"Szívem helyére krátert rajzolt a vágy.
Dobogás helyett lágy magába omlás.
Nincs központozás se ékezet élesen vakuló betűinknek.
Végleg hozzám tévedtél, veled hiábavaló minden ellenművelet.
Talált unalom, hideg ihlet, így képzellek el teljesen hiába...
Miután a szabadedzések befejeződtek, Charlesnak el kellett mennie valami konferenciára, ezért én sétálva mentem haza. Éppen léptem ki a kapun, mire valaki a hátam mögül rámdudált. Furcsán kukucskáltam be a fekete terepjáró ablakán, mikor Rick idegesítő feje jelent meg előttem.
-Ma még beszállsz vagy mi van?-nézett a napszemüvege mögül engem, mire egy szemgörgetés után beszálltam a fiú mellé.
-Tudtam volna sétálni is!-szúrtam oda.
-Charles mondta, hogy vegyelek fel, nem volt más választásom.-mosolygott hamisan a fiú. Már majdnem a hotelnél voltunk, mikor egy öreg bácsi a kocsi elé lépett. Rick épphogy le tudott fékezni, de nagyon kicsin múlott.-Maldito sea, ¿no puedes ver? no me ves venir, mira hacia adelante!(*Az isten verjen meg. Nem látsz? Nem látod, hogy itt jövök? Nézz már magad elé!*) -örjöngött a fiú, amit valamiért rendkívül viccesnek találtam.-Ne nevess, nem vicces!-mondta mérgesen, majd ő is halk nevetésbe kezdett.- Nem normálisak ma az emberek, komolyan! Reggel mentem és egy lány nekidöntötte a biciklijét az autónak, majdnem behorpadt, aztán a boltban a nő pedig elkezdett velem veszekedni, amiért elvettem az utolsó joghurtot, ráadásul franciául!-mondta mire még jobban nevettem.
-Hát te nem vagy normális! Nem igaz, hogy el merted venni az utolsó joghurtot!-tettem felháborodást,mire a fiú is nevetésben tört ki.
-Hát de nekem is kellett na!-durcázott. Időközben leparkoltunk. Kiszálltunk a kocsiból és együtt beballagtunk a hotelbe. Hirtelen megkordult a gyomrom.
-Van kedved ebédelni velem?-kérdeztem komolyan, mire a fiú nagy szemekkel nézett rám.
-És mivan azzal, hogy sosem fogsz behódolni nekem, meg ilyenek?
-Sosem fogok, ez így van.-húztam fel vállam.-De attól még nem kell óriási haragban lennünk. Meg amúgy is azétt kajálhatunk együtt nem?
-Hát hogyne.-görgette meg a szemeit a fiú.-5 perc múlva az étteremben?-kérdezte mire bólintottam. Mindketten elvonultunk a saját szobánkba, én átöltöztem egy kényelmesebb szettbe. Egy fekete cicagatyára és egy narancssárga Mclarenes pulcsira esett a választásom. Amint ránéztem a pulcsira,eszembe jutott a göndör hajú fiú és az,hogy az utóbbi időben eléggé elhanyagoltuk egymást, így hát ráirtam.
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Felvettem a fehér Af1-emet, majd átsiettem a mellettem lévő lakásban levő fiúhoz. Bekopogtam, mire az ajtó ki is nyilott. Pár percig bámultuk egymást Landoval, majd a fiú halkan megszólalt.
-Elhanyagoljuk egymást.-mondta őszintén.
-Tudom.-fújtam ki a levegőt.-Ne haragudj!
-Na gyere ide!-tárta ki karjait, amibe azonnal befúródtam. Imádtam, hogy ez a fiú egytized másodperc alatt akkora biztonságérzetet tud adni,mint még senki más.-Épp kajálni indultunk Rickkel, csatlakozol?-néztem fel a magas fiúra.
-Hát hogyne! Vártam már,hogy megkérdezd.-mondta szinte már ördögien, mire nevetésben törtünk ki. Lesiettünk a lépcsőn és egy bal kanyart vettünk, ami a hotel kis étterem részéhez vezetett. Rick éppen akkor lépett ki a szobából és így már hárman igyekeztünk eloltani az éhségünket. Leültünk egy asztalhoz és vártuk,hogy valaki felvegye a rendelésünket.-És amúgy Rick, te hova valósi vagy?
-Hát feltételezem, hogy spanyol, mert volt egy pár no puedes ver, amikor majdnem elütött valakit.-hoztam fel az emléket és újabb nevetésben törtem ki.
-Anyádat!-nevetett Rick is.-Amúgy meg félig spanyol félig francia vagyok, egy suliba jártunk Charlessal, onnan ismerjük egymást.-magyarázott.-Igaz, hogy a franciát többször használom köszönhetően anyukámnak, de a spanyolhoz húz inkább a nevem, apám miatt.-mosolygott a szülei említésének nevén. Hirtelen George jelent meg mellettünk.
-Csatlakozhatok?-mosolygott,mire bólintottunk. George leült mellém. Egy ideig elbeszélgettünk,majd Charles is becsatlakozott hozzánk. Felvették a rendeléseinket, majd rá 5 percre ki is hozták és lassan elkezdtünk enni.
-Nagyon finom ez a kaja!-mondtam mosolyogva, amivel mindenki egyetértett.
-Úristen én tudok egy helyet, ahol mennyei pizzát sütnek. Sarah, amúgy is jössz egy randival emlékszel?-tette rá George a kezét combomra, kaján mosolyát le sem lehetett törölni arcáról,miközben én félrenyeltem az ételt és hangosan köhögni kezdtem. Charles nem tágított, azonnal felállt az asztaltól és elsietett. Szememmel egy darabig követtem alakját, majd felálltam és utánsiettem. Mikor a szobájához értem, akkor