Váljunk idollá - Enhypen ff. - BEFEJEZETT

2. Rész

Meg se mozdulok, állok továbbra is. Hwang kisasszony rám mosolyog, ami megnyugtat.
- Nyugi, Jia. Nem baj, hogy nem tudod megcsinálni!  Megtanítom neked! - bólintok neki egyet. Beindítja a Whistle-t a BlackPink-től.
Beállnak Lucy-val és Isi-vel. Megszólal az ikonikus ,,Hey boy" az elején, aztán meg a ritmusos zene alatta. Elkezdenek lassan sétálgatni. Amikor a dal refrénje folytatódik, akkor a kezüket mozgatják a levegőben, amihez hozzájárul egy kis twerk szerűség is. Utána pedig tovább táncolgatnak.

Vége lett. Hwang kisasszony felém sétál egy csodálatos mosollyal együtt és beszédre nyitja a száját.
- A refrént elég, ha eltáncolod Jia! - néz a szemembe.
- Hát megpróbálhatom...
- Ha szeretnéd akár ki is küldöm azt a kettőt! - biccent az előző tánctagjai felé.
- Lehet jobb lenne...
- Okés akkor...lányok menjetek ki! - emeli fel állát kecsesen a tanárnőm.
- De ne már! - nyafog Lucy.
- Kérem hölgyem, ez már gáz! - hisztizik Isabella.
- Te vagy a gáz! - mondom halkan.
- Tényleg? - néz a szemembe az említett lány.
- Ne merj velünk így beszélni! Ki vagy te? - bízza el magát a másik.
- YA! - kiabál egyet Nono. Elém sétál és eltolja a 2 csajt. - Ne szítsatok feszültséget! - mutat feléjük.
- Nekünk te nem parancsolhatsz...LÚZER! - néz farkasszemet Isi barátnője a barátnőmmel. Kimondta azt a szót amit tinikoromban milliószor hallottam és pont azért akartam eljönni az iskolából. Egyszerűen fogom magam és ellököm Isi-t, aki húzza magával Lucy-t. Kiszaladok a teremből, amiből annyit hallok ki, hogy a 2 lány elkezd ,,aúúú-zni". Elsírom magamat (persze nem miattuk) amiért ilyen helyzetbe kerültem.
Mit hittem? Hogy egy duci, semmi énekhanggal rendelkező lány (az az én) majd idol lesz? Na persze, majd ha piros hó esik. Legszívesebben kiugranék a nem létező ablakon, de helyette csak az ágyamra lefekszek és bőgök továbbra is.
Kintről valami lábmozgást hallok, de nem igazán izgat. Ameddig a mi ajtónkon be nem tört az adott személy.
- MI A FRANC TÖRTÉNT? - kiabál középhangosan Min ügyvezető. Nem válaszolok neki, mivel nem tudnám neki megmagyarázni meg amúgy sincs kedvem. - Figyelj Jia...fél napja se vagy itt és már kitört a hiszti! Legalább annyit mondj el, hogy mi volt az alap probléma?
- Hát szerintem elég egyértelmű! Isabella és Lucy királynőnek érzik magukat.
- Figyelj...a hangjuk egész jó meg a tánc tudásuk is csodálatos. - vallja be nekem.
- De hölgyem...ez így nem oké, maga is tudja!
- Jia ne beszélj így velem kérlek. Másrészt pedig légyszíves adj 1-2 hónapot! - elkezd sírni. - Amúgy meg - szólal meg újra. - 2 hét és jön a havi értékelés. - sóhajt. - Menj az angol órádra! - küld ki.
- Ügyvezető... - kezdem, de a szavamba vág.
- MONDOM, MENJ AZ ANGOL ÓRÁDRA!!! - kiabál.
- Rendben, elnézést. - suttogom és kilépek a szobánkból.
Min kisasszony elég ijesztő volt, amikor rám kiáltott. Úgy érzem, hogy utál, sőt azt, hogy mindenki kivéve Nono. Ő egész kedves, habár be kell vallanom, hogy nem igazán segített nekem Lucy-ékkal szemben. Na jó én ezt feladom, mármint a barátkozást.
A folyosón próbálom megtalálni az angol termet. Egyszer csak lányok nyivákolását hallom meg pár fiú hangot. Meglepődök hogy hallok srác beszédet. A menzán is volt nemek választófala, lehet itt is van? Végülis így könnyebb mindenkinek nem? Hát de.

