/Draken szemszöge/
Drakennek nem sikerült belekezdenie a mondandójába ugyanis egy orvos tört be az ajtón. Elvégezte a szükséges vizsgálatokat és néhány fontos információt is közölt a fiúval. Miután befejezte magukra hagyta a fiatalokat.
A légkör feszülté vált. Draken már nem érezte azt a meghitt hangulatot amit előtte. Tekintetét Y/n-re emelte aki egy szívmelengető mosolyt küldött felé és úgy nézett rá mintha ő lenne a világ legcsodálatosabb embere és a szemében az is volt. Draken nagylevegőt vett és belekezdett a vallomásába.
-Figyelj Y/n. Sajnálom a ma estét. Te ugye nem sérültél meg? Hülye kérdes volt. Látom a gipszed.
-Draken. Nem kell sajnálnod. Nem a te hibád volt. És a karom már nem fáj. Meg amúgy is ez semmi a te sérüléseidhez képest.-mondta a lány meleg hangon és megfogta Draken kezét. A fiú erre zavarában a fejét kezdte vakarni. Nem tudta megis hogy kéne neki elmondania. Nem találta a megfelelő szavakat.
-Amúgy nem csak én látogattalak amíg aludtál. Mickey is bent volt minden nap. Sokat beszélgettem vele.-Y/n felált az ágy mellől és valamit pakolászni kezdett.
-Nem is tudtam-
-Hé.-szólalt meg Draken mire a lány rákapta tekintetét.-Megígértem valakinek hogy ha újra látlak elmondom szóval az az igazság hogy azt hiszem....... szerelmes vagyok beléd. -a szobába csend telepedett. Draken feszülten várta a lány reakcióját. Egy darabig még a kezeit figyelte majd tekintetét a szerelmére vezette. A lány csak állt egyhelyben és nem mozdult. Hirtelen könnyek szöktek a szemébe és odaszaladt a fiúhoz. Ajaikat össze érintette majd végérvényesen engedett a könny áradatának. Zokodva bújt a fiú vállába és sírástól elcsukló hangon csak annyit mondott "én is szeretlek".
