Édes ellenségem - SZÜNETEL

Ötödik fejezet - Telihold - Átváltozás - Baki

A reggelem fáradtan indult megint a kevés alvástól, de ma a kávé és a hideg víz sem tudott segíteni ezen. Felkészülve lelkileg a mai napra, felvettem egy fekete farmert egy terepzöld trikóval és egy bakanccsal, a hajamat felfogtam lófarokba és sminket nem is csináltam mert hát minek az nekem egy erdőbe. Gyorsan összepakoltam néhány ruhát ami jól jöhet, egy kis ennivalót és rengeteg vizet. Szerintem kicsit túl sok is lett a cucc amit összepakoltam mert mire végeztem, a hátam már majdnem leszakadt a súlyától, de jobb félni mint megijedni, ahogy szokták mondani nem? Délután négy óra fele már oda is értünk a völgybe és egy gyors kipakolás után befejeztük az utolsó torlaszt majd visszamentünk a házba mert már kezdett szürkülni az ég. Maya amint felkelt a hold kiment a völgyből, hogy nehogy véletlenül elveszítsem a fejem és kárt tegyek benne. Felült a völgyet keretező sziklafal tetejére és figyelt. Kimentem a házból a biztonság kedvéért és csak nézelődtem és vártam, de nem történt semmi. Aztán ahogy nézelődtem körbe körbe megpillantottam a csodaszép teliholdat, de nem tudtam sokáig élvezni a látványát mert hirtelen éles fájdalom nyilallt a halántékomba. Éreztem ahogy a szemem megváltozik és a testem felforrósodik. Földre rogytam kínomban. Szép halál nemde? Ahogy a térdeimen vergődtem a földön a fájdalom egyre elviselhetetlenebbé vált. Zúgott a fülem és szinte egy csettintésre minden hangosabb lett, hallottam az őzeket, a füvet de még a legapróbb bogarat is tisztán hallottam. A szagok szokatlanul erősen kúsztak az orromba és szinte mindennek éreztem a sajátos aromáját. Reccsenés hallottam és éles fájdalmat éreztem a jobb lábfejemnél. Felvisítottam kínomban, de amikor azt hittem nem jöhet rosszabb vagy nagyobb kín eltört a másik lábam is, majd a lábamtól felkúszva szépen lassan az összes csontom és izületem szétfeszült és elkezdett átformálódni. Égett a bőröm és pamacsokban kezdett szőrme nőni rajta amely a hold fénye alatt fehéren csillant meg. Lassan elvesztettem a teste fölött az irányítást. A csontjaim törésének hangai egyre feljebbről és feljebbről voltak hallhatóak, mígnem éreztem ahogy eltörik a nyakam és átformálódik teljesen az arcszerkezetem is. Aztán a kín lassan elmúlni látszott és sikerült végre újra kinyitnom az eddig összeszorított szemeimet és teljesen másképp láttam mindent. Felerősödött az összes érzékem, a természet így még varázslatosabbnak hatott, de ez a csoda nem tartott sokáig ugyanis a testem akaratom ellenére kezdett el eszeveszettül futni.  Akárhogyan is próbáltam, nem sikerült visszaszereznem az irányítást a testem felett, így beletörődtem és csak arra gondoltam hogy amint elfáradtam úgyis abbahagyom. Na igen ezt gondoltam én, de a drága testem már nem annyira. Nem igazán akart elfáradni. Megindultam teljes sebességgel Maya irányába, és a szívem kihagyott egy ütemet amikor azt a húsz méteres falat simán átugrottam és egyenesen a tátott szájjal álló Maya mellé érkeztem. De aztán nem maradtam ott sokáig mert rohantam is tovább, de ki tudja hova vagy meddig. A farkas énem hatalmas vonyítással ünnepelt és közben annyira felszabadultnak éreztem magam mintha minden gondom és érzésem egyszerre tűnt volna el, mostmár élveztem hogy farkas lehetek. Élveztem hogy élek. 

