Karácsonyi bónusz ep.

58 2 0
                                    

/Y/n szemszöge/

Drakennek és nekem ez lesz az első közös karácsonyunk. Foggalmam sincs mire számítsak. Mivel ezelőtt még sosem volt barátom és a családom nem igazán tolta túl a karácsony témát bár gondolom ő sem annyira élte bele magát tekintve a családi hátterét.
Na mindegy. Megbeszéltük hogy átmegyek hozzá este felé és nálla alszok. Látta rajtam hogy megilyedtem ezért kihangsúlyozta hogy nem azért hogy lefeküdjünk ami megynyugtatott. Még mindig nem tudom elhinni hogy ekkora szerencsém volt vele. Nem erőltet rám semmit. Hagyja hogy úgy haladjunk ahogy nekem jó. Még sosem tett semmi olyat amivel nekem ártott volna. 100%-ig megbízom benne és remélem ő is bennem annak ellenére hogy sejti valamit titkolok előle.

8 után pár percel meg is érkeztem szerelmem lakhelyéhez majd felhívtam hogy engedjen be.  Ez meg is történt majd beinvitált szobájába. Gyönyörü szépen fel volt díszítve. Mindenhol halványan világító égősorok voltak tekerve és egy aranyos kicsike karácsonyfa is állt az egyik sarokba ami szintén kapott egy szolíd díszítést. Ha ez nem lett volna elég enyhe erdei gyümölcs illat lengte be a teret. Nagyon hangulatos volt az egész.

-Van kedved filmezni?-kerdezte kedvesem finoman megölelve hátulról.

-Attól függ mit nézünk.-feleltem neki miközben simogatni kezdtem derekamat átölelő karját ujjaimmal.

-Nem is tudom. Nézzünk valami klasszikust?

-Mmmmm........ talán.

-Vagy valami vígjátékot?

-Okés.-egyeztem bele szerelmem javaslatába.

Elkezdtünk valami karácsonyos vígjátékot nézni amit meg kell mondjam nagyon élveztem. Végig Draken ölébenültem és a nyakába hajtottam a fejem ő pedig egyik kezével a térdemet másikkal a hátamat simogatta. Bárcsak örökre így ebben a pillanatban maradhattunk volna. Mikor mindketten nevetünk a film egyik poénján és nem számított sem a múlt sem a jövő.
Bátran állíthatom hogy ez volt az egyik legszebb karácsonyom és az idejit élveztem a legjobban.

Boldog karácsonyt mindenkinek!

draken X Y/nDonde viven las historias. Descúbrelo ahora