Mi van akkor...ha a mézes mázas valóság amit olyan baromira élénken átélünk csak egy becsapás ? Az agyunk által bemutatott furcsa álca , az elménk kegyetlen játszmája velünk szemben ,hogy elrejtse előlünk a gaz valóságot, ezzel talán mégis kicsit velünk összejátszva és támogatva minket.
Az elménk rabjai vagyunk ,hogy megszökjünk. Nem örökre...csak abból a célból,hogy picit megerősödjünk es igy könnyebben vegyük az igazi akadályokat.
Ezt érzem ha írok. Mindannyian ezt érezzük.
Ha minden valóra válhatna ,amit látunk lelki szemeink előtt...jobb hely lehetne a világ?
Nem vagyok benne biztos...
Tálcán felkínált boldogság, hibátlan-sértetlen fehér boritékba burkolva, igy védve meg a pusztulástól.
Minden amit elképzelünk ide kerül ,amig fuldoklunk a mindennapok valós gondjaiban, majd ,amint a boríték ismét kezünkbe kerül, izgatottan bontjuk ki és hatalmas megkönnyebbült sóhajjal újra fellélegzünk.
Aztán....kénytelenek vagyunk visszazárni. Mert tudjuk mi a kötelességünk. Néha meg kell tudni milyen levegő nélkül létezni ahhoz,hogy értékeljük mikor ismét lélegzünk.
