BDSM Vulkán 8. (Bef)

7. Hello ween 👋

Mikor úgy érzed elveszted a talajt a lábad alatt. Mikor kicsúszik minden. Amikor nem tudod kezelni a helyzetet. Nem érzed magad elég érettnek elég felnőttnek de semmi esetre sem akarsz segítséget kérni vagy bárkinek problémát okozni. Amikor belefáradtál abba hogy egyáltalán jajveszékelj. Csak szép csendben hagyod a dolgokat megtörténni.
Majd lesz valami mindig van valahogy.

A párna puha a fejem alatt. Ekkor már érzem hogy nem a teraszon vagyok. Nem fázom. Meleg van. Kellemes otthon illat. A megszokott csend a nyugalom és a biztonság. Összeszedtek. Valaki mindig rám talál. Bár az a hajnali eset a zuhanyzóban az félelmetes volt egyedül, de akkor is volt valahogy.
Mert mindig van valahogy.

Sajnálkozik. Hallom. Nem tudom megvigasztalni és nem is akarom. Olyan fura az élet mert bármit teszek, kétesélyes. Ma délután ott kellett volna lennie velem. Támaszra lett volna szükségem mert anyaként megbuktam és mindig úgy éreztem hogy az az egyedüli dolog amit jól csinálok. Erre büszke voltam és most kártyavárként omlott szét minden körülöttem. Kellett volna az ölelése a biztonságérzete a nyugodtsága és az hogy megfogja a kezemet és azt mondja hogy minden rendben lesz. Ennyi kellett volna öt órával ezelőtt. De majd lesz valahogy.
Mert mindig van valahogy.

Még vacsora készítés előtt is összevesztünk. Azt próbálta ecsetelni nekem hogy van fontossági sorrend az életben és a szavaiból kihallottam hogy jelenleg nem mi vagyunk neki a fontosak. Most éppen citrom lány, egy évvel ezelőtt Noncsi volt, két éve Blani, előtte Candy... mindig lesz valaki. Valaki aki lefoglalja. Ne értsetek félre nem féltékeny vagyok mert nem érdekel hogyha egy szebb lányt kezelget. Az sem érdekel ha mást visz el vacsorázni. Mert én is megteszem mert nekem is vannak szeretőim. Itt Inkább arról van szó hogy amikor hazajön akkor teljes mértékben itthon legyen velünk. Ne csak a teste érkezzen haza, az elméje meg ki tudja hogy hol kujtorog. Érezzem hogy velem van. Támogasson ha kell. Én nagyon ritkán támaszkodom rá. Édeskevés az az alkalom amikor szükségem van rá, mert inkább mindent megoldok egyedül. Az érzelmeimet is megoldom egyedül. De ha a ritka alkalmakkor sem kapom meg a támogatást akkor teljesen ki fogom zárni és máshogy lesz mert mindig van valahogy.

- Anna csak hallgass végig a csapkodás helyett. - Szarul van mert a gyerekek miatt nem tudja elkapni a derekamat nem tud rá vágni a kanapéra és nem tud elfenekelni. Úgy ahogy valóban akarná. Nem kiabalunk. Nincs cirkusz. 3 gyerek mellett suttogas es gyilkos tekintetek. Halk parancsok. Brutális szemparbajjal fűszerezve. - Elszökött.
- Azt hittem nem tartod rablancon.
- Éjjelre nem hagyhattam egy parkban egy vekony pulóverben.
- Oh ugyan már. Keresd meg a csaladjat es add nekik vissza.
- Ha megteszem akkor a szülők feljelentest tesznek. Elmennek a sajtohoz. Te is tudod hogy Zozo inkabb iktatna ket idos szulot es még a lanyt is visszavenné. Csak ugy szabadithatom fel oket ha neki nem ártok. Sem szemelyeben sem az uzletnek.
- Nem érdekel Szabi. Hanyok toletek. Nekem egy 6 eves fiu most a legfontosabb. Bocs van fontossagi sorrendem.
- Imadlak titeket. Tudod jol. Csak most neki nincs senkije. - jon utanam. Halkan morgosan beszel a gyerekek a furdoben vannak. Kiviszem a takarojat. Kinyitom a kanapet. A parnajat pedig a mellkasanak vagom.
- Akkor menj a citromkahoz aludj a nyuvesbe vele.
- Kincsem! Haromig szamolok ha...
- NEM SZABI EZ MOST KURVARA NEM FOG MEGHATNI. - kiabalom suttogva. Az ajtot sikerult bevagni es magamra zarni mert már jott volna utanam.
Hosszu orak telnek el. Nem vettem be a relaxibogyomat. Nem tudok elaludni. Kattog az agyam már fáj a fejem a gondolatok meg csak jönnek és jönnek. Nincs megállás nincs béke. Miért is zárom ki? Nem jo a melltartóm idegesit. Le kéne vetkőzni. Tudom és mégsem teszem. Ja igen. Kellene egy pohar viz. Fázom. Az ágyban hideg van és olyan érzésem van mint hogyha elhagytak volna. Pedig most is en loktem el magamtol. Hmm érdekes. Ugyanugy ahogy Kabant is. Vajon direkt csinalom vagy veletlen jon igy ossze? Kimegyek megmosni az arcomat. Tényleg le kéne vetkőzni.
Aztan jonnek a kepek. Be van zárva az ajtó. En zartam be. Fasza mi? Megint érzem a készülődő pánikrohamot és félek. Félek hiszen egyedül vagyok. Kinek szóljak ilyenkor? Már mindegy. Hagyom magam. Nem tudom visszafordítani. Csak abban reménykedem hogy gyors lesz. Gyorsan elájulok és akkor nem kell félnem tovább... de a képek is folyamatosan érkeznek.