Maradj velem /Lisakook ff. / (BEFEJEZETT)

5.

Eltelt 4 nap. Nem voltam sokáig kórházba, másnap már kiengedtek. Bár én nem haza mentem, hanem Jungkook kórtermébe. Nagyon rossz volt hogy nem láthattam sok ideig, még ha úgy is kell látnom hogy nem néz vissza rám, csak fekszik tehetetlenül. Mindennap bejöttünk hozzá természetesen és mindennap láttam a lelkét pár másodpercig. Ma hívott a főnököm, hogy indulatosan érdeklődjön hogy miért nem megyek be pár napja, én pedig elmondtam neki a történeteket és egyből elmúlt a haragja és azt mondta hogy menjek be amikor szeretnék, ő nem kényszerít hogy ilyen állapotba dolgozzak, főleg hogy így nagy valószínűséggel rossz munkát végeznék. Még mindig semmi étvágyam nincs, de már muszáj ennem és legalább már nem hányom ki. Persze arra is figyelnek Kook szülei és Chae hogy normálisan igyak, hogy el kerüljük a pár nappal ezelőttit. Ma egy ideig nem tudok bemenni a kórházba, át kell mennem anyához. Muszáj elmondanom neki a dolgokat. Mikor odaérek, sóhajtva szállok ki a kocsiból és bemegyek a házba.

- Jéé végre átjössz? Igazán megtisztelő - teszi karba a kezeit anya, mikor észrevesz.

- Elég nyomós indokom van arra hogy miért nem jöttem - közlöm, miközben oda megyek hozzá és le ülök mellé a kanapéra.

- Hallgatlak - mondja, én pedig veszek egy mély levegőt.

- Jungkook-nak balesete volt már körülbelül egy hete - mondom el, neki pedig egyből meglepetté és szomorúvá válik a tekintete - Kómába van - hajtom le a fejem.

- Basszus. Hogy történt? Neked nem esett bajod?

- Én nem voltam vele. De megálmodtam a balesetet. Egy ember rohadt erősen neki ment a kocsijának, ő pedig izomból lefejelte a kormányt valószínűleg ezért lett traumás agysérülése - magyarázom.

- Annyira sajnálom kicsim - ölel magához - Jungkook erős. Túl fogja élni, hidd el.

- Nagyon remélem - sírom el magam.

- Be megyek veled a kórházba oké? Nem hagylak magadra - enged el, aztán fel kel és felrángat a kanapéról, aztán ki megyünk a házból - Vezetek én - veszi ki a kezemből a kocsi kulcsot, majd beszállunk és elmegyünk a kórházba. Rutinosan szólok a recepciósnak hogy Jungkook-hoz jöttem, aztán sietünk is oda, viszont a szülei és Chae kint ülnek.

- Mi történt? - kérdezem ijedten.

- Úrja kell éleszteni. Megállt a szíve - közli Jin, mire ismét sírni kezdek. Ne. Ne halj meg. Kérlek. Chaeyoung egyből ide jön hozzám és le ültet a mellette lévő székre, átölel és sír velem. Ő is nagyon szereti Jungkook-ot. Nyilván ez a 6 év alatt nagyon fontos lett számára. Nagyon jó barátok lettek. Ő mindig is magában tartotta az érzéseit ha valami baja volt, de sosem ment neki olyan sokáig, egy idő után előtört belőle minden. Most is így van, hiszen eddig csak rajtam próbált segíteni, ezzel elterelve a figyelmét, de most együtt zokogunk.

**

Körülbelül fél óra múlva jönnek ki az orvosok, mire egyből oda megyünk ahhoz, aki gondoskodik Jungkook-ról és kérdezgetni kezdjük.

- Sikerült az újraélesztés. Nincs baj - nyugtat minket, aztán közli hogy be mehetünk, így rohanunk be hozzá.

- Soha többé ne ijessz meg ennyire - borulok rá sírva.

- Bocsánat. Mostmár tényleg jól leszek ígérem - hallom ahogy súgja a fülembe.

