•Lisa Ventura•
A három hét, amíg otthon voltam, telhetett volna nyugodtabban is, de szerencsémre az élet úgy hozta, hogy ez most nem fog összejönni.
Ezen a héten lesz a szülinapom, és csütörtökön leveszik a gipszet így vasárnap már nyugodtan bulizhatok. Hálás vagyok azért, hogy nyári gyerek vagyok, és a szülinapomkor már javában tartani szokott a Forma1-es nyári szünet, ezért mindig tudok korlátok nélkül ünnepelni.
Spanyolországban lakunk, és itt most 36 fok van, ezért úgy döntöttem lemegyek a partra belelógatni a lában a vízbe mivel a karomat még mindig nem érheti víz. Amit leértem a partra kerestem egy árnyékosabb helyet ahol le tudtam telepedni. Helyet foglaltam a pokrócon, majd megláttam egy üzenetet Charlestól a telefonomba.
Az elmúlt hetekben az összes futamot néztem a tv-ben, és örömmel töltött el, hogy mindig sikerült dobogón végeznie. A futamok előtt és után is folyton beszéltünk, és jó volt látni hogy ilyen boldog, a beszélgetéseink pedig engem tettek boldoggá.
Cha
Szia Lizus! Hogy vagy? És ugye most vasárnap tartod a szülinapod? Semmi pénzért nem hagynám ki!
Lizus
Szia Charles! Igen, vasárnap lesz, de mivel Landon és rajtad kívül nincs egy barátom se, ezért ne számíts nagy bulira!
Cha
Tudod mit, akkora bulit fogok neked szervezni Spanyolország legdrágább szórakozó helyén, hogy utána 2 hétig azt fogják emlegetni!
Lizus
Semmi szükség rá! Már annak is örülök hogy ti ketten velem lesztek!
Cha
Lisa Venura! Ragaszkodom hozzá! Vasárnap hétkor az ajtód előtt várok! Öltözz ki! ;)
Annyira jó, hogy így hallgat rám, de tényleg...
A hét gyorsan eltelt, és vasárnap el is kezdtem készülődni kényelmesen, már gipsz nélkül. Egy piros, kicsit mélyebb dekoltázsú ruhát vettem fel, piros magassarkúval, de egy annál szolidabb sminkel. Elbúcsúztam a szüleimtől, akiket csak nehezen bírtam rávenni arra hogy elengedjenek, de amint megemlítettem, hogy Charlessal megyek, apu egyből beleegyezett.
Meghallottam a Ferrari jellegzetes hangját, és egyből tudtam, hogy itt van a partnerem. Köszöntünk egymásnak majd mikor már távolabb voltunk a háztól, egy csókkal lepte meg ajkamat.
- El sem hiszed mióta vártam újra erre a pillanatra! -mosolygott a csókunkba Charles.
- Te pedig azt nem hiszed el, hogy mióta vártam a mai napot. -túrtam bele a hajába.
- Akkor indulhatunk hogy megtartsuk életed legnagyobb szülinapi buliját?
- Születésem óta erre várok, szóval taposs bele a gázba, és bulizzunk úgy, mintha nem lenne holnap!
Folytatás következik
YOU ARE READING
Nem Létező Szavak |C.L.|
Fanfiction"Tudod hogy ezt nem tehetjük meg, az emberek nem valami elfogadóak. Mi van, ha valaki meglátja hogy egy 21 éves majdnem felnőtt ember, egy 16 éves lányt csókolgat? -szembesítettem a kemény valósággal. A Monacói megszeppent egy pillanatra, majd csak...