Maradj velem /Lisakook ff. / (BEFEJEZETT)

3.

Másnap van. Semmit sem aludtam éjszaka. Az járt a fejemben hogy Jungkook jól lesz-e valaha. Kómából rengetegen nem ébrednek fel. Mi van ha ő se fog mint ahogy sok ember?

- Lisaaa - hallom meg Chae hangját a nappaliból, mire kimegyek a szobánkból - Készülődj, megyünk a kórházba - mondja, mire bólintok egyet, aztán vissza megyek felöltözni. Mindig is érdekelt hogy hogyan nézek ki, de most csak fel kapok magamra pár random ruhát és a hajammal semmit sem kezdek, se az arcommal - Hé! A pasidhoz mész! Nem lát, de akkor is öltözz ki neki - bíztat, mikor újra ki jövök.

- Nincs kedvem - rántok vállat, aztán indulok is ki a kocsihoz, miután felvettem a cipőm. Pár perccel később meg is érkezünk és miután érdeklődtünk a recepción, megyünk is Jungkook kórterméhez. Hiába nem akarom látni, azért felhívtam Jisoo-t hogy ők is jöjjenek.

- Na már voltatok bent nála? - kérdezi Jin mikor megérkeznek.

- Még várjuk hogy kijöjjön az orvos - közli Chae, Jisoo pedig szótlanul leül mellém és elkezd bámulni.

- Mi van? - nézek rá, miután egy ideje érzem magamon a tekintetét - Ha megint kezded a hülyeséged, itt hagylak a picsába.

- Hogy történt pontosan? Te tudod? - kérdezi nyugodt hangnemben.

- Annyit tudok hogy mindketten hazafelé tartottunk, felhívtam hogy megkérdezzem hogy úton van-e már, de hallottam hogy igen, szóval pár szót beszéltünk és letettem. Mikor hazaértem, ő nem volt otthon. Egy idő után elkezdtem aggódni, így elindultam felétek, hogy megnézzem hogy találok-e baleseti helyszínt és ott volt nem messze a házunktól a két kocsi összeroncsolva - mesélem - Az biztos hogy már nem telefonáltunk mikor a baleset történt.

- Basszus. Sajnálom hogy megvádoltalak - néz a szemembe megbánóan.

- Miért utálsz? Mi bajod van velem? - hagyom figyelmen kívül a kedvességét. Már elegem van belőle.

- Csak... Jungkook régen sokat panaszkodott rólad. Mikor még csak barátok voltatok, mindig mondta nekem, hogy ő az első találkozásotok óta fülig szerelmes beléd, te meg egyértelmű hogy semmit nem érzel és úgy hívtad sokszor hogy haver, meg ilyenek. Aztán hirtelen mikor Jungkook szerelmet vallott, azt mondtad neki hogy te is szereted, de én nem hittem el - magyarázza.

- Én is az első találkozásuk óta szeretem. Csak nem tudtam hogy hogyan viselkedjek vele. Nem tudtam hogy ő hogy gondolt rám, ezért kicsit talán túlzásba is estem a színleléssel és folyton arra utalgattam hogy én barátként gondolok rá, mert ha megtudja hogy szeretem és nem viszonozza az érzéseim, valószínűleg többé semmilyen kapcsolat nem lett volna közöttünk és azt nagyon nem akartam - mesélem el, mire Jisoo meglepetten néz rám.

- Basszus. Ezt miért nem mondtad előbb?

- Neked se ártott volna előbb mondanod hogy miért utálsz - rántok vállat - Hidd el. Tiszta szívből szeretem a fiadat és vele tervezem az egész életem. Gyerekeket akarok tőle és azt akarom hogy együtt neveljük fel őket. Nem akarom hogy meghaljon - sírom el magam a végére, mire Jisoo magához ölel. Kicsit meglepődök, de aztán én is megölelem és a válla és a nyaka közé bújva zokogok.

**

- Oh már itt is vannak? - jön ki az orvos Jungkook kórterméből körülbelül egy óra múlva.

