/Draken szemszöge/
Alig hiszem el ami történt. Képtelenség hogy ez a lány pont engem szeressen. A csókunk eleinte lágy volt és érzelmekkel teli. Ajkaink csak súroltál egymást de ezt egy idő után keveselni kezdtem és szerintem Y/n is. Nyelvemmel végignyaltam alsó ajkán engedély kérés képpen a bejutáshoz. Ő hezitálás nélkül megadta és még közelebb hajolt. Keze a tarkóm és a hajam között ingázott még az enyém a derekán pihent. Nagyon élveztem a csókunkat és szerintem ő is. Ám a meghitt pillanatunkat egy hangos ajtó csapódás törte meg. Azonnal eltávolodtunk egymástól. Mickey lépett be az ajtón és enyhe meglepődöttséget és örömöt tükrözött az arca. Csak ált az ajtóban egy darabog majd mikor felocsúdott ideszaladt hozzám. Szororsan magához ölelt ami egy picit fájt de nem akartam kimutatni. Biztos nehéz volt neki nélkülem.
-Kenchin végre felébredtél. Annyira hiányoztál. Már azt hittem hogy sose kelsz fel.
-Te is hiányoztál nekem. Örülök hogy látlak. Y/n mesélte hogy mindennap bejöttél. A bandával mi a helyzet?
-Mindenki nagyon hiányol és megesküdtek hogy bosszút álnak azokon akik kórházba juttattak. Tényleg! Mikor engednek ki?
-Azt mondta az orvos hogy még egy pár napig bent kell maradnom hogy megfigyelhessenek. Kb 3-4 nap és szabadulok.-simogattam meg fejét mondatom végén.
-Éééés mi volt ez az előbb köztetek? Végre összejöttetek? Már ideje volt.- mondta Mickey sejtelmes vigyorral az arcán. Én nem tudtam mit válaszolhatnék erre. Y/n-re pillantottam aki karbatett kézzel állt az ablak mellett és egy bólintással jelezte hogy mondjam nyugottan.
-Hát......... igen.-hangzott el a rövid válaszom mire Mickeynak fülig szaladta a szája és odaszaladt a szerelmemhez hogy egy gratuláció kíséretében megölelje. Jó volt nézni ahogy a 2 legfontosabb ember számomra vigyorog és jól érzi magát.