Az angol tanárom, Choi tanár úr egész kedvesnek tűnik. Belép tök nyugodtan a teremben ahol én üldögélek.
- Szervusztok! - kezdi vidáman.
- Jó napot! - köszönünk a többiekkel egyszerre.
- Kezdjük is! Akkor...mindenki mutatkozzon be egy egyszerű kis jellemzéssel. - oszt mindenkinek egy lapot. - Pár tulajdonságot, hobbit elég. Nem kell többet. - mosolyog továbbra is.
A papíromat bámulom nagy szemekkel. Most mi a francot csináljak? Ásítok egyet és a mellettem lévő üvegablak szerűségre pillantok egy pillanatra de utána azonnal visszafordulok.
- Kimegyek a mosdóba - mondja nyugodtan Choi tanár úr.
Az ajtó becsukódik és a lányok elkezdenek pletykálni azonnal. Amikor senki nem néz engem, átpillantottam a fiúkhoz. Őszintén szerintem nagyon viccesek. Egymással hülyéskednek, nevetgélnek. Megláttam egy aranyos srácot, aki külön ül. Elkezdtem megfigyelni, de sajnos észrevette. Tekintetét rám vezette és elmosolyodott. Elég helyes. Mutat nekem egy koreai szívecskét, én pedig elkezdek vigyorogni. Elég aranyosnak tűnik. Egyszer csak belép Choi tanár úr. Megszakította a pillanatomat, szóval mostantól nem bírom (jó, adok neki egy új esélyt).

Az angol óra nagyon jó alvás lehetőség kivéve, amikor a nevedet kiabálják sokszor.
-Jiassi!!! - ordítja a férfi. Nagy nehezen felemelem a fejemet és a mosolygó Choi tanár úr helyett egy elég dühös fajta lett. - Maga következik! Menjen ki a többiek elé, az asztalom mellé. - hangosan nyelek egyet.
- Ömm...tanár úr, van egy kis probléma - suttogom neki. Bólint hogy mondjam. - Nem írtam semmit!
- Akkor rögtönözzön! - mosolyog rám. Egy ,,Hajrá!"-t tátog mire vigyor ül a számra.

- Hát a nevem Kim Jia, 14 vagyok, hobbijaim a zenehallgatás, meg az anyukám idegesítése. - mondom teljes beleéléssel. A csoporttársaim nevetni kezdenek. De nagyon. A tanár úr pedig a tenyerébe veti az arcát.
- Először is Jiassi...angolul kellett volna.
- Ooo - teszek úgy, mint aki meglepődik, de közben csak magamban röhögök.
- Másrészt pedig hát...a hobbijaihoz mondhatna értelmesebbet is! - hajtja le a fejét.
- De nekem ezek azok! - mosolygok rá.
- Rendben, akkor a mai órának ezzel véget is vetek. Sziasztok! - és kilép az ajtón.
Az aranyos fiú felé tekintek. Feláll az asztalra, száját pedig beszédre nyitja.
- Úristen! Ez a Jia egy baromi nagy lúzer! - röhög ki. A szemeimbe könnyek gyűlnek és le is folyik pár.
- HAGYJÁTOK BÉKÉN!!! FŐLEG, TE!!! - ugrik be a terembe Nono. A srác felé mutat mutatóujjával.
- Semmi gond. Menjünk! - próbálom elhúzni a lányt de nem megy.
- Oh, mi meglepetés. Szia Nora! - mosolyog kárörvendően a srác. A mellettem állóra pillantok, aki gyilkos nézéssel nézi a fiút.
- Menjünk, Jia! Nincs keresnivalónk itt hiszen...a szemetek a szemetesbe valók! - mosolyog vissza rám Nono. Kisétálunk a helyiségből és egyből megölel. Bevallom, jól esik egy baráti ölelés, hiszen rég volt már, meg hiányzott is egyértelműen.
Egyszer csak elenged. Furán néz maga elé, mintha elgondolkodna valamin, de nagyon. Hirtelen felém pillant és azonnal visszaszalad a szobánk felé.
Ekkor jut eszembe, hogy...jaj, jön az ének óra, melyet Lee tanárnő fog oktatni.
Mint tegnap megtudtam, a délelőtti ének órán többen is leszünk, viszont a délutánin csak én amit nem is bánok.

Kopogok.
- Jöhetsz! - mondja vidáman egy hölgy.
Remegve, de kinyitom az ajtót. A nő csodálatosan néz ki, meg nagyon mosolyog.
- Új vagy, ugye? - kérdezi. Kicsit más akcentusa van.
- Igen, de...maga honnan származik, hogy ilyen az akcentusa? - kérdezem.
- Thaiföldön éltem egy ideig. Kezdjük is el! - nyúl a papírjaihoz. - Szeretnél bemutatkozást? Vagy nem szükséges, mert majd úgyis kiismerlek? - mosolyog ragyogóan még mindig.
- Nem kell - nem szeretnék még egy olyat, mint angolon.
- Akkor...mondj egy dalt! Vagy amivel a meghallgatásra mentél! - egy hajtincsét a füle mögé tűri és továbbra is fantasztikusan néz ki.
- A Blood, Sweat & Tears-szel voltam... - nézek lefelé a padlóra.
- Oké, akkor...énekeld el a refrént! - mosolyog folyamatosan rám.
Nincs más választásom, megijedek. Félek a reakciójától de elkezdem énekelni.

Sziasztok!!!
Bocsi a sok kihagyásért. De visszatértem az első érdekes résszel! Remélem tetszett.
Ha szeretnél mosolyt csalni az arcomra akkor megköszönnék pár kommentet és csillagot! Köszi előre is!
Legyen csodás napotok/estétek!