Maradj velem /Lisakook ff. / (BEFEJEZETT)

4.

Másnap van. Nemrég értünk a kórházba a barátnőmmel, Jungkook szülei pedig már itt vannak. Megint nem aludtam semmit éjszaka, féltem hogy ismét valami olyasmit álmodok mint délután. Nyilván Jisoo-nak és Jin-nek is el meséltem az álmom és ők is elhiszik hogy tényleg így történhetett a baleset.

- Jó reggelt! - jön ki a doki a kórteremből.

- Nagyon jó, mondhatom - forgat szemet Jisoo.

- Be mehetnek - közli a férfi, aztán el megy. Mi persze egyből tesszük amit mondott és az az első hogy le ülök a Jungkook ágya melletti székre. Ezúttal nem csak nézem, hanem óvatosan végigsimítok az összes sebén, ami az arcán van. Ezek tényleg vágások.

- Vajon ilyen állapotba van az az ember is akivel ütközött? - teszi fel Chae a költői kérdést.

- Ha direkt tette, vagy ittasan vezetett, meg is érdemli ha ő is kómába van - közli Jisoo idegesen.

- Ez azért túlzás szívem - szól rá Jin. Innentől nem nagyon tudok rájuk figyelni, ugyanis ismét meglátom Jungkook lelkét, az ágya másik oldalánál állva. Most nem annyira ijedek meg tőle, csak meredten bámulok rá, ő pedig mosolyogva integet. Ezúttal egy szót sem szól.

- Azt a kurva - szólal meg a barátnőm, mire rá kapom a tekintetem. Ő is Jungkook felé néz. Mikor visszanézek, már nincs ott.

- Mi az? - néz oda Jisoo és Seokjin is, de már hiába.

- Te nem képzelődtél - néz rám Chae ijedten.

- Mit kéne nézni? - kérdezi Jin, mire elmagyarázom nekik hogy tegnap is láttam őt és ma is. Nyilván ők is kiakadnak.

Szerintem azt nem akarta hogy a többiek lássák, amit nem értek. De lehet hogy jelezni akart nekem hogy nem szenved. Hogy jól van.

**

Eltelt pár óra. Ezúttal itt vannak még a párom szülei is. Én egy ideje megelítem Kook jéghideg kezét. Csak akkor engedtem el, mikor az orvosok jöttek elvégezni a szokásos műveleteket. Chae volt az, aki hozott nekünk mindig kajákat az autómatából. Bár én semmit nem ettem. Már ha a bármilyen ételt látok, felfordul a gyomrom. Most pedig épp zokogok a párom hasára borulva. Utálom ezt az egészet. Nem tudok nélküle meglenni. Miért kell ezt átélnem? Eddig minden olyan jó volt. Miért kellett mindennek elbaszódnia?

- Nyugodj meg kicsim, jól leszek - hallom ahogy Jungkook suttog a fülembe. Egyből oda nézek, de nem látok semmit.

- Mi az? - guggol mellém Jisoo.

- Hallottam őt - szipogok.

- Mit mondott? - kérdez rá, én pedig elmondom neki - Akkor lehet hogy tényleg nem kell félnünk.

- Nem tudom - hajtom le a fejem - Nem hiszem hogy ő tudja hogy jól lesz-e - rázom a fejem.

- Higyjünk abba, hogy tudja - simít a vállamra - Gyere, ne legyünk itt egész nap - nyúl a kezemért, én pedig bólintok egyet és felkelek a székről. Viszont mielőtt kilépnénk a kórteremből, hirtelen elsötétül minden és összeesek. Nem ájulok el, de csak feketeséget látok, mintha csukva lenne a szemem. Hallom ahogy a többiek kiáltoznak egy orvosnak és nem sokkal később érzem is ahogy felemelnek, ekkor pedig visszatér a látásom. Gyorsan bevisznek egy kórterembe és elkezdenek kérdezgetni hogy ettem-e még ittam-e eleget. Mindkettő kérdésnél megráztam a fejem. Ma alig ittam valamit, az evés meg már Jungkook balesete óta elmaradt.

Egyből kaptam infúziókat és azon keresztül vitték be nekem a folyadékot és valami pépesített ételt. A párom szülei és Chae végig itt voltak velem, ami nagyon jól esett. Örülök hogy már Jisoo-val is jóba vagyok, főleg elég szar lett volna folyton elviselni ebben a helyzetben hogy engem szid. Egy kis ideig beszélgetek a többiekkel, aztán Jisoo és Jin elmennek, engem pedig nem sokkal később elnyom az álom.

Épp Jungkook-kal sétálgatunk a tengerparton. Ha már nyár van, eljöttünk strandolni, de már szét ázott a bőrünk, viszont túl szép ez a hely, ahhoz hogy már most itthagyjuk.

- Asszem nekem sosem lesz kapcsolatom - hozza fel hirtelen, mire meglepetten nézek rá.

- Miről beszélsz? Biztos hogy minden lány oda van érted - fürkészem az arcát értetlen tekintettel.

- Lehet, de nekem pont az az egy lány kell, akinek én nem kellek - pillant rám szomorúan.

- Tetszik valaki? - kérdezem, próbálva elrejteni a szomorúságom.

- Már egy jó ideje- sóhajt.

- Eddig miért nem mondtad? - lepődök meg ismét.

- Nem tudom. De mostmár tudod.

- Ki az? Segíthetek megszerezni - erőltetek magamra egy mosolyt.

- Na az szerintem egy elég csúnya kifejezés hogy megszerezni. Én csak azt akarom hogy szeressen, azt akarom hogy csókolhassam. Azt akarom hogy egy párt alkossunk végre - magyarázza, mire már nem bírom rejtegetni a szomorúságom. Mást szeret. Eddig is béna voltam és nem mertem szerelmet vallani, most pedig már tudom hogy egyeltalán nincs esélyem nála - Mi a baj? - áll meg a sétában, mire én is ezt teszem, de nem merek rá nézni, se válaszolni - Ohh. Már értem - látom a szemem sarkából, ahogy elmosolyodik - Ugye tudod hogy rólad beszélek? - simít az arcomra, nekem pedig dobban egy nagyot a szívem és kiakadva nézek rá. Engem szeret? Nincs semmilyen más lány? Szerelmes belém?

- Basszus akkora barom vagyok - túrok a hajamba - Végig próbáltam neked átadni azt, hogy nem gondolok rád máshogy mint egy barát, hogy nehogy rájöjj hogy nem így van, pedig te is ezt érzed. Baszki annyira sajnálom - nézek rá megbánóan, de ő csak mosolyog.

- Már nem számít. Végre megtudtam és asszem soha életemben nem voltam ennyire boldog mint most - simogatja az arcom, mire elmosolyodok, aztán ajkaira tapadok. Lassan és érzelmesen kezdünk el csókolózni, majd levegőhiány miatt válunk el egymástól - Annyira tökéletes vagy - néz mélyen a szembe.

- Csak utánad - közlöm kuncogva.

- Lennél a barátnőm? - érinti össze az orrunkat.

- Persze - válaszolom fülig érő szájjal, aztán ezúttal ő csókol meg.

Mikor felébrekedek, elmosolyodok. Ismét egy meg történt dolgot álmodtam meg, viszont most egy jó emléket. Csodálatos volt az a nap. Annyira jó hogy ezt a részét újra átélhettem. Legszívesebben inkább visszmennék az időbe és élvezném azt a napot és az utána lévőket, ahelyett hogy most itt fekszek a kórházba infúzióra kötve, ráadásul úgy hogy Jungkook sincs mellettem. Ez így borzalmas.