Wille
Szarul hangzik de minél több minden volt bennem annál felszabadultabb lettem. Na meg persze annál jobban uralkodtak el rajtam az érzelmek.
Minden,ami miatt szorongok nap mint nap hirtelen vált köddé.
Tudtam az úti célom, ám lábaim bizonytalanul vittek felé, de nem adtam fel mert ha eszembe jutott ki miatt is megyek oda, szívem vadabbul, mint valaha a torkomban dobogott.
Persze egyértelmű volt ,hogy ő nem lesz ott de annak az estének az emléke mégis ott volt tisztán lelki szemeim előtt.
Úgy kapaszkodtam a kerítésbe, mintha az Simon lett volna. Foggalmam sincs hogyan jutottam be és ha őszinte akarok lenni jócskán kiestek dolgok.
A következő, amire emlékszem az ,hogy előveszem zsebemből a telefonom és az ő számát hívom.
Simon
Félálomban kotorásztam a párnám alatt kezemmel a mobilom után ami megállás nélkül csak rezgett és rezgett. Ki a picsa hív ilyen későn? Akárki is elég kitartó az biztos.Gondoltam magamban majd mikor végre megtaláltam gyorsan felvettem.
-Hallo...-szóltam bele kábán.
-Simon...-válaszolt egy ismerős hang. Azonnal felültem meglepettségemben,nem akartam hinni a fülemnek ezért visszakérdeztem.
-Hallo,ki beszél?
-Szeretlek...
-Öhh...te vagy az Wille?
-Igen...
És tényleg ő az...
-Én most jöttem rá valamire. Hogy minden hamis....minden hamis, az egész világ hamis. Olyan, mint a....mint a...
Tudtad ,hogy a focipályán a fű nem is fű?
-Wille....
-Műanyag! Ez olyan ,mint a világosság éjszaka. Azt tudom,hogy éjszaka van,de akkor miért van világos?
Kezdtem aggódni ,ahogy így össze vissza beszélt.
- A focipályán vagy ?
-Hmm? Igen.
Az összes ember is csak látszat. Mind fémből vannak....
De szeretlek téged....és ez...ez nem csak látszat.
-Wille ne mozdulj hallod,indulok érted!
Kértem miközben villámgyorsan kezdtem el öltözni.
- Nem megyek sehová,itt várlak.
Hiszen ezért jöttem ide,hogy lássalak.
-Le kell tennem de 10 perc és ott vagyok.
-Siess Simon.
Már hogyne sietnék,hiszen nem akarom,hogy bajod essen.
Magamra vettem a kabátom és kiosontam olyannyira halkan a házból, ahogy csak tudtam. Felpattantam a biciklire és talán még életemben nem tekertem ilyen gyorsan, mint akkor.
Még szerencse,hogy nem lakunk messze és így tényleg eléggé hamar odaértem. Mikor megláttam, hogy a földön fekszik azonnal oda rohantam.
-Mit csináltál?! Fogtam kezeim közé arcát kétségbeesve.
-Eljöttél? Kérdezte boldogan de nem tudtam most ezzel foglalkozni ,nagyon megrémitett a látványa.
-Be vagy állva? Mi a francot vettél be ?! Ülj fel ,ülj már fel!
Felhúztam nagy nehezen a földről miközben próbáltam faggatni, mégis mi a szart művelt magával ,de nem figyelt arra amit mondok.
- Köszönöm, hogy eljöttél....tényleg itt vagy?kérdezte és meg akarta érinteni arcomat, hogy megbizonyosodjon de annyira ideges voltam ,hogy félre löktem a kezét.
-Annyira szép vagy....Olyan szép vagy....-mondta tekintetét mélyen az enyémbe fúrva,és egy pillanatra én is lefagytam a hallottaktól, csak néztük egymást szótlanul pár másodpercig.
-Haragszol rám?törte meg a csendet szomorúan.
-Gyere állj fel ! kezdtem el húzni karjánál fogva ,de nem igazán könnyítette meg a dolgomat, olyan volt akár egy tehetetlen rongybaba.
Mikor végre sikerült felállitanom azonnal magához ölelt a lehető legszorosabban. Persze én is visszaöleltem de tényleg nagyon szorosan ölelt és kezdte belőlem kipréselni az összes maradék szuszt.
-Szeretlek. Annyira szeretlek....
