Édes ellenségem - SZÜNETEL

Nyolcadik fejezet - Tudja?

Reggel megint be kellett menni az egyetemre, ugyebár az élet nem csak móka és kacagás, tanulni is kell. Az első órám földrajz az igazgatóval, ami annyit jelent, hogy Noah-val lesz órám, de hogy most  mellettem fog e ülni vagy nem, azt nem tudtam még akkor. Mayával nem találkoztam reggel, ami furcsa volt hiszen nem szokott ellőttem felkelni, de gondoltam akadt valami dolga. Meg is indultam a terem felé ahol az órám lesz, de akkor a folyosón velem szemben megjelent a falka összes tagja egytől egyig. Megfordult a fejemben a hirtelen megfordulós csöndben elmenekülés gondolata, de nem akartam feltűnést kelteni, így csak a fal mellé húzódva próbáltam csendben elsurranni mellettük. Az egyetlen bökkenő annyi volt, hogy Noah amint elhaladt mellettem hatalmasat szippantott a levegőbe és egy pillanatra meg is állt, de nem volt ideje megállítani engem is, mivel olyan gyorsan iszkoltam el, hogy csak a hűlt helyemet láthatta. Az egyetlen szerencsém annyi volt, hogy ha szagot is fogott volna sem ismerhetett fel mert kapucni volt rajtam és a hajamat betűrtem a pólóm alá. Na igen ez az egyik igen erős negatív hatása a szinte már ezüstfehér hajamnak. Feltűnő, de nincs mit tenni hiszen születésem óta ilyen.

Végre eljutottam a teremig és sikerült a szokásos helyemre leülni, majd gyorsan a biztonság kedvéért még egy kis parfümöt fújtam magamra és levettem a kapucnis pulcsimat, majd a hajamat is kitűrtem, nehogy Noah mellém üljön és felismerjen. Gyorsan kivettem egy füzetet meg egy tollat a táskámból, bár biztos hogy figyelni nem fogok tudni ha bejön órára ő is, de azért legalább az igyekezet megvan. Mire letettem a füzetet a padra, már lépett is be az ajtón a tanárral egyszerre, majd pont mint legutóbb, megindult felém. Szinte hallottam a szívverésemet gyorsulni ahogy leült mellettem. Nem igaz hogy máshol nem talál helyet, mit akar ez itt ha nem tudja ki vagyok? Ez a pillanatnyi düh egészen addig tartott ameddig meg nem érzetem azt a mámorító vanília illatot. Abban a pillanatban az agyam leblokkolt és csak a vonzást éreztem. Mintha csak egy tű lennék egy ajtó méretű mágnesnél. Nagyon nehéz megállni, hogy ne érjek hozzá amikor a bőre olyan csalogató. Szinte érzem a melegét. De nem, ilyenre nem is gondolunk. Ez nem a terv része. Nincs ilyesmire szükségem. Vagy mégis? Mintha a teste reagálna a jelenlétemre, érzetem hogy a bőre kezd melegedni. Nem értem hozzá, de kezdett úgy forrósodni hogy szinte sütkéreztem a melegében. Mi történik itt? Azt hiszem ő sem értette, mert a szeme világítani kezdett és úgy festett, mintha bármelyik pillanatban kibújna a bundája. Úgy tűnt, hogy nem tudja kezelni és már-már rohanva ment ki a teremből. Az ösztöneim azt súgták, hogy menjek utána, de nem szabadott engednem a kísértésnek. Aztán nem bírtam tovább, utána mentem. Az erdőből vonyítás hallatszott egészen az egyetem épületéig. Mintha engem hívott volna, a testem felforrósodott és egyre erősebb lett a késztetés, hogy induljak ki innen de gyorsan. Nem kockáztathattam meg, hogy itt változzak át, így hallgattam az ösztöneimre és amint kiértem az épületből rohantam az erdőbe és már alakultam is át, nem törődve senkivel és semmivel. 

Noah szemszöge:

A folyosón, biztos vagyok benne hogy az ő illatát éreztem. Egyszerűen tudom, de mire feleszméltem a kábulatból, már el is tűnt. Ugyanakkor megpróbáltam utána menni, de valami erős cucc elnyomott mindent ezen a rohadt folyosón és elvesztettem a szagot. Amióta először megláttam, és amióta legyőzött egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. Meg akarom érinteni, meg akarom csókolni, azt akarom hogy az enyém legyen. Napok óta másra sem tudok gondolni, csak hogy ki lehet az én Hercegnőm. Amikor a legutóbb azt mondta, hogy derítsem ki hogy kicsoda akkor azt vajon hogy értette? Valahogy belőle kell kiszednem hogy ki ő valójában, vagy más módot kell találjak rá? Ezeken gondolkoztam amíg meg nem érkeztem a terembe, pont szokásomhoz híven egyszerre a tanárral. Elindultam az új lány mellé ahol a múltkor ültem, mert úgy hallottam, hogy a húgom új lakótársa szóval bármikor elkélhet a segítség. De nem sokkal azután hogy leültem, egyszerűen mintha a testemet nem tudtam volna uralni. Éreztem ahogy a bőröm perzsel és felvillan a szemem. Kezdtem átalakulni. Nem tudtam mi váltja ki, de az ösztöneim azt súgták, hogy most azonnal látnom kell őt. Nem bírtam bent maradni, rohantam mielőtt baj lett volna. Még időben sikerült kijutnom, bár nagyon kicsin múlt a baj. Csak futottam és hívni próbáltam a Hercegnőmet, hátha megajándékoz egy találkozóval.

Elizabeth szemszöge:

Csak futottam, követtem az illatát és reméltem, hogy hamarosan meg is találom újra és megérinthetem, beszélhetek vele, ha nem is emberként. Megint hallottam a vonyítását és megindultam a hang irányába. Már nem voltam messze, érzetem hogy hamarosan ott vagyok. Igazam is lett, a megérzésem nem csalt, már ott várt rám, de nem úgy mint a múltkor, hogy csak ült szelíden, nem nem. Letámadott. Konkrétan rám ugrott és mint egy kölyökkutya nyüszített. Magunkról megfeledkezve simultunk egymáshoz ahol csak tudtunk. Nem szóltunk egymáshoz, csak tettük amit az ösztöneink súgtak. Olyan tiltott volt ez nekem, annyira butaság volt, de annyira éleztem. 

-Hercegnőm miért bujkálsz előlem, miért menekülsz?- hangja olyan szomorú vágytól csengett, hogy alig tudtam mit reagálni rá.

-Nem tehetek mást!- mondtam ki őszintén

-Ugyan miért ne tehetnél? Légy az enyém és bármi amitől félsz semmissé válhat! Együtt erősebbek vagyunk, Legyél az én alfám!-Ahogyan felvezette annyira csábítóan hangzott, hogy egyetlen pillanatra elhittem, hogy lehetséges lenne...