✅I'm a fool for you. [ChangLix ff]✅

9.

Changbin az elmúlt egy hétben megtapasztalta, hogy újdonsült kollégája milyen sokat tud beszélni, de most Felixből szó szerint folyamatosan ömlöttek a szavak. Az idősebb figyelmesen hallgatta végig a másikat, egyszer sem szólt közbe, nem szakította félbe, csak hagyta, hogy Felix kiadja magából mindazt, ami a lelkét nyomta.

Changbin így tudta meg, hogy a kis szeplősnek mennyire hiányzik a családja, mennyire egyedül és elveszettnek érzi magát Dél-Koreában, valamint, hogy alig két hét múlva születésnapja lesz. Időnként bólintásokkal, vagy hümmögéssel jelezte a másiknak, hogy figyel rá és képtelen volt a szemeit levenni Lixieről. Nem csak azért nézte folyamatosan az arcát, mert érdekelte, hogy mit mond az ausztrál fiú...

Hanem azért is, mert képtelen volt betelni a szépségével.

A kanapén ülve beszélgettek még legalább egy órán keresztül. Felix a felhúzott térdein pihentette a fejét, míg Bin török ülésben csücsült mellette és időnként önkéntelen végig simított a fiú gerincén, vagy letörölgette a könnyeit. Az ausztrál ilyenkor mindig szégyenlősen elmosolyodott és lesütötte a szemeit.
-Köszönöm hyung - motyogta, mikor Changbin újabb adag sós cseppet tüntetett el az arcáról.
-Ez természetes Yongbokie - suttogta az idősebb és lassan közelebb húzódott Felixhez. Nem kellett semmit sem mondania, vagy ennél többet csinálnia... A fiatalabb rögtön a karjai közé bújt és fejét Bin mellkasán pihentette.

Mindketten elmerültek a saját gondolataikban és hosszú percekig nem szóltak egymáshoz, de egyáltalán nem bánták. Felix és Changbin közt a hallgatás sosem volt kínos... Szeretettek beszélgetni, de nem csináltak abból nagy ügyet, ha épp kifogytak a mondanivalóból. Nem érezték úgy, hogy muszáj állandóan jártatni a szájukat, mert különben csak idegesen feszengve ülnének egymás mellett. Sőt, igazából ilyenkor voltak a legnyugodtabbak, mikor csendben, szótlanul élvezték a másik társaságát.

Bár mindkettejük szíve majd' kiugrott a helyéről, de úgy érezték soha életükben nem voltak még ilyen kiegyensúlyozottak...

Felixnek minden egyszerűbbnek tűnt Changbin közelében. Sosem volt zárkózott típus, de amilyen könnyedén megnyílt hyungjának és amilyen lazán tudott beszélni a gondjairól, az még őt is meglepte. Nem értette miféle varázslat ez, de úgy gondolta a világon minden okkal történik. A kis szeplős sok mindenben hitt, viszont ebben a leginkább. Nincsenek véletlen találkozások az életben!

Ezzel szemben Changbin fejében minden összekuszálódott. Ő nem olyan volt mint Lixie... Nagyon érzelmes srác volt, de kifejezetten nehezére esett a többi emberrel őszintén megosztani a problémáit. Felixnek mégis mesélt magáról pár dolgot és könnyebben ment, mint másokkal. Bár őszintén félt attól, hogy a kis szeplős miként fog visszaélni ezzel, miközben még több mindent elakart mondani neki...

Bin sokat csalódott az emberekben, emiatt nehéz volt megtalálnia az aranyközéputat. Nem akart felelőtlenül rögtön kitárulkozni, de nem akarta mások hibái miatt Felixet büntetni. Mindenki megérdemel egy esélyt, nem igaz?

Az idősebb fiú nehezen jutott magával dűlőre, de mégis ebben az édes káoszban találta meg a békéjét. Jól érezte magát Felix közelében, olyan könnyednek, gondtalannak... Nagyon remélte, hogy a fiatalabb is hasonlóképen gondol rá. Olyan magától értetődő volt, ahogy ott összebújva feküdtek a kanapén, miközben Changbin Lix hajával játszott. Olyan természetes volt, ahogy Felix hyungjai ujjait birizgálta.

