Ki lesz a győztes?!

1. rész - Az interjú

Kint hideg volt, és még a nap sem kelt fel, amikor a világos barna hajú lány pittyegő ébresztőjét nyomta le. Álmosan nyújtózott egyet, majd felült az ágyon. Izgatottan ledobta magáról a takaróját és a szobából nyíló kis fürdőbe indult. Gyorsan összekapta magát. Amikor kilépett, egy csinos harisnyát, miniszoknyát és elegáns blézert viselt. Aznap délelőtt egy fontos állásinterjú lesz, az ország egyik legbefolyásosabb cégénél, ahol az ügyvezető mellé kerestek asszisztens. Ayamin bár még nem végzett az esti főiskolán, és csak 20 éves volt, keményen dolgozott azon, hogy egy nap jó megélhetősége lehessen. Korábban már két cégnél is dolgozott hasonló  munkakörben, és remek ajánlólevelet kapott a korábbi főnökétől. Nagy reményekkel készült a délelőttre. Megigazította a ruhája gallérját, és nagyot sóhajtva kilépett a szobájából.

A konyha, étkező és nappali egy helyiségben volt. Itt üldögélt a felemás hajú és szemű fiú, akivel már 3 hónapja lakott egy lakásban. A kócos hajú, álmos arcú, aranyos fiú most egy teát kortyolt, hogy hamarabb magához térjen. Kedvesen a lány felé intett, és teával kínálta. Ayamin leült mellé a kis asztalhoz, és töltött magának. Mosolyogva belekortyolt a forró italba, mert a mellette helyet foglalt egyén igazán álmosnak  tűnt.

- Ma lesz az interjúd? - kérdezte a fiú. A lány bólintott.

- Egy óra múlva indulok csak, így készítek reggelit. - A felemás haj meglibbent, ahogy a gazdája bólintott a fejével.

- Csak miso levest kérek... - nézett rá a fiú. Ayamin bólintott, és felállt, hogy nekiálljon a leves elkészítésének. Míg forrt a víz, kellemesen el csevegtek az előttük álló napról, és Shoto sok szerencsét kívánt neki.

Mosolyogva nézte a fiút. Kedves, meleg érzéseket ébresztett benne. Könnyű volt Shotoval együtt élni: előzékeny volt és figyelmes, a szennyesét mindig a szennyeskosárba tette, és képességeihez mérten segített a háztartás dolgaiban is. Főzni ugyan nem tudott, de a porszívózáshoz jól értett, és szívesen cipelte a bevásárlásnál a szatyrokat is. A fiú újra ásított egyet, majd megtörölte a szemét. Egyszerű fehér pólót és egy szürke pizsama nadrágot viselt, otthonosan és nyugodtan viselkedtek egymással. Az elmúlt hónapokban remekül összekovácsolódtak. Mint két testvér.

Megterített, és ki készítette az ételt. Ekkor sétált oda a lakásuk 3. tagja Misuzu. A lányok kislány koruk óta barátok voltak, így amikor elköltöztek a szülő házból, egyértelmű volt, hogy közös lakást fognak keresni. Alig pár hónap után azonban bővült a lakás a fiúval. Shoto miatta költözött ide, mert szeretett volna közelebb lenni a barátnőjéhez. Kiegyensúlyozott és egyszerű napjaik gyorsan teltek. Misuzu és Shoto kapcsolata remekül haladt, és Ayamin egyre inkább érezte, hogy keményebben kell próbálkoznia. Többet kell dolgoznia, hogy többet keressen, hogy ne legyen harmadik kerék ebben a lakásban. Szerette a barátait, és boldog életet kívánt nekik.

