Ki lesz a győztes?!

5. rész - Közelebb

A fürdő igazán tiszta volt és praktikus. A zuhany alatt lesikálta magáról az előző esti koszt é szégyent is. Miután magára csavarta a törölközőt, elővette a táskájából a neszeszert. Megfésülködött és gyorsan fogat mosott. Most érezte igazán, mennyire jó, hogy mindig tart magánál mindent, kis utazós méretben. Amint megnyugodott ráébredt, hogy nincs semmi ruha amit magára vehetne. Teljes pánikban forgolódni kezdett. Zavartan kuporodott le a csap elé.

A szőke egy ideje hallotta, hogy túl nagy a csend a fürdőben. Így nem túl finoman bekopogott az ajtón.
- Ha rosszul vagy ne a padlóra feküdj! - szólt be az ajtón. Ayamin azonnal kizökkent a pánikból, és most mérges lett.
- Semmi bajom! Csak… - halkult el. Ekkor kinyílt az ajtó. A lány azonnal vissza próbálta tolni.
- Rájöttem, hogy nincs ruhám! Miért kell rám törni az ajtót?! - puffogott. A szőke megállt, majd benyújtott egy adag ruhát felé.
- Ez jó lesz rád. Vedd fel.
- Oh, köszönöm… - lepődött meg. De elfogadta. Egy fekete pólót kapott és egy övet. Amikor felvette, egyértelmű volt, hogy a fiú pólója az. De az övvel a derekán már ruhának hatott rajta, ami combközépig ért. Zavartan kisétált. A fiú éppen a konyhában darabolt zöldségeket. Odasétált hozzá.
- Nahát! Te tudsz főzni?! - lepődött meg.
- Miért ne tudnék? Nem nehéz. - vágta is rá rögtön.
- Ezek szerint a bento, amit korábban ettél a saját főztöd volt. - mosolygott a lány. A fiú a szemébe nézett.
- Inkább segíts, minthogy itt magyarázol nekem feleslegesen…
Ayamin azonnal puffogni kezdett, de felvette a kést.
- Mit készítesz? - kérdezte, de közben - csücsörített is mérgesen.
- Omurice… - mondta a szőke, és verni kezdte a tojásokat. Az étel hamarosan elkészült, és az asztalhoz ültek. A lány belekóstolt a reggelibe.
- Nagyon finom! - mondta boldogan. A szőke figyelte, ahogy a lány eszik. Egy szót sem szólt, hanem csendesen figyelte. Arca most nyugodt volt, szinte közönyös. A lány csacsogott, mosolygott és cseppet sem replikázott vele. A reggeli után Ayamin felállt és összeszedte a tányérokat. A mosogatóhoz érve ténykedni kezdett. A szőke figyelte, majd mellé sétált. A pultra könyökölt.
- Szóval hányadán állunk? - kérdezte hirtelen. A lány ránézett.
- Hogy? - állt meg a tányér öblítésével. A fiú felé lépett, majd közel hajolt. Ayamin akkor sem tudott volna elfordulni, ha akart volna. A fiú arca most alig pár centire volt az övétől.
- Randiztál velem, majd féltékennyé próbáltál tenni egy hamis baráttal, és most a lakásomon vagy az én ruhámban… - sorolta nyugodt, rekedtes hangján, de a szeme izzott mint a parázs. Ayamin arca lángolni kezdett, majd hebegni kezdett.
- Nem fogadtam el a randit, te tuszkoltál a kocsidba. És féltékennyé se akartalak tenni, csak…
- Csak? - emelte fel a szemöldökét.
- Ez az én dolgom! - pislogott sűrűn, mert elfelejtette mit is akart mondani. Ahogy a szempárba nézett egyszerűen képtelen volt tisztán gondolkodni.
- A pólódat visszaadom, ha kimostam! - tette a kezét fiú mellkasára, hogy eltolja magától, de ez is máshogy sült el. A szőke most kihúzta magát, és a derekára helyezte a kezét. Hirtelen mindene túl közeli lett, nem csak az arca. Egyik kezével a pulthoz tolta a lányt és teljesen fogva tartotta. A másik kezével pedig a haját simította meg. Nem szólt, csupán lehajolt hozzá. Ayamin bárhogy is tette a kezét a mellkasára, semmit sem ért. Közelebb hajolt hozzá.
- Akármennyire is idegesítesz, vonzódom hozzád… és most hogy látom, milyen vagy ha nem vagy dühös… - nézett a kék szemekbe,és sóhajtott egyet.
- Nem tágítok. - mondta a lánynak és egyszerűen, könnyedén megcsókolta. A lány képtelen volt ellenkezni, mert teljesen bele volt zúgva ebbe az idegesítő alakba. A csók csak egy percig tartott, és utána a fiú elengedte őt. Ayamin teljesen megdöbbent. Ebben a percben értette csak meg, hogy ez több mint fellángolás. Több mint vonzódás. Szerelmes lett Katsukiba. Bármennyire is képtelenség…
A fiú ezután megsimította a haját, majd elöblítette az utolsó tányért is.
- Hazaviszlek. - mondta neki. A lány csendesen bólintott. A hazaút mintha csak 2 perc lett volna, és a fiú hamar vissza is indult. A lány állt az utcán, kezében a holmijával. Misuzu felé tartott, pont vásárolni volt.
- Merre voltál? Mi történt? Ki volt aki hazahozott? - de a lány nem felelt.
- A-chan! - rázta meg a vállánál fogva. Ayamin ekkor nézett rá.
- Megcsókolt… - ennyi jött ki a száján.
- Ki? Ez a fehér autó azé a bunkóé? - kérdezte pislogva. Barátja csak bólogatott.
- Megint mibe keveredtél? - csapott a homlokára Misuzu, majd befelé kezdte tolni az ajtón.

