Érted a világ végére is

7. A szerelmesek ajándéka

Amelia

Megkedveltem. Ez volt a kisebb probléma. Vonzódtam hozzá. Ez a nagyobb. Nemsoká örökre elmegy. Ez pedig a legnagyobb.

A vágy, ami alattomosan meglapult a lelkemben, napról-napra kövérebbre hízott, befészkelte magát a bőröm alá, Jin-sung képében ott lüktetett velem a reggeli ébredéseknél és az esti fekvéseknél. Ennyire kínzó sóvárgást soha nem éreztem senki iránt.

A belsőm nagyot rándult, ahogy arra gondoltam, mi történhetett volna, ha a medencében nem húzódok el tőle, hanem hagyom, hogy ujjai felfedezőútra induljanak, bejárják a nyakam vonalát, megpihenjenek a kulcscsontomon, aztán lassacskán, mint a kóbor vízcseppek, bebarangolják a testemet. Vajon ő is ugyanígy érez? Vajon anyám is ezt érezte, amikor apámmal találkozott? Ez lenne az a bizonyos: óvakodj attól, aki úgy toppan be az életedbe, mint a hirtelen jött nyári zápor?

Miért olyan átkozottul nehéz ez az egész?

Gondolataimból a csengő fülsértő hangja zökkentett ki. Beletúrtam barna, hullámos hajamba, és a legelbűvölőbb mosolyomat felöltve, kitártam az ajtót. A férfi kék színű galléros pólóban, félrebiccentett fejjel végigmért, szája széle felfelé kunkorodott, tekintete megállapodott a hasamon. Gyanakvóan lenéztem a térdig érő zöld ruhámra. Amint megláttam a hatalmas fogkrémfoltot a húzott derékrészen, a vér az arcomba tódult. Azt kívántam, bárcsak megnyílna alattam a föld. Jin-sung szórakozottan megérintette a foltot, és megszagolta az ujját.

– Kínosabb lenne, ha nem fogkrém volna – vigyorgott szélesen.

Arcomat a tenyerembe temettem, és féloldalasan elfordultam.

– Jót mulatsz? – dünnyögtem.

– Ami azt illeti, igen – lefejtette arcomról a kezemet. Közelebb hajolt, és mélyen a szemembe nézett. – Veled mindig jót mulatok.

Hálát adtam az égnek, amiért tovább már nem bírtam vörösödni.

– Átöltözök. – Besiettem a hálóba, és becsaptam magam mögött az ajtót. Bosszúsan megszabadultam a ruhámtól, belebújtam egy egyszerű szabású, térdig érő, szürke tunikába. Mire lehiggadtam annyira, hogy az arcom normális színt öltött, kiléptem a nappaliba. A férfi a bejárati ajtóban, szatyrot szorongatva szobrozott.

– Miért nem jöttél be?

– Mert nem hívtál.

– Érezd otthon magad! – színpadiasan végigmutattam az egy légtérbe nyíló nappalin és a konyhán.

– Nem félsz, hogy a szavadon foglak? – mellém lépett, a zacskóból kivett egy dobozt, és miután a kezembe nyomta, elkezdett kipakolni a konyhapultra.

– Ez mi? – forgattam a zöld papírdobozt, aminek az elején ropira hajazó kép volt.

– Ajándék – nézett hátra a válla felett. – Mifelénk eléggé elterjedt. Ez a fajta nagyon finom. Mandulával és csokival van bevonva.

– Ropi? – sandítottam rá. Sarah már biztos ujjongana, hogy Jin-sung pocky ropit adott nekem. A szerelmesek ajándéka.

– Ne-ne. Jobban díjaznád a hernyót?

A hernyódat. Istenem, túl régóta nem szexeltem már.

– Kedves tőled, köszönöm! – megálltam mellette, és nézem, miféle különös dolgok bukkannak elő a The International Shop feliratú zacskóból. A tojást, gombát és a csirkehúst felismertem. – Az ott mi? – mutattam a tészta melletti üvegcsére. Jin-sung letekerte az üveg tetejét, és az orrom alá dugta. Az erjedt káposzta savanykásan csípős szaga a tüdőmig hatolt, a bizarrul vöröses káposztalevelek fintorgásra késztettek.