A nagy futások közepette meghallottam egy vonyítást a hátam mögött és egy ismerős szag közeledett felém, de nem álltam meg. Aztán ahogy egy tisztásra értem egyszercsak megfordultam és szembetaláltam magam a falkával, de ahogy számoltam őket, szegény Maya nem volt köztük. A béták körbeálltak engem és a fekete alfát akinek izzottak a csodaszép aranyló sárga szemei amivel engem vizslattak. Egymásra vicsorogtunk és körözni kezdtünk. Jézusom mi lesz itt? Harcra készen vicsorogtunk egymásra a feketével, majd én léptem először, de olyan sebességgel hogy nem tudta lereagálni és a földön kötött ki a mancsaim alatt. A meglepett tekintete után készült fordítani a helyzetünkön, de erősebbnek bizonyultam és nem tudott mozdulni sem. Nem tudtam mi következhet, ugyanis a szürkék nem mozdultak, pont olyan volt, mint a vihar előtti csend. A fekete morgott és harapni próbált, de nem ért el, ugyanakkor alaposan megszaglászott ami előtt értetlenül álltam, de gondolván hogy ez egy amolyan szokás, én is így tettem. Erős vanília illat járta át az orromat amibe beleborzongtam. A nap már kezdett felkelni, mire felnéztem a kábulatból, és tudatosult bennem, hogy nekem nagyon nem szabadna itt lennem. Eszméletlen sebességgel rohanni kezdtem visszafele, oda ahonnan jöttem. A testem kezdett végre hallgatni rám, és így a minimális félelemérzetem is elmúlt. Egy ideig még hallottam, hogy követni próbáltak, de aztán a mancsok hangjai egyre távolabbinak tűntek és lehagytam őket. Mire visszaértem Mayához. Aztán eszembe jutott hogy nem tudom hogy hogyan kell visszaváltozni mert erről nem beszéltünk. Megálltam a kunyhó mellett és vártam Mayát hátha tud segíteni. Nem sokkal később ki is rohant a házból pont elém.

- Na végre! Azt hittem már elkapott a falkám. - mondta nekem de nem tudtam válaszolni így csak álltam és kérlelőn néztem rá hogy segítsen. - Ja tényleg, bocsika. - mondta kuncogva - Ha vissza akarsz változni összesen annyit kell tenned hogy öszpontosítasz arra hogy milyen emberi testben lenni és miben más mint farkasként. Vizualizálnod kell csak. - oh hát ez nem hangzik valami nehéznek.

Elkezdtem csinálni amit Maya mondott, de nem ment úgyhogy ránéztem, hogy mit is kellene csinálnom. Küldött felém egy bíztató mosolyt majd otthagyott, és nem sokkal később kihozta a táskámban lévő ruhákat. Nem értettem minek kell de nem tudtam rákérdezni. Elkezdtem újra összepontosítani az emberi énemre és végre elkezdőtött a visszaalakulás. Egyáltalán nem fájt pedig vártam a kínt. Amint újra emberként ültem a földön, végignéztem magamom és elkönyveltem magamnak hogy anyaszült meztelen vagyok és ezért kellett a ruha. Gyorsan magamra kaptam, majd bementem Mayához aki a konyhában várt egy kávéval és egy szendviccsel az asztalon. Eddig nem is éreztem hogy mennyire is vagyok éhes.

- Ezelőtt még sosem láttam fehér farkast. - mondta nekem a reggel indításaként.

- Hogyhogy? - nem értem, azt hittem mindent látott már ha ennyire jártas a témában.

- Tudod a fehér farkasokat már rég levadászták, alig maradt belőlük egy vagy kettő. - na erre nem számítottam. Levadászni?

- Levadászták? Ezt hogy érted? - 

- Vannak vadászok akik tudnak a létezésünkről és ránk vadásznak. Errefelé nem nagyon vannak már, de régen erre is sok volt. - 

- Akkor nem igazán találkozhatunk velük ugye? - kérdezem kicsit lesokkolva

- Erre nem láttunk vadászt már vagy öt éve, szóval nem nem igazán. - na ez megnyugtató azért mert nem terveztem elmenni innen sehova sem. - Amúgy merre jártál az éjszaka? - kérdezte miközben engem vizslatott

- Hát... - nem tudom hogy kellene neki elmondanom - Találkoztam a falkáddal. - mondom ki végül és a lány szinte sokkot kapott

- És mi történt? - 

- Hát, azt hiszem legyőztem az alfát majd otthagytam őket. - vallom be neki egy kicsit büszkén, de az arca kicsit viccesen festett 

- Hogy micsoda? - 

- Legyőztem az alfát. - ismétlem el neki most már magabiztosabban 

- Nem tudom mit mondjak Liz. Most már ismerik a szagodat és keresni fognak. - na hát ez szuper, jól megcsináltam magamnak. 

- Emberként nem ismerhetnek fel ugye? - ha nem akkor nincs nagy gáz.

- A szagod a farkasoknak emberként is ugyanolyan mint farkasként szóval de - na csak gratulálni tudok magamnak.

- És akkor most mi lesz? - 

- Hát kénytelen leszel színt vallani nekik ha megismernek. - 

- Gondolom nincs nagyon más választásom. - 

- Hát nemigazán - 

Gondolkodóba estem hogy ezek után mégis mit fogok csinálni hogy egy ideig még legalább rejtve maradhassak, és arra jutottam hogy talán egy erősebb parfüm és rengeteg dezodor majd elnyomja valamennyire.  Mivel szombaton is van tanítás és csak vasárnap a pihenőnap mert be kell pótolni az elmaradt pénteki napot így haza kellett mennünk a koliba. Otthon azzal töltöttem kb az egész napomat, hogy gondolkodtam és parfümöt meg dezodort vásároltam magamnak. Aztán jött a szombat, suliba kell mennem....