Wille idegesen igazgatta nyakkendőjét a szobájában. Lazábbra vette de így sem hagyta nyugodni valami hihetetlenül folytogató érzés. Nem a nyakkendő volt a baj. Még mindig üvöltött minden porcikája az igazságért, mert hiszen igazságtalan,hogy azok után, hogy ennyi szaron átmentek Simonnal még mindig nincsenek újra együtt, ráadásul August sem kapja meg méltó büntetését.
Megtört szemekkel bámult maga elé a tükörben...mint egy segítségért kiáltó kisgyerek ,akit nem hall a nagy világ.
Miért nem akar helyrejönni semmi ?
Valóban ennyire elcseszte ?
-És még mondjam el ezt a kurva beszédet is !!
Gyűrte meg a papírt kezében egy kissé. Egyszerűen forrt a dühtől. Mikor realizálta mit tett óvatosan próbálta rendbehozni, miközben kopogást hallott az ajtón, és tekintetét egyből odakapta.
-Ki az?
-Molin. Wilhelm koronaherceg lassan jönnie kellene.
-Értem. Egy percet kérek.
-Sietnünk kell ,már mindenki csak önre vár...
-Mondtam hogy csak egy kurva percet kérek !! kiabált ki idegesen aztán újra a tükörbe nézett egy pillanatra majd zsebre vágta a papírt amin a beszéde szerepelt és elindult kifele az ajtón.
Lassan lépdelt, szinte úgy mint akit legalábbis a kivégzésére kísérnek. Hiába volt az eszében Simon. Hogy láthatja...
Most még ez sem nyugtatta meg.
Tekintete nemsokára találkozott édesanyjáéval, aki azonnal közelebb lépett hozzá. Büszkeséggel telve nézett egyetlen fiára, mégha Willének ez nem is tűnt fel. Annyira kimondhatatlanul szerette. Igazított egyet-kettőt fia nyakkendőjén, amitől Wilhelm újra még kényelmetlenebbül érezte magát és miután a királynő félre állt újra elkezdte babrálni azt. Már most elege volt ebből az egészből. Annyira ideges volt és olyan szinten pánikolt ,hogy fogalma se volt mi lesz így. Azt hitte ennél nem lehet frusztráltabb, de mikor meglátta közeledni Augustot...inkább el is fordította a fejét, nehogy kisértésbe essen és megint olyat tegyen ,amit megbánna.Erőt vett magán,hogy valahogy kibírja azt az idióta fotózást majd elindult vissza be.
Simon már biztosan nagyon várt rá, mert ,amint meglátta fejével aprót biccentett Wille felé titkosan,ezzel a tudtára adva, beszélni szeretne vele.
És Wille eleget tett kérésének,hiszen miért is ne tett volna ?
Elvonultak egy csendesebb helyre ,ahol Simon bele is kezdett mondandójába:
-Szívből gyűlölöm Augustot. De nem ér annyit ,hogy tönkretegyem a családunkat és minden mást.
Főleg azt ,ami kettőnk között van Wille.
-Én sem akarom.
-Veled akarok lenni.felelte Simon olyan vággyal teli nézéssel,amitől Wille szíve már az első pillanattól megdobbant, mikor meglátta. Ugyanígy nézett rá, amikor August elől bújkáltak azon a bizonyos bulin. Talán akkor nézett rá így először. És akkor érezte azt először, hogy legszivesebben a lehető legközelebb húzná magához és többet el sem engedné soha.
-Ha titokban kell tartani, hát jó rendben. Ha nincs más megoldás. De más titok ne legyen köztünk.
Wille szája apró mosolyra húzódott és beleegyezően bólogatott, pont úgy mint azok a bólogatós kiskutyák némely kocsi belsejében. Simon pedig azonnal visszamosolygott rá, miközben Wille óvatosan megfogta a kezét és egy ideig csak bámultak egymás szemébe mígnem egy régen várt ölelésben összefonódtak.
Nem tartott sokáig, körülbelül fél percig aztán Simon elhúzódott tőle de csak azért, hogy a füléhez hajoljon és halkan belesuttogja: -Szeretlek.
Ebbe Wille minden porcikája édesen beleborzongott. Már nem félt semmitől.
Leszámítva azt ,hogy picit még mindig ideges volt a beszéde miatt. De már nem ugyanaz volt az oka,mint korábban.
Bátornak kellett lennie,és végre valahára azt tenni amit a szíve diktál.
Habozva bár de megindult, kínos helyzetbe hozva ezzel Augustot, aki már teljesen abban a hitben volt ,nyeregbe került. Így persze nem tehetett mást, minthogy visszaült a helyére.
Mikor elült a taps ,amivel a korona herceget fogadták, néhány pillanatnyi csend borult a Hillerska udvarára.
Nem tudott azonnal megszólalni. Gyorsan össze kellett szednie magában a gondolatait,mert ezt most tényleg nem szúrhatta el. Többé nem szúrhatja ezt el.
Királyi felség! Drága Anya !
És kedves Hillerskások...nagy megtiszteltetés, hogy ma itt állhatok,és nem csak koronahercegi mivoltomban, hanem úgyis, mint iskolatársatok.
A Hillerska nem csak az a hely,ahol jó állampolgárokká nevelnek minket ,akik a jövőben vállalják a rájuk bízott felelősséget.
Hanem otthon is.Otthon lett számomra,úgy ahogy otthon lett azelőtt anyám és a bátyám számára is.
Az iskola mottója: "Felelős vagy az örökségedért! Légy büszke a történelmedre! Add át a hagyományokat a következő generációnak!
És itt egy kissé megtorpant...valóban ez lenne a lényeg? Komolyan olyan gondolatokkal etesse az embereket továbbra is ,amiket nem is tudhat a magáénak? Újra a mikrofonhoz fordult,de mostmár sokkal eltökéltebben.
- Nem...
Nagy probléma egyszerűen csak folytatni a hagyományokat, anélkül hogy átgondolnánk melyik jó,és melyik rossz. Akkor nem történik semmi....ha csak követjük a hagyományokat hogyan fejlődünk? Még az iskolai himnusz új változatát sem énekelhetjük el mert mindenki pánikba esik. Titkolózunk, hazudozunk...látszólag védjük egymást mert félünk, hogy mi lesz,félünk a következményektől.
Én is...én is félek. De ennek most vége!
Én voltam a videón, ami kiszivárgott a múlt félévben. Rólam és Simonról...
Ami történt azt nem akartam megosztani másokkal úgyhogy hazudtam.
De én voltam...
Látta...Látta a sok megdöbbent tekintetet, és azt is ,hogy az anyja mennyire le van sokkolva. De nem érdekelte. Ezt a lépést meg kellett tennie. Elsősorban önmagáért és persze Simonért. Lassan hátranézett szerelmére ,aki ugyanannyira meg volt lepve, mint mindenki más körülöttük.
Wille nem szólt semmit csak megkönnyebbülten és felszabadultan elmosolyodott ,mire Simon ajkai is büszke mosolyra húzódtak.
Elképzelni nem tudták mi is vár majd rájuk pontosan ez után. De egyenlőre nem is számított...csakis az ,hogy innentől kezdve állhat bárki és bármi az útjukba mindig lesz kire támaszkodniuk...egymásra.
