Édes ellenségem - SZÜNETEL

Második fejezet -Költözés

Reggel megint azokon az álmokon gondolkoztam. Mit jelenthet vajon? Jelent egyáltalán valamit? Ilyen kérdésekkel a fejemben indultam a zuhany alá, ahol addig álltam ameddig volt meleg víz. Ez egy idegesítő szokásom amitől sajnos vagy nem sajnos, de ma meg kell válnom. Dél körül kell odaérnem az új kollégiumi szobámba, amit mától majd a lakhelyemnek nevezhetek. Vagy inkább lakhelyünknek? Ugyanis lesz egy lakótársam is. Már nagyon várom, hogy megismerhessem. Zuhanyzás után elkezdtem felöltözni. Mára kicsit csinosabb, de mégis kifinomultabb szettet állítottam össze magamnak. A szett pedig egy rövid, de nem túl rövid farmer és egy fehér feszülős póló volt. A gyöngyszőke hajam hagytam a hátamra omlani és feltettem egy alig látható sminket is.

Eldöntöttem, hogy a tanulmányaimra és magamra koncentrálok majd elsősorban. Így nem veszíthetek el senkit sem. Mivel szerelmes sem voltam még, így nem értem miért épp most kéne elkezdenem. Akkor még nem is sejthettem mit hoz az élet majd. Mikor végeztem az öltözéssel is, megettem egy szendvicset is, de még mindig csak fél kilenc volt, így gondoltam búcsút vehetnék az erdőtől ami nincs olyan messze, de sokat köszönhetek ,,neki". Sokat voltam itt miután a fél családomat lemészárolták. Itt nyugodt lehettem. Gondolkozhattam. Vagy simán csak ki is kapcsolhattam az agyamat. Mivel gyalog csak 10 perc az út odáig így gondoltam, mi vesztenivalóm lehetne? Egész sok ideje sétáltam az erdőben, mikor már úgy éreztem, hogy valaki lyukat éget a hátamba a nézésével. Körbe néztem, de nem láttam semmit. Sétáltam tovább. Ekkor viszont egy ág reccsent nem messze tőlem. Ijedten néztem hátra, de nem láttam semmit. Gondoltam egy madár volt. De azért kicsit para volt, hisz még mindig úgy éreztem, hogy figyelnek. Ekkor megint reccsent az ág. Szinte fény sebességgel fordultam hátra, de semmi nem volt ott. Szinte futva haladtam az erdei ösvénynek azon oldala felé ahonnan jöttem. De azért félelmemben szorítottam a zsebemben megbújó pillangó kést. De ma nem kellett használnom, ugyanis hamar kiértem az erdőből. Szinte öt perc alatt rohantam haza, mivel azért féltem. Hazaértem, majd gondosan becsuktam az ajtót és lecsúsztam elé. Csak gondolkodtam. Az erdőn meg az álmaimon. Mivel azon kívül, hogy túl sokat gondolkozom nem jutottam semmire, ezért inkább felmentem a szinte volt szobámnak mondható helyiségbe.

Atya ég! Már 11 óra van!- a gondolatmenetemet, miszerint elkéstem, a taxi dudája szakított meg. Elindultam a bőröndjeimmel ki a taxihoz. A sofőr segített bepakolni a csomagtartóba. Még bezártam a házat, majd még utoljára megnéztem kívülről is, majd beszálltam a taxiba. A sofőr már benn ült. Elindultunk. Az út nagyából másfél óra hosszúra volt. A rádióból a szokásos förtelmek szóltak, ezért elővettem a telefonom és a fülhallgatóm és elkezdtem zenét hallgatni. Nem kellett 10 perc, hogy rendesen bealudjak. És újra a farkasok.

Ülök egy erdei sziklán. Egész jól körbe tudtam nézni, mivel olyan 2 méter magasan lehettem. Megint előttem az a farkas falka. Megszámoltam őket. Összesen 7 farkas ült előttem és mind engem figyelt. De most valami hiányzott. Vagy inkább valaki? Nem láttam a feketét. Ekkor a szemem sarkából véltem felfedezni, hogy oldalról jön felém. Nem áll meg, csak jön. Lehunytam a szemem és vártam. Már éreztem a meleg lehelletét a nyakamon. Ekkor végignyalta a nyakamat, majd leült mellém és ő is nézte a falkát. Nekem viszont csak kicsit később esett le, hogy nem a bőrömön éreztem a nyelvét. Hirtelen lenéztem a testemre. Fehér szőr borított mindenhol. Ránéztem a feketére. Olyan volt, mintha mosolyogna.

