Az incidens után már eltelt körülbelül egy hónap is. Azóta Seungmin egyszer ment haza, akkor is csak a cuccaiért. Chan és Changbin is vele tartott, és segített neki elpakolni.
A szülei természetesen undorodva néztek rájuk, de őket nem érdekelte semmi más, csakis Seungmin. Az a csoda, hogy még beengedték őket a házba!
Lassan közeledni kezdett a tél is, ezzel együtt pedig a karácsony. Chan izgatottan ment vissza a kollégiumba, ugyanis meglepetést szánt két szerelmének.
-Sikerült megvennem őket!-mosolygott győzedelmesen!
-Mit?-nézett rá zavartan a kisebb.
Bin már tudta mi volt az, de nem árulta el Minnie-nek.
-Megvettem a repjegyeket Ausztráliába! A karácsonyi szünetet ott fogjuk tölteni!
-Hyung!-nézett rá tátott szájjal.-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ezt elfogadom?!
-Tudom, épp ezért már előre megvettem! Most már nem lehet visszavonni!-vigyorgott kissé gonoszan.
-Túlságosan kedves vagy velem! Bár vissza tudnék ebből valahogy adni!
-Felesleges baba! Eddig csak Changbin jött velem, de most már te is itt vagy velünk, szóval jössz!
-Köszönöm hyung!-ölelte meg szorosan.
-Semmiség! Legalább be tudlak mutatni a családomnak végre! Nagyon sokat meséltem rólad, és alig várják, hogy találkozzanak veled!
-Tele vagy meglepetésekkel Chan!-ingatta a fejét Min.-Még sosem voltam külföldön!-gondolkozott.
-Akkor épp itt volt az ideje!
-Nyaralni sem voltam anyáékkal!-jött rá a felismerés.-Amikor a szünet után megkérdezték a tanárok, hogy merre voltunk nyaralni én mindig hazudtam valamit!
-Min, szerintem neked még gyerekkorod sem volt.-jegyezte meg Bin.-És nekem se...
-Valószínűleg.-mondta szomorúan, miközben visszaült a gépéhez.-De legalább jók voltak a jegyeim mindig!
-Ja, cserébe nem voltak játékaid!-ingatta bosszúsan a fejét Chan.
-Sajna nem. Sosem volt például puzzle kirakóm, sem pedig LEGO házam. Pedig szívesen elfogadtam volna egyet...-emlékezett vissza.
-Milyen volt, amit szerettél volna magadnak?
-Igazából én sem tudom. A LEGO Roxfort kastély eléggé tetszett.-gondolkozott hangosan.
-Nem láttam még a Harry Pottert!-töprengett hangosan Changbin is.
-Tessék?-nézett rá megrökönyödve a másik kettő.
-Valahogy nem áll hozzám közel ez a fantasy vonal.
-Muszáj bepótolnod a szünetben!-mutatott rá Seungmin.
-Ahogy gondolod!-húzta magához hirtelen, majd egy csomó puszival kezdte jobb kedvre deríteni.
(...)
Amint elkezdődött a szünet rögtön elkezdtek pakolni. Már az első napra foglalták a jegyet, így azonnal indultak is Chan szüleihez.
A reptéren még viszonylag nyugodt volt Minnie, ám amint felszálltak a repülőre rögtön elkapta a pánik.
-Nem, nem megyek innen sehova!-fordult volna vissza, mielőtt leültek volna a helyükre.
-Min, már nem mehetünk le, mindjárt bezárják az ajtókat!
-Nem, biztos nem maradok ezen a gépen!
A kezei remegtek, csakúgy mint a lábai, a torka pedig pillanatokon belül kiszáradt.
Chan óvatosan átölelte, és próbálta valahogy megnyugtatni.
-Nem lesz baj édes!-csatlakozott Bin az ölelésbe.-Itt leszünk melletted egész végig!
Szerencsére hármas ülések voltak, ezért nem okozott nagy gondot a foglalás. Seungmin-t középre ültették, aki olyan erősen szorította a kezüket, hogy azok teljesen fehérek lettek.
Az sem segített, amikor nagy sokára a bemondó megszólalt, hogy nemsoká felszállnak.
-Nyugi, nincs baj! Nem lesz félelmetes, olyan az egész, mintha egy álló buszon ülnél!
-Sajnálom, hogy megint elrontok mindent!
-Nem, Minmin, én sajnálom, hogy rád erőltettem ezt az egészet!-hajtotta le Chan a fejét.-Ha tudtam volna, hogy félsz repülni...
-Nem ült még repülőn, úgyhogy nem tudhatta! Senki nem hibás és kész, téma lezárva!-mondta Changbin, miközben Seungmin kezét simogatta.
Miután felszállt a gép, Seungmin is megnyugodott annyira, hogy ki merjen nézni az ablakon.
-Ugye nem is olyan félelmetes, igaz?
-Nem, most már nem félek annyira. Köszönöm!-hajtotta a fejét Chan vállára.
-Sokáig megyünk, úgyhogy pihenj addigis! Most nem kell tanulnod legalább!
-Hoztam azért pár könyvet!-mutatott a táskájára, mire mindhárman elnevették magukat.
VOUS LISEZ
Roommates ❁chanminbin❁✔️
Fanfiction"-Szeretünk Minnie! Chan is és én is!-sírta, miközben Seungmin vállába fúrta a fejét. -Ezt csak azért mondod, hogy ne haljak meg!-szipogta. -Nem, tényleg szeretlek téged! Sajnálom, és szeretném jóvátenni, amit elrontottam! Kérlek! Adj még egy utolsó...