-Aranyos - mosolyodott el Changbin és finoman végig simított Felix pici kezén.
-Igen, az vagy hyung - pirult el a kis szeplős. Nem mert a másikra nézni, nem akarta, hogy Bin észrevegye, hogy mennyire zavarba tudja őt hozni.
-Nem, én inkább éhes vagyok - nevetett fel az idősebb. - Rendelünk valami kaját? - kérdezte, miközben óvatosan fészkelődni kezdett.
-Aish, ne haragudj - mászott ki az öléből Felix. - Rémes házigazda vagyok... - korholta magát, mialatt a konyhába trappolt.

-Ugyan már Yongbokie - forgatta meg a szemeit az idősebb, majd rögtön követte a másikat a kis helységbe. - Azért jöttem, hogy beszélgessünk, nem pedig vacsorázni.
-Igen, de... - ellenkezett Changbin felé fordulva, mire az alacsonyabb rögtön Felix szájára tette a mutató ujját.

"Bárcsak az ajkaival hallgattatott volna el" - gondolta magában Felix.

-Szóval akkor mit eszünk? - köszörülte meg a torkát Changbin és ujját rögtön elvette az ausztrál fiú szájáról.
-Csi-csinálok rizst é-és sült hú-húst - felelte kissé dadogva Felix. Nem értette, hogy miért remegett meg a hangja hyungja közelségétől. Miért volt rá ilyen hatással a másik...?
-Szuper - vigyorodott el édesen Bin. - Gyere, segítek.

Vacsora után összevesztek a mosogatáson. Felix azzal érvelt, hogy Changbin vendég, Bin pedig úgy gondolta, hogy ez a minimum, ha már a másik ilyen isteni ételt készített neki.
-Feladom - lépett hátra duzzogva Felix és leült az egyik székre.
-Jó fiú - cukkolta nevetve Changbin és valamit mesélni kezdett a kis szeplősnek. De Lixie képtelen volt odafigyelni rá... Teljesen elbűvölte őt a házimunkát végző hyungja. Ahogy a másik széles vállait, izmos karját, karcsú derekát nézte, csak arra tudott gondolni, hogy milyen jó lenne mögé osonni és átölelni őt...

-Köszönöm még egyszer a vendéglátást - fordult Felix felé Changbin, mire a másik riadtan rezzent össze. - Minden oké? - hajolt közelebb aggódva.
-Igen, csak elbambultam. Bocsánat - hajtotta le bűnbánóan a fejét.
-Jobban vagy? - kérdezte Bin, majd magához ölelte a fiút, aki egy apró bólintással válaszolt.
-Köszönöm, hogy azonnal jöttél hyung - mosolyodott el félénken, majd felállt a székből és karjait szorosan Bin köré fonta.
-Ez természetes Yongbokie - suttogta meghatottan Changbin és olyan erősen szorította magához Felixet, hogy szinte összeroppantotta.

-Na jól van - tolta el finoman a kis szeplőst pár perc után. - Ideje haza indulnom - sóhajtott fáradtan. Felix nem szólt semmit, csak kissé csüggedten követte hyungját az előszobába. Elmerengve bámulta az öltözködő fiút, miközben egy hang a fejében szüntelen azt ismételgette, hogy "kérdezd meg".

Changbin miután felvette a pulcsiját mosolyogva az ausztrál fiú felé fordult és búcsúzóul még egyszer átölelte.
-Reggel jövök érted - suttogta a fülébe. - Jó éjszakát Lixie! - lépett hátra, majd egyik kezével a kilincs felé nyúlt.
-Hyung - kapott hirtelen Changbin karja után Felix. - Ha szeretnél... Itt maradhatsz - motyogta alig hallhatóan, miközben a szíve majd' kiugrott a mellkasából.

Changbin arca rögtön felderült és válaszként csak levette a cipőjét, majd a pulcsiját. Az, hogy örült a kis szeplős felajánlásának enyhe kifejezés volt... Amúgy is nehezére esett volna ilyen állapotban magára hagyni Felixet, de ha jó kedve lett volna a másiknak, akkor is maradni akart volna. Túlságosan is élvezte a fiú társaságát.

Felix nagyot nyelt, majd összekapva magát ezer wattos vigyorral nézett hyungjára. Határozottan megragadta a kezét és a nappaliba húzta, hogy a kanapén elterülve kiválasszanak valami rém unalmas filmet, ami alatt végig beszélgetni fognak. Mindketten boldogok voltak, hogy a másik társaságában tölthetik az estét, ám minden pozitív érzésük ellenére ott motoszkált bennük a kétely...

Hogy a másik majd végül elutasítja...