Felriadtam.

A sofőr épp leparkolt az új lakhelyemet biztosító hatalmas fehér épület előtt. Kiszálltam a taxiból és kivettem a csomagjaimat, majd kifizettem a taxit. Megálltam az épület előtt. Szememet végigvezettem rajta, majd észrevettem, hogy a kollégiumtól nem messze van egy igencsak nagy erdő. Ennek örülök. Lesz hova elmenekülnöm. Vettem egy nagy levegőt, majd elindultam az épület bejárata felé. Az ajtón belépve egy hatalmas aula fogadott, közepén egy farkast és egy embert ábrázoló szoborral. Ehhez az épülethez nem ártana egy kis térkép. Nem volt semmilyen jelzés, hogy merre is van az igazgatói iroda, így hát nem volt más választásom, elindultam először jobbra. Csak teremajtókat láttam arra. Elindultam balra, ahol szintén csak terem ajtók voltak. Tehetetlenül álltam ott egymagam. De mielőtt elvesztem volna magányomban, valaki hátulról belém jött, amitől az egyensúlyomat elveszítve a földön kötöttem ki. Hátranéztem. Olyan ismerős volt az a szempár. Nem tudtam honnan, de ismerős volt.

Helló! Bocsánat, nem néztem a lábam elé.-mondta a srác. Meg kell hagyni jól nézett ki. Nagyon is. Ekkor nyújtotta felém izmos kezét. Elfogadtam és seperc alatt felhúzott.

Köszönöm. Egyébként Elizabeth.-nyújtottam a kezem.

Noah-rázott velem kezet egy szexi félmosoly kíséretében amitől majdnem elájultam. Szóval ő lenne a híres Noah Johnson könyveltem el magamnak. Nem sokkal a szóváltásunk után az órájára pillantott.

-Kicsit késésben vagyok. Amúgy segíthetek? Csak mert szerintem új vagy itt abból ítélve, hogy bőröndök vannak nálad.

-Igen, most érkeztem, és nem igazán találom az igazgatói irodát. -

-Mivel már elkéstem bőségesen, ha gondolod elkísérlek szivesen-

-Az nagyon jó lenne-

Persze. Elkísérlek- azzal elindultunk előre. Ez volt az egyetlen hely amire nem gondoltam. Elkísért az igazgatóihoz, majd elbúcsúztunk mert a második órájáról már nem kellett volna elkésnie. Viszont felajánlotta, hogy körbevezet az órája után. Miután elindult, még utána néztem. Fekete nem túl hosszú haja kócosan állt, izmos vállai a rajta lévő lazán gombolt inggel és egy fekete szakadt farmerrel, eszméletlen látvány. De inkább elfordultam az igazgatói felé.  Bementem az ajtón. Az igazgató nő egy olyan tipikus 40-50-es éveiben járó szinte már ősz nő volt. Villantott egy átlátszóan kamu mosolyt amit viszonoztam. Kiderült, hogy a neve Mrs. Roberts. Nem különösebben érdekel, de elintéztük a papírokat, majd megkaptam a 210-es szobakulcsot. Útmutatót ugyan nem kaptam, de elindultam a számok növekvő irányába. 10 perc bolyongás után megtaláltam a szobát. Kinyitottam az ajtót, de valaki olyan gyorsan lerohant engem, hogy nem tudtam lereagálni sem.

Üdv Maya Johnson vagyok az új lakótársad- nyújtott kezet a ,,támadóm". Viszonoztam kézfogását. Egyébként egy kb 3 évvel fiatalabb barna vállig érő hajú és barna szemű karcsú lány állt előttem.

Szia Maya. A nevem Elizabeth White az új lakótársad.- üdvözöltem én is, majd bementem a szobánkba. Nem volt se nagy se kicsi. Pont jó.

Maya segített kipakolni, közben egészen jól megismerkedtünk. Végre úgy éreztem bízhatok valakiben. Mivel szerda van, és én csak holnap kezdek így kitaláltuk, hogy tartunk egy csajos kibeszélősdit fagyival. Örülök nagyon. Végre van valaki akit tényleg a barátnőmnek tudhatok.

De az este még jobban megerősítette a szinte már tényt, hogy Mayában bízhatok...