A reggeli végeztével bezsebelte a barátai bátorításait, és elindult az interjúra. Az úton két közlekedési járműre is fel kellett szállnia, és utazás közben egy könyvet lapozgatott. Pár perc séta után meg is érkezett a nagy épület elé. A bejáratnál egy portás fogadta, aki a lifthez invitálta és megnyomta neki a 15. szint gombját. Ez volt a legfelső szint, és az igazgató közvetlen emelete. A lány a felvonóból kilépve egy tágas és fényes helyiségbe jutott. Ott egy idősebb, vörös hajú hölgy fogadta, és bemutatkozás után egy kis tárgyalóba kísérte.
- Foglaljon helyet! Az igazgató úr felesége nemsokára megérkezik. - hajolt meg távozás előtt a titkárnő. Ayamin egy székre telepedett, az ablakhoz közel. Csendben várakozott, amikor kinyílt az ajtó. Egy fiatalos, sportos,  középkorú hölgy lépett elé, és kezet rázott vele. A bőre makulátlan volt, a haja rövid és szőke, a megjelenése pedig magabiztosságról árulkodott. Kellemesen el csevegtek, megdicsérte az önéletrajzát, és kifaggatta a jövőbeli terveiről, a múltbéli sikereiről, és olyasmiről is, amelyekre a lány nem is gondolt.

Az interjú fáradságos és hosszadalmas volt, de a lány nem tétovázott. Az életében soha semmiben nem volt kitűnő, nem volt káprázatos a külseje és igazán okos se volt. Egyetlen fegyvere a kitartás volt, hogy mindig rendíthetetlenül bízott saját magában, hogy sosem adta fel, és felállt akárhányszor elesett. 

Ezen a napon sem inogott meg. 

Aztán belépett egy ifjú férfi a terembe. Ayamin életében nem látott még soha egyetlen férfit sem, aki ennyire szívdöglesztő külsővel és aurával rendelkezett volna. Magas, kidolgozott testalkata az öltönyön keresztül is látszott, szikrázó vörös szemek és halovány szőke haj koronázta meg őt. A lány nagyot nyelt, abban a percben amíg ő odasétált hozzá, hogy megálljon mellette; mintha lassított felvételen látta volna ahogy ez az adonisz odasétál hozzá, ahogy hanyagul zsebre tett kézzel járt, kissé önelégült tekintettel az arcán. Még lélegezni is elfelejtett, érezte ahogy az arcát elönti a pír és megdobbant a szíve. Zavartan biccentett, majd fordult el az idegentől, aki már a megjelenésével is kiverte a fejéből a nevét is. Zavartan pislogott maga elé, próbálta visszaszerezni a gondolatait és a lelki nyugalmát.

Soha életében nem történt még vele ilyen.

- Elkéstél. - szólalt meg hűvösen az interjút lebonyolító szépség. Ayamin hirtelen döbbent rá, hogy mennyire hasonlít egymásra a most belépett fiatal férfi és a hölgy. A vörös szemek most beszűkültek, ahogy az anyjára tekintett a fia.
- Kit érdekel… Ki ez a liba? - nézett most a lányra. Ayamin szája tátva maradt a csodálkozástól és a megbotránkozástól.
- Ha minden jól megy, ő lesz apád leendő asszisztense. - mosolygott rá a lányra, majd felállt.
- Kérlek várakozz itt még pár percet. - intett a hölgy és elsétált. A lány egyedül maradt a szőke adonisszal. Lassan és idegesen felnézett rá. Az ifjú neki oldalasan állt, és cseppet sem kedvesen nézett le rá.
- Gondolod, hogy megfelelő vagy a pozícióra?
- Remélem, hogy igen… - válaszolta csendesen, bár eléggé felpaprikázta az előző pár perc. Az ifjú felhúzta a szemöldökét. A lány cseppet sem ijedt meg tőle, pedig elég leereszkedő volt vele. Ekkor kinyílt az ajtó, és az előző hölgy sétált be rajta. Invitálta a lányt magához. 

Mielőtt odaértek volna az igazgatói irodába, a magas adonisz udvariatlanul belépett az ajtón, előttük. Az igazgató, bár látta fia illetlenségét, cseppet sem billent ki jókedvéből, és elégedett mosollyal az arcán jelzett a lánynak, hogy foglaljon helyet az irodájában.
- Üdvözlöm! - köszöntötte. Ekkor a már az eddig is rosszul viselkedett ifjú ledobta magát a lánytól két helynyire a kanapéra, terpeszbe tárt lábakkal. Karjait összefonta a mellkasa előtt és undokul, nyilvánosan méretegni kezdte a lányt.

Alig váltott pár szót Ayamin a cég fejével, máris beleszólt az ifjú. Az interjú végére a lány úgy érezte, soha többé nem akarja látni ezt a fickót. Dúlva-fúlva indult haza, legszívesebben beleállította volna a magassarkú cipőjének a sarkát az ifjú arcába…