Megtörve I. - Mennydörgés (18+)

Hetedik fejezet vége/5

⚠️🔞⚠️ Figyelem!!! Felnőtt tartalom, erőszak ⚠️🔞⚠️

Ve'lys

Koppkopp... koppkopp... koppkopp...

- Ve'lys! Ve'lys!!! Ébredj! Segítened kell! Rohadt nagy gáz van!

A'Leth sírni kezdett, hiszen őt is felverte a zaj. Ve'lys álmosan felemelte a fejét párnájáról.

- Mi ez ordítás? – kérdezte Ayandra.

- Nem tudom. – válaszolta a férfi. – Kérlek, nyugtasd meg A'leth-et, én megnézem mi van.

Kimászott az ágyból, felkapta köpenyét és maszkját, aztán elindult a hang forrása felé.

- Ve'lys! Végre itt vagy! – ugrott a nyakába a diabolik sírva.

- Zel... te meg mit csinálsz itt ilyenkor? – bontakozott ki zavartan a lány öleléséből.

- Baj van! Rorscha megérintette a követ. Nem tudom most hogy van, de amikor otthagytam, a földön rángatózott. Attól félek, hogy ő nem fogja olyan könnyen viselni, mint te. Ha az elf fiúkra gondolok... az sem biztos, hogy túléli. – magyarázta, miközben törölgette könnyeit. – Talán te tudsz neki segíteni, hogy több esélye legyen...

- Persze, megnézem! Pár percet kérek, hogy elkészüljek.

Az elf bólintott, a gyógyító pedig visszament a jurtába. Megmosta arcát, felöltözött, összepakolt néhány gyógynövényt táskájába, elbúcsúzott Ayától és A'leth- től, aztán csatlakozott Zelashoz.

- Mehetünk! – jelentette ki.

Meglepődött, hogy a diabolik egy nagy narancssárga galambra akarja felültetni. Rájött, hogy valószínűleg tériszonya van, mert egy porcikája sem akart felszállni a madár hátára. Ennek ellenére megtette. „Nem hagyok senkit cserben!" – ismételgette magában. Az utat csukott szemmel vészelte át. Közben megkérte útitársát, hogy mesélje el pontosan mi történt. Nem mintha sokat számított volna, de nem értette, hogy hogyan került a kristály Rorschához.

Meglepődött a történeten. Korábban megrendíthetetlennek érezte a diabolik és az ork kapcsolatát, most azonban elbizonytalanodott. Szégyellte magát, de átfutott az agyán, hogy ezek szerint lehet, hogy mégis van esélye Zelasnál... Amikor rájött, hogy a kő miatt egyszer valószínűleg családot is alapíthatnának, még inkább bűntudata lett. Próbálta emlékeztetni magát, hogy egyelőre a lány nem szabad préda... és ő nem azért ment vele, hogy elcsábítsa az orktól...

Nagyjából félóra röpködés után végre leszálltak. Beszaladtak a házba, egyenesen ahhoz a szobához, ahol mindenki tömörült.

- Üdvözletem! – köszöntött mindenkit a kintiek nyelvén, aztán lekuporodott Rorscha mellé, levette kesztyűjét és megfogta a földön fekvő ork kezét.

Szemeit behunyta és koncentrálni kezdett. A fiatal férni testében több fel-fel villanó fájdalmas gócot látott. Először próbálta ezeket megszűntetni, de hasztalannak bizonyult. Akárhányszor megkísérelte, egy újabb vörös folt jelent meg látomásában, a férfi teste pedig megrándult. Bármi is történt vele, az okot nem tudta megszüntetni. Maradt a fájdalomcsillapítás. Elképzelte, hogy az ereje egy részét átadja a szenvedőnek, ami szétárad az ork testében és halványítja a gócokat.

Elfáradt és rá kellett jönnie, hogy nem csupán az erejét adta át, hanem valamennyi fájdalmat át is vett Rorschától. Kinyitotta szemeit. Látta, hogy páciense vonásai nyugodtabbak, légzése egyenletesebb. „Megérte." – gondolta.