Nem Létező Szavak |C.L.|

3.𝑭𝒆𝒋𝒆𝒛𝒆𝒕

•Lisa Ventura•

Reggel mikor felkeltem apám szokás szerint nem volt már a szobában, de ez amióta világ a világ így ment nálunk. Azzal a tudattal ébredtem, és készítettem a reggelimet, ami egy bagel szendvics volt, hogy nagyon rendes lesz az új srác, és jól ki fogunk egymással jönni. Reggeli után elkezdtem készülődni. Egy fekete tapigatya, és egy piros Ferraris póló volt rajtam. A hajamból előröl kiválasztottam két nagyobb tincset, és azokat két oldalra a fejemre kötöttem. A maradékot pedig behullámosítottam. Így indultam neki a napnak.

Mikor beléptem a mindenhova bejáratos kártyámmal a beléptető kapun, egyből apu felé vettem az irány, hogy így 10 óra körül adjak neki egy reggeli puszit és egy ölelést.

- Szia apa! -köszöntem neki nagy vigyorral az arcomon.

- Szia kicsim! -köszönt vissza még nagyobb mosollyal az arcán. -Sajnálom,hogy reggel nem tudtam köszönni, de felhívtak, hogy az újonc miatt még el kéne intéznem egy-két dolgot. -esedezett.

- Semmi baj, már megszoktam. -vágtam rá, és egyáltalán nem haragudtam érte. -Egyébként mikor jön az új gyerek?

- Elvileg délben.

Amint ezt kimondta kicsit szomorú lettem, mivel tudtam, hogy addig itt kell majd unatkoznom, és Landohoz sem mehetek, mivel éppen tesztelnek. Addig elmentem sétálni a paddockba, és körülnéztem, hogy más csapatok hogy haladnak. Sok embert láttam közelebbről akiknek a nevét még csak szóban hallottam. Persze nem mindenki volt ott, a legtöbben a McLarenhez hasonlóan teszteltek.

Mire visszaértem, már 11:35 volt, ezért azt a kis időt eltelefonoztam. Már nagyon izgatott voltam, hogy vajon hogyan fog kinézni az új gyerek, és hogyan fogunk kijönni egymással.

Már mondták, hogy álljak a beléptetőnél és ott várjam. Én engedelmeskedtem és odasétáltam.

Mikor megláttam az ujjongó tömeget, tudtam hogy megérkezett, de annyi ember vette körül, hogy csak akkor láttam teljes életnagyságban amikor belépett a kapun.

Amikor besétált a srác, azt gondoltam nem hiszek a szememnek.

Ez ugye csak egy rossz vicc...

Az új gyerek. A taxis srác volt .Aki előző este belevágott egyett a hátamba, abban a tudatban ,hogy a seggét jöttem furikázni.

Szerintem megszeppent. Mikor meglátott odajött bemutatkozni. A neve Charles Leclerc volt. Az arcát most jobban szemügyre vettem, mint tegnap az autóm fényében. Zöldeskék szeme, barna kócos haja, és pár napos arcszőrzete egyből beleégett a fejembe, annak ellenére, hogy még mindig nagyon haragudtam rá a tegnapi miatt.

- Charles Leclerc -mondta férfias, kissé rekedtes hangján.

- Tudom, már találkoztunk, nem rémlik? -húztam fel a pólóm ujját, megmutatva a kissé lila foltot a vállamon. Először nem esett le neki ,de egy kis idő után megszólalt.

- BASSZUS, DE! -csapott a homlokára. -Nem a te kocsidba szálltam be tegnap? -mondta nekem megvilágosodva.

- De. -válaszoltam neki silányan.

- Igeeen, most már rémlik! -válaszolt vissza nevetve. Én egy kicsit sem találtam viccesnek a dolgot. -Fhuu nagyon jó este volt tegnap. -még mindig mosollyal az arcán, de egy bocsánat még mindig nem hagyta el a száját.

Fél perc után, amíg ő nevetve mesélte el a tegnap estéjét (ami engem egyáltalán nem érdekelt) elindultunk, hogy elkezdhessem életem legrosszabb másfél óráját, ami alatt körbe kellett mutatnom neki mindent...