Maradj velem /Lisakook ff. / (BEFEJEZETT)

6.

Másnap van. Végül már a doki küldött el minket, ugyanis a látogatási idő végéig maradtunk. Alig mertem otthagyni Jungkook-ot, de ma már bent vagyunk nála és nincs semmi baj. Most tervezem felhívni apát, hogy végre neki is elmondjam a dolgokat.

- Biztos hogy nem lenne jobb akkor elmondani neki mikor már felébred? - kérdezi Chae.

- Na igen, ő szinte oda van Jungkook-ért. Kikészülne - közli anya.

- Már tudjuk hogy fel fog ébredni. Ez elég nem? - rántok vállat, aztán felhívom és kihangosítom.

- Sziaa - köszön kedvesen - Rég jöttél. Minden rendben? - telik meg a hangja aggodalommal.

- Mostmár igen. Bocsánat hogy telefonon keresztül mondom el, de nem merek elmenni Jungkook mellől. Tudod...autóbalesete volt és kómába esett - mondom el neki, mire egy kis ideig semmi hang nincsen, aztán szipogás hallatszódik.

- Megyek a kórházba - mondja sírós hangon, aztán ki nyomja. Fél órával később szinte kitépi a kórterem ajtaját, olyan erőteljesen nyitja ki - Baszki - kezd el sírni ismét. Úgy tűnik az út alatt egy kis ideig megnyugodott.

- Apa. Már nincs baj - kelek fel a székről, oda megyek hozzá és megfogom az egyik kezét.

- Mi az hogy nincs baj? Kómába van basszameg! - temeti az arcát a szabad kezébe.

- Már egy hete tart ez az állapot és már adott jelet arra hogy hamarosan felébred. Bár úrja meg kell tanulnia járni, de nincs nagyobb baj. Fel fog kelni - simogatom a kezét, ő pedig meglepetten néz rám, aztán elmosolyodik.

- Szólhattál volna előbb is, a rendőrök megbírságoltak gyorshajtásért - túr a hajába nevetve, mire mi is kuncogni kezdünk - De akkor nem tud majd járni?

- Nem, de mi segítünk majd neki hogy tudjon. Ez már nem nagy baj, legalább él - mosolygok rá, mire egyetért velem.

**

Már pár órája itt vagyunk és beszélgetünk, közben pedig folyton figyeljük Jungkook-ot, hátha ferébred és szorongatom a kezét.

- Volt hogy hazajött és elkezdett arról beszélni hogy ő nem érti a lányokat és inkább meleg akar lenni - meséli Jisoo nevetve, mire mi is röhögni kezdünk.

- Hát amekkora nyomorék voltam, teljesen megértettem volna, ha inkább felszed egy csávót - mosolygok.

- Hiába voltál nyomorék, ő megőrült érted már akkor is - legyint Jisoo kuncogva.

- Amúgy lehet hogy nem tartozik rám, de a baleset előtt ugye átment hozzátok mert beszélni akartál vele valamiről. Aztán mikor felhívtam, azt mondta hogy kivételesen nem rólam volt szó. Mi volt a téma? - nézek rá kíváncsian.

- Azt terveztük hogy elválunk Jin-nel - vakarja a tarkóját - Azt hittük hogy már nincs meg a szikra, de ez a pár nap alatt rájöttünk hogy ugyanúgy szeretjük egymást. Végig ott voltunk egymásnak - mosolyodik el, mire én is így teszek.

- Jungkook-ot elég rosszul érintette a dolog nyilván, szerintem épp ez miatt lehetett az hogy nem figyelt annyira vezetés közben és későn vette észre hogy az az ember felé megy - magyarázza Jin.

- Mikor beszéltünk, úgy tűnt hogy nincs semmi baj - húzom fel a szemöldököm.

- Igen, mert lehet hogy amíg beszéltetek, nem is volt szomorú - mondja Chae.

- Soha többé nem hagyom egyedül vezetni - rázom a fejem.

- Inkább azt ne hagyd hogy úgy vezessen hogy más jár a fejében - vereget vállon apa, mire bólintok egyet.

- Remélem hogy mostmár tényleg nem lesz semmi baj. Már nem tudnám elviselni ha rosszabbodna az állapota - közli Jisoo.

- Én se. Ő a mindenem. Nem bírnám nélküle. Így is félek hogy mondjuk újra megáll a szíve vagy valami - túrok a hajamba a szabad kezemmel, aztán megérzem hogy Jungkook megszorítja azt, amelyikkel fogom az övét. Most erősebben is mint legutóbb. Egyből oda nézek és csak döbbenten figyelem, ahogy még mindig szorítja a kezem. A többiek is észreveszik és örülni kezdenek. Csak pár másodperc múlva engedi el a kezem, így ismét csak én fogom. Egyre több ereje van.

Még pár óráig ott voltunk, aztán hazamentünk. Chae persze jött velem, mint mindig. Most épp főzünk.

- Mi van ha holnap se kel fel, vagy rosszabbodik az állapota? - kérdezem, miközben hagymát vágok.

- Mostmár minden rendben lesz, nem lesz baja. Nyilván előfordulhat hogy holnap se kel fel, de az nem azt jelenti hogy rosszabbul van, hanem azt hogy még éppen gyűjti az erejét. Szóval nem kell megijedni ha holnap se kel fel - magyarázza.

- Megcsináljuk neki a kedvenc kajáit? - nézek rá bociszemmel.

- Most? - kérdezi meglepetten, mire bólintok egyet - Már este van.

- De ha holnap felébred akkor még akarom lepni. Légysziii - kérlelem.

- Ahh jó - sóhajt egyet, de a mosoly ott bújkál a szája szélén. Miután megfőztük a vacsoránkat, neki is kezdünk Jungkook kedvenc ételeinek a készítésébe. Csinálunk mitarashi dangot és rament. A többihez nincsenek meg itthon az alapanyagok, de biztos hogy már ezeknek is nagyon örülni fog a szerelmem.

Biztos hogy kap majd egy tolószéket hogy addig is tudjon közlekedni amíg nem tud járni. Nyilván elég rossz ez a helyzet, de ha mostmár tényleg fel fog kelni, az kis gond hogy még kell tanulnia sétálni, ahhoz képest hogy előtte kómába volt. Bár így dolgozni se tud majd menni egy ideig, de legalább nem a kórházi ágyon fekszik tehetetlenül. Annyira várom hogy magamhoz ölelhessem és szét csókolgassam. Nagyon várom hogy lássam a gyönyörű szemét és a tökéletes mosolyát.

Úgy tűnhet hogy nagyon jó kedvem van mert nemsoká felkel, de még nem vagyok teljesen boldog, mert nagyon hiányzik. Attól függetlenül hogy tudjuk hogy fel fog kelni, még nem történt meg. Még nincs itt velem, pedig én annak örülnék igazán, ha itt lenne. De mostmár nem kell sokáig kibírnom nélküle. Remélem hogy minnél hamarabb fel kel, mert már tényleg borzasztóan hiányzik és a kaják se bírják sok napig. Bár nyilván az nem lenne tragédia. Csinálok másikat és kész.

Miután elkészültek az ételek, félretettük őket, aztán meg ettük a vacsoránkat és már mentünk is aludni.