A gyász 7 napja

A gyász 5. napja

- Menma, ébresztő! Irány az ovi! - nyit be a szobájába Sasuke fáradtan. Még nem jutott el az első kávéjáig. Azonban nincs is rá szüksége: ahogy kinyitja a szoba ajtaját, Menma már a nyakába is ugrik. És mivel nem akart hátravágódni, azonnal fel is ébredt teljesen. - Kisfiam, ilyet többet ne csinálj! - rója meg mérgesen.

- Bocsánat Papa... Csak olyan izgatott vagyok! Ma lesz a helló ing! - ugrik ki a kezéből és már szalad is el. 

- A mi? Az Halloween Menma! - javítja ki a gyermeket. Sóhajt egyet és csak reménykedik, hogy ezután a nap után sem fogják kivágni az oviból a kölyköt. Szüksége van egy kis pihenésre tőle. Ilyenkor azért határozottan jól jön, hogy Naruto volt a Hokage és ez még jelent valamit a falusiaknak, így Menmával is elnézőbbek. Na, nem mintha olyan bajos lenne, csak hát... túl eleven. Ahogy azt mondani szokták. - Gyere, reggelizz, aztán felöltözünk. Addig add ide a köpenyedet - teszi le az asztalra a tányér műzlit és nyúl a ruhadarabért. Elégedetten konstatálja, hogy éjszaka nem lett baja, még csak meg sem gyűrődött. Tudta ő, hogy megéri egy kicsivel többet fizetni érte! 

Amíg a kicsi eszik, belépve a szobájába az ágyára teríti a köpenyt, nagyjából összepakolja a szétszort játékokat és előkészíti a kis fekete nadrágot, a fehér pólót, a narancs pulcsit és azt a kevéske arcfestéket, amire szükségük lesz. Parókát nem vett, nem akarta még azzal is kínozni szerencsétlen gyereket. Igazából csak a fekete haja fog "hibádzni", minden más stimmel majd. 

Ahogy pakolászik, az asztal melletti polcon megakad a tekintete. Mosolyogva veszi kezébe a fémesen csillogó tárgyat és nehéz szívvel simítja rajta végig. Naruto fejpántja. Az apró fém lemezecske egész életüket kitartóan figyelte. Egyedül a mögötte lévő szövet változott. Sőt, ami azt illeti, Naruto is Irukától kapta. Tehát sokkal idősebb ez a darab, mint azt elsőre hinné róla az ember. Naruto úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére. Hűség, kitartás, hit, szeretet, barátok, család. Ezeket testesítte meg számára a fémlemez. 

Nem is tudta, hogy Menma lecsempészte a padlásról. 

Az övé vajon merre lehet? Idejét sem tudja, mikor hordta utoljára. Már elég idős hozzá, és kellően nagy hírnevet szerzett, hogy enélkül is be tudják őt azonosítani. Már nincs rá szüksége. És persze az övé áthúzott. Emlékeztetve őt, hogy elhagyta otthonát. De visszakaphatta. Emlékeztetve őt, hogy hazatért, ahol tárt karokkal várta őt az ő Dobéja. 

- Papa! - kiabál Menma, ezzel őt gondolatai közül csúnyán kiszakítva. - Segítesz? - nyúl a ruhákhoz. Sasuke boldogan mosolyogva öltözteti a kis lurkót. - Na milyen? - pördül meg. 

- Tisztára olyan vagy, mint a Hokage! - bólint neki mosolyogva. Csak ekkor veszi észre a köpenyen a feliratot: Hetedig Hokage helyett Menma Hokage szerepel. Hát még erre is figyelt a varrónő. - Gyere, kifestelek és már mehetünk is - nyúl a festékért. 

- A bajszokat? 

- A bajszokat. Vagy nem szeretnéd? - akad meg a mozdulatban. 

- De! És a szememet is narancssárgára, mint ahogy Apucinak volt, amikor a sannin módot használta! - ül le izgatottan az ágyára. 

- Aztán ne engem hibáztass, ha úgy nézel ki a végére, mint egy narancssárga pandamaci. Nem vagyok én profi sminkes, hogy ilyeneket tudjak! - cukkolja Sasuke. 

- Papa... - szólal meg óvatosan és elhúzódik az ecsettől. Apja kérdőn néz rá. - Lehetne, hogy... mondjuk Hinata néni vagy Sakura néni fessen akkor ki? - Sasuke megkönnyebbülten sóhajt egyet. 

- Igazad van, sokkal jobb lenne - teszi el a festéket. Megúszta! - Gyere, akkor induljunk és kérjük meg őket, hogy segítsenek, hátha elkapjuk őket az oviban - fogja meg a kezét és már indulnak is.