- Nagyon remélem - kelek fel róla és az arcára simítok, amin már egész jól begyógyultak a sebek.

- Megint hallottad? - kérdezi Jisoo, miközben nyúl a szerelmem kezéért, én pedig bólintok egyet. Egy kicsit össze szedjük magunkat, aztán én leülök a szokásos helyemre, Jisoo pedig oda megy az anyámhoz.

- Jisoo vagyok, örülök hogy talákozhatunk - nyújt kezet neki, anyám pedig szemet forgat. Na igen, nyilván meséltem neki hogy utált Kook anyja.

- Már jóba vagyunk nyugi - közlöm.

- Akkor jó. Én Jennie vagyok - ráz kezet vele anya - Na és most meséljetek hogy mit hallott - néz végig rajtunk, mi pedig elmagyarázzuk neki - Az nem létezik - akad ki.

- Pedig tényleg megtörtént - mondja Chae. Anya persze eléggé meglepődik, amit ki is fejez a többieknek, én pedig csak csendben figyelem az eseményeket és szorongatom a párom kezét. Viszont már nem tudok figyelni, mert egyszercsak érzem hogy nagyon gyengén, de megszorítja a kezem. Egyből rá nézek, viszont ugyanúgy fekszik ahogy eddig. De ezzel a cselekedetével jelezte hogy már nem kell sok idő és felébred. Egyből szinte felsikítok, mire a többiek ijedten néznek rám.

- Megszorította a kezem - sírom el magam, viszont ezúttal örömömben, mire mindenki elmosolyodik, közelebb jönnek és hol simogatják Jungkook-ot, hol a kezét szorongatják.

- Mostmár tényleg minden rendben lesz - mosolyog Chae a kezemre simítva. Szóltunk Jungkook orvosának és ő is azt mondta hogy ez már egy jele annak hogy kezd visszatérni közénk, aminek mindannyian nagyon örültünk.

**

Végül estig ott maradtunk a párommal. Miután hazaértem, végre kifejezetten jól aludtam, ami nagyon jól esett. Chae velem aludt. Még így is velem maradt, hogy kezdenek helyrejönni a dolgok. Most másnap van és szokásosan már reggel indultunk a kórházba, hogy ne történjen olyan ami tegnap, mostmár tényleg nem romolhat az állapota.

- Na mehetünk be? - kérdezem a szüleit, mikor be érünk.

- Az orvos épp vizsgálja meg elvégzi a szokásos műveleteket vele - közli Jisoo, én pedig bólintok egyet, aztán leülök mellé, mellém pedig a barátnőm. Körülbelül egy óra múlva ki is jön a doki, mire egyből lerohanjuk.

- Az agyának egy olyan része sérült, ami a járásért felel, ezért újra meg kell tanulnia járni, miután felébredt - közli, engem pedig kissé lesújt a dolog, de eszembe jut hogy ezen úgyis lehet segíteni. Nem lesz gond.

- Majd mi meg tanítjuk, nem lesz baj - mondom határozottan, mire a doki elmosolyodik és bólint egyet, aztán mondja hogy be mehetünk, mire természetesen tesszük amit mondott - Drágám minden rendben lesz veled - puszilgatom - Annyira jó hogy hamarosan újra velünk leszel - ülök le a szokásos helyemre és simogatni kezdem a karját.

Eddig körülbelül mindig délutánig maradtunk, de most hogy már 4 óra van, még mindig itt akarunk maradni. Ezúttal egyszer sem jelent meg Jungkook lelke, valószínűleg már visszatért a testébe és érzékel minket. El sem hiszem hogy ez megtörténik. Hamarosan felkel végre. Legszívesebben visítanék, de nyugodt környezet kell neki. Viszont nem merem itt hagyni. Mi van ha rosszabbodik az állapota? Az mindent elrontana. Nem! Nem szabad ilyen negatív dolgokra gondolnom. Minden rendben lesz, fel fog ébredni. Talán már holnap. Nem lesz baj.