- Nem, képzelődik - mondja szarkasztikusan Jisoo - Be mehetnénk végre? - kérdezi, mire az orvos bólit egyet, aztán megy a dolgára, mi pedig egyből megyünk is be. Talán nem volt jó ötlet. Borzalmas így látni. Így, hogy csövek lógnak ki belőle, az arca tele van sebekkel, a feje be van kötözve és nagyon sápadt. Egyből leülök az ágya mellett lévő székre és csak nézem. Nem merek hozzáérni, félek hogy már azzal is ártok neki - Jaj kicsikém - fogja meg a kezét Jisoo, sírva. Én egy kis ideig csak nézem az arcát, arra várva hogy kinyitja a szemét, de ez nyilván nem történik meg, ezért elsírom magam.

**

Már eltelt pár óra. Jungkook szülei most indultak haza, mert van pár dolguk. Chae kint vár rám, mert mondtam neki hogy hagyjon most magamra. Amíg bent voltunk, párszor bejöttek az orvosok megmozgatni Jungkook testrészeit, kicsit felültették, hasra fordították, párszor a vizeletet is kiürítették belőle, meg persze az infúziót is cserélgették és gyógyszereket is vittek be a szervezetébe. Én már a kedvenc nyugis zenéimet is le játszottam neki, ugyanis az orvos azt mondta hogy jó ha nyugodt állapotba van, ezért lejátszhatok neki dallamosabb, nyugisabb zenéket.

- Szívem. Kérlek legyél jobban. Nem bírom nélküled - mondom sírva - Annyira hiányzol. Nem tudom hogy te most szenvedsz-e, de remélem hogy nem. Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek. Nem akarlak elveszíteni - borulok a hasára és eláztatom a könnyeimmel a kórházi ruháját. Egyszercsak hallok egy hangos csattanást. Egyből felkapom a fejem és Jungkook-ot látom magam előtt. Mi a fasz?

- Nem lesz baj drágám - kezd el közeledni felém, én pedig sikítva futok ki a kórteremből.

- Mi az? - kérdezi ijedten Chae és ide siet hozzám.

- Sz-sz-sze - kezdek el dadogni össze-vissza - Be-bent van Ju-Jungkook sz-szelleme - mutogatok a kórterem felé.

- Szegénykém. Már képzelődsz - öleli át a vállam az egyik kezével - Gyere inkább hazaviszlek - indulunk ki. Remélem hogy csak képzelődtem. Félek a szellemektől. Mondjuk Jungkook inkább csak egy lélek lenne, mert nem halott. Egész úton remegtem. Hiába a szerelmem láttam, nagyon megijedtem. Mikor hazaérünk, Chae egyből felvisz a szobába, le fektet az ágyba és betakargat - Aludd ki magad - ad egy puszit a homlokomra, aztán el hagyja a szobám. Most komolyan itt hagyott egyedül? Mi van ha megint itt lesz Jungkook? Vagy vajon tényleg csak képzelődtem? A nagy gondolkodásom közben hirtelen elnyom az álom.

Mikor kinyitom a szemem, Jungkook kocsijában ülök és épp velem beszélget telefonon. Most át kell élnem a balesetét?

- Húzódj le - szólok rá, de nem reagál semmit, csak tovább telefonál.

- Szia. Szeretlek - mondja, aztán elmosolyodik és kimyomja.

- Húzódj már le! - üvöltök rá de nem hall. Egyszercsak meglátok egy kocsit velünk szembe, ahogy nagy sebességgel jön felénk.

- Baszki! - rántja el Kook a kormányt, de már késő. A kocsi hatalmas erővel belénk ütközik. Én semmit nem érzek ebből, viszont Jungkook izomból lefejeli a kormányt és egyből egy nagy seb keletkezik a homlokán. A légzsák persze csak akkor jön ki, mikor eszméletét vesztve elől és ki törik az ablak üveg a fejétől. A szilánkok szét repülnek és az arcát is megvágja jópár.

- Ne! Szívem! Ébredj! - nyúlok felé, de mintha egy láthatatlan fal lenne közöttünk, ami megakadályozza hogy közelebb kerüljek hozzá. Egyből bepánikolok és kapálózni kezdek, de sehogy sem érek el hozzá.

Azonnal kipattannak a szemeim és felülök, aztán hangosan zokogni kezdek. Miért kellett nekem ezt átélnem? Nem akartam látni a balesetet.

- Mi a baj? - szalad be Chae.

- Meg álmodtam a balesetet - mondom ki nagy nehezen, a barátnőm pedig szorosan magához ölel.