyszerűen imádta az érzést, hogy most már bűntudat nélkül szeretheti őt is.
Mikor bementek Chan még mindig aludt. Changbin óvatosan rázogatni kezdte , de csak nyöszörögve húzta magára jobban a takarót.
Minnie közben megnézte a telefonját, jött-e értesítése tegnap óta.
-Úristen!-kiáltott fel kétségbeesetten. Erre persze felkapták mindketten a fejüket.
-Tegnap haza kellett volna mennem!-mondta könnybe lábadt szemmel.-Anyáék feleslegesen vártak az állomáson!-rogyott le a székére.
-Biztosan megértik. Tegnap nem voltál jól, és most sem vagy jobban!-vigasztalta Chan.
-Ki fognak nyírni!-remegett.
-Hívd fel őket! Most! De hangosítsd ki!
Tárcsázta az anyját, aki kisvártatva fel is vette.
-MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL?! TUDOD TE MENNYI IDEIG VÁRTUNK RÁD?!
-Anya, kérlek hallgass meg...
-Nem érdekel a kis meséd! Meg ne lássalak többé!-harsogta, mire Seungmin sírni kezdett.
-Hölgyem, kérem hallgassa meg! Jó oka volt rá, hogy tegnap nem tudott hazamenni!-mondta viszonylag nyugodt hangon Chan.
-Ki vagy te?
-Bang Christopher Chan vagyok, Seungmin szobatársa!
-Na ide figyelj, ne avatkozz ebbe bele! Majd Seungmin kapni fog, ha hazaér, de ez nem a te dolgod!
-Ha csak egy ujjal is hozzá mernek nyúlni Minnie-hez, eltöröm a karját!-csattant fel most Bin.
-Mégis hányan hallgatóznak? Csak nem ki vagyok hangosítva?
-De, méghozzá én mondtam neki! Képzeljék el, hogy a fiuk tegnap nagyon rosszul érezte magát, és ma sem javult meg, szóval nem megy haza egy ideig!
-Mégis miféle rosszullét?
-Meg akartam halni!-suttogta halkan.
-Hogy...mit?
-Jól hallottad!
Hosszú csend után folytatta.
-És ha ez nem elég felháborító nektek, hát tessék: együtt vagyok Chan és Changbin hyung-al! Igen, két fiúval! De tudod mit, leszarom! Nem érdekel mit fogtok gondolni ezek után rólam, mert már nem vagyok a tietek! Mellettük végre boldog vagyok, nem úgy, mint veletek! Ők legalább foglalkoznak velem és érdeklem is őket!-kiabálta.
-Nem vagy többé a fiunk!-mondta szárazon a nő.
Minnie-ben erre megakadt a levegő. Letette a telefont, majd az idegességtől sírva az ágyára borult.
A két idősebb sajnálkozva befeküdtek mellé.
-Annyira szeretünk Minmin! Ígérjük, hogy vigyázunk rád és melletted leszünk bármi történjen!-suttogta Chan miközben a fejét simogatta nyugtatásképpen.
-Eddig is gyűlöltek! Sosem voltam nekik elég jó, csak akkor foglalkoztak velem, ha jó jegyet szereztem! Most is azért foglalkoznak velem, mert felvettek az egyetemre, semmi másért! Még sosem dicsértek meg semmiért!-bújt közelebb Changbin-hoz.
-Mi büszkék vagyunk rád helyettük is!-puszilta meg a homlokát.-És ha kell egy nap ezerszer elmondjuk, mennyire szeretünk téged!
-Segítünk, hogy rendbejöjj és hogy jobban érezd magad!-ölelte meg hátulról Chris.-A szüleid pedig meg sem érdemlik, hogy ilyen gyerekük legyen, mint te!
Percekkel később Minnie már nem sírt. Helyette inkább elszenderedett a két idősebb karjai között.
-Nehéz időszakon megy keresztül! Az a legfontosabb, hogy mellette legyünk!-suttogta Chan, nehogy felébressze Seungmin-t.
-Emlékszel, hogy régebben is valami hasonlót mondtál? Akkor is pont így feküdtünk az ágyban!
-Igen, de most sokkal boldogabb vagyok, mint akkor!
-Mert?
-Most már végre együtt vagyunk!-hajolt át óvatosan Minnie felett és megcsókolta Changbin-t.
-Köszönöm hyung! És Seungmin-nak is!
-Ugyan mit?
-Hogy kaptam egy második esélyt!-bújt még közelebb hozzájuk annyira, hogy még egy papírlap sem fért volna el közöttük.
VOUS LISEZ
Roommates ❁chanminbin❁✔️
Fanfiction"-Szeretünk Minnie! Chan is és én is!-sírta, miközben Seungmin vállába fúrta a fejét. -Ezt csak azért mondod, hogy ne haljak meg!-szipogta. -Nem, tényleg szeretlek téged! Sajnálom, és szeretném jóvátenni, amit elrontottam! Kérlek! Adj még egy utolsó...
