sassy beauty ~ jikook

chapter 09

Homályos emlékfoszlányok; ezek maradtak meg nekem arról az estéről, de talán a legjobb az lett volna, ha nem is emlékszem semmire.

Rendesen égett a pofám a történtek miatt és eszméletlenül dühös voltam magamra, legfőképpen pedig omega mivoltomra.

A lunám egyszerűen csak arra volt jó, hogy bajba keverjen. 

Jeonnak ezek után lesz mivel szívatnia – ebben teljesen biztos voltam és emiatt többek között, a legkevésbé sem akartam találkozni vele.

Külön szégyelltem azt is, hogy az elég sokáig elhúzódó heatem alatt egy pillanatra sem voltam hajlandó megválni a fekete, kapucnis pulcsijától, amit nekem hagyott itt direkt és miután nyavalyogtam egy sort Jungwonnak arról, hogy kezd elhalványulni az alfa illata, mert átvette az enyémet, a kotnyeles barátom képes volt még egy pulcsit elkérni Jeontól, aki természetesen odaadóan teljesítette is a kérését.

Én meg persze, szégyenszemre boldogan szimatoltam a menta illatú ruhadarabot, amitől kellemes megnyugvás töltött el.

Azt viszont azóta sem tudom, hogy miért jelentkezett nálam ennyivel hamarabb a heat és miért volt ennyire intenzív és elhúzódó.

Először buta módon azt hittem, hogy az alkohol miatt, de az orvos is megerősítette, hogy valószínűleg másról volt szó, azt viszont még ő sem tudta megmondani, hogy pontosan mi állhatott a dolog hátterében.

Talán egy kicsit kibillenhetett a hormonszintem; ez volt a legvalószínűbb. Az orvos persze még más okokat is felsorolt, mint például egy alfával való friss kapcsolat és egyebek, de ezek egyértelműen nem játszottak nálam.

Borzasztóan frusztráltak a történtek és akárhogyan próbáltam elfelejteni, nem ment.

Önmagam árulójának éreztem magam, amiért egy alfának adtam életem első csókját. S szégyenletesnek véltem magam mindenért, amit azon az éjszakán műveltem.

Mintha nem is én, hanem valaki más tette volna helyettem ezeket a vérlázító dolgokat.

Két hétig maradtam távol az iskolától, nagyjából sikerült pótolnom az anyagokat Jungwon segítségével, de sajnos tovább nem maradhattam már otthon, bármennyire is akartam.

Anya szigorúan kijelentette, hogy több hiányzást nem tűr el, hiába is volt indokolt ez a két hét, a hétvégére már teljesen jól voltam, így hétfőn kénytelen voltam elindulni az iskolába.

– Fura házon kívül látni téged, Chim – vigyorgott Taehyung, aki a kocsijának támaszkodva várt rám a ház előtt.

– Nekem is fura suliba menni – sóhajtottam.

A hiányzásban az volt a rossz, hogy az ember teljesen elszokik a hétköznapi ritmusától és megszokja az otthona kényelmét, meg persze a szabadideje kötetlenségét, ami miatt kínszenvedés újfent visszaszokni a szürke hétköznapokba.

– Mi van abban? – vonta össze szemöldökét és a kezemben tartott papírszatyorra mutatott.

– Ne is kérdezd – ráztam meg a fejem. – Jeon pulcsijai – húztam el a számat és mielőtt bármit is reagálhatott volna, beszálltam az autóba.

– Akkor induljunk – pattant be mellém legjobb barátom is, majd a járművet elindítva kanyarodott ki az útra, ami az iskola felé vezetett. – Jimin – szólított meg a béta pár perc elteltével, mire érdeklődve pillantottam rá. – Véletlenül nem keresett meg téged valaki? Mármint nem írt rád? – kérdezte, mire összevontam a szemöldököm, de aztán rögtön le esett, hogy kire célozgat.