- Ideje, hogy elmeséld, mi az isten történt veled?! - torkolta le Misuzu.
- A tegnap esti bulin az ál bérelt pasim is ott volt… kikezdett velem, de ő megvédett, és mivel ittam, hazavitt magához, mert elaludtam a kocsiban.
- Ez egy agyrém! Màr az sem vall rád, hogy fiúkat bérelsz, hogy egy másikat féltèkennyé tegyél. Inni sem szoktál! Az meg, hogy nála aludtál… - csóválta a fejét.
- Csak egy fiút béreltem, és csak jött értem munkába… És Bakugonál a kanapén aludtam, egy ujjal sem ért hozzám…
- Nem azt mondtad, hogy megcsókolt?!
Az a mosogatásnál volt, a reggeli után.
- Értem… és most mit tervezel?
Semmit. Már nem tervezek semmit.  Mert mindennel befürödtem! Komplett idiótának tarthat! - takarta el a vörös arcát Ayamin.
- Hát biztos levágta, hogy ez a sorozatos bénáskodás csak neki szól. - rázta a fejét Misuzu.
- Akkor mondjak fel? - akadt ki.
- Dehogy, csak hagyd abba a hülyéskedést.
- Dehát az agyamra megy!
- Gondolom te is neki… - nevette el magát Misuzu.
Lehet… - vakarta meg a fejét.
-
Egy kiadós zuhany, némi takarítás és főzés után Ayamin átgondolta a történteket. Hétfőn új tervvel indul el munkába. Addig pedig erős akarattal mondogatta magának, hogy képes változtatni a kialakult helyzeten, és képes lesz befejezni a bénáskodásokat…

- Katsuki! - kiabált be kedvesen mufurc fia lakásának az ajtaján.
- Nem kell óbégatni, nyitom már! - rántotta ki az ajtót a szőke.
- Egy ideje nem vacsoráztunk együtt, mit szólnál egy kis házi koszthoz? - mosolygott rá.
- Magam főzök, anya. - nézett rá gunyorosan.
- De az nem Mitsuki díjnyertes étele fiam! - mosolygott a bajusza alatt az apja. Adonisz fia csak a szemét forgatta, amíg a szülei beengedték magukat.
Hamar lepakolták a vacsorát, és asztalhoz ültek.
- És milyen egyedül élni? Nem hiányzik a társaság? - nézett rá kedvesen Masaru.
- Legalább senki se idegesít fel. - vetette oda félvállról.
- Hjajj! - duzzogott az anyja.
- Ha már elköltöztél tőlünk, legalább egy kedves barátnőt keresnél!
- Megint ez a téma? - vetette oda ismét gunyoros, de unott hangnemben.
- Ayaminnal is láttuk, hogy bántál! Pedig az a lány olyan kedves és szorgalmas! - sopánkodott az anyja.
- Inkább szemtelen és állandóan csak a baj van vele! - vágott vissza.
- Legalább nem ijed meg a te borzalmas modorodtól fiam. - javította ki az apja, amire gy csúnya grimaszt kapott válasznak.

A vacsora további felében is hasonlóan elutasító volt a szüleivel, így hamar haza indultak.
- Mintha kissé érettebb lenne, nem igaz? - nézett férjére Mitsuki, egy mosoly kíséretében. Ő csak bólogatott, csendesen.