-Jólvan elég....-toltam el magamtól egy határozott mozdulattal és valahogy elvánszorongtunk a biciklimig. Gyorsan összeszedtem, de a következő pillanatban már arra eszméltem, hogy ez a bolond ott csüng a hátamon.
Jesszus....hogy jutunk el innen bárhova is ezzel a tempóval. Milyen szarokat vehetett be ,hogy ennyire meg van zavarodva.
Merész ötletnek tűnt de azt láttam a legjobb megoldásnak ha gyalog megyünk hátha helyre jön egy kicsit a friss levegőn. Úgyhogy egyik kezemmel a biciklit toltam a másikkal pedig Willét fogtam amilyen erősen csak tudtam. Mondanom se kell,hogy ahhoz képest máskor milyen csendes tud lenni most valahogy egész úton be nem állt a szája.
Mikor megérkeztünk a sulihoz ledobtam a bicajt a fűbe aztán elvánszorongtunk a szobája ablakához.
-Ülj le picit ha nem tudsz állni. Remélem kintről is nyílik ez a szar.mondtam idegesen és nem tudom miért de szerencsénk volt. Kinyitottam az ablakot de hogy hogyan mászunk be arról fogalmam sem volt.
Lenéztem magam mellé és felsegitettem őt a földről ismét aztán előbb segitettem neki bevergődni valahogy majd követtem aztán visszazártam az ablakot.
-Kérsz esetleg vizet vagy valami ?kérdeztem de mire hátranéztem már az ágyon feküdt és szemei csukva voltak.
Nem tudtam egyedül hagyni. Képtelen voltam rá. Betakartam aztán helyet foglaltam az ágy végében. Egy ideig csak bámultam őt meredten. Nem akartam de mégis apa jutott az eszembe....Nem hittem volna, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerülök. Hogy valaki mást is így kellesz látnom, és hogy az a valaki pont a " szerelmem" lesz.
Nem kellett sok ahhoz,hogy én is bealudjak. Később a telefonom rezgésére keltem. Sara írt, hogy mégis hova a fenébe tűntem.
Nem válaszoltam csak elkezdtem összeszedni a cuccom de Wille felébredt rá és megállitott a készülődésben.
-Ne várj, várj. Ne menj el. Bocsánat az éjszakáért.ült fel és lehúzott maga mellé óvatosan.
-Semmi baj.
-Ölelj át jó? kérte én pedig azonnal meg is tettem.
-Hogy vagy?
-Már jobban...-felelte de az igazat megvallva nem hangzott valami hihetően.
-Itt maradnál amíg újra elalszom? szólalt meg úgy fél percnyi csendet követően. Beleegyezően bólintottam, majd mindketten ledőltünk az ágyra, aztán átölelt hátulról és összekulcsolta ujjainkat. Éreztem a lehelletét a nyakamon, amitől kissé libabőrös is lettem és legszívesebben azonnal rávetettem volna magam de előbb tudnom kellett a választ a kérdésemre, ami befészkelte magát az elmémbe.
-Emlékszel mit mondtál nekem tegnap este?kérdeztem rá kerek perec,de rosszul tettem mert szinte kitépte kezemből az övét és zaklatottan felült.
-Wille...semmi baj.mondtam neki apró mosolyra húzva a számat, ami nyugtatólag hatott , mert ő is visszamosolygott rám,majd fejét nevetve a hasamba fúrta.
-Igen emlékszem, ahhh.
-Én is szeretlek.csúszott ki a számon, mire azonnal felnézett rám. Láttam az arcán egy kis döbbenetet, de azt is,hogy őrült neki, hogy kimondtam. Még bámultunk egymás szemébe egy darabig aztán gondolt egyet és felémmászott. Most én lepődtem meg nagyon. El sem akartam hinni,hogy ez tényleg megtörténik.
Ajkaink összeforrtak egy lassú, érzéki csókban,miközben végigsimitottam a hátát és próbáltam a lehető legközelebb húzni magamhoz. Annyira vágytam rá, olyan régóta. Kezeimmel megkerestem felsőm alját ,majd levettem magamról egy határozott mozdulattal,ő pedig már szabaditott is meg a nadrágomtól, aztán újra megcsókolt. Nem kellett sok hozzá,keze már a boxeremben volt,miközben végigcsókolta felsőtestem egészen a nyakamtól kezdve. Annyira izgatott a tudat,hogy most először érintjük egymást, és egyszerre akartam mindent.
Képtelen voltam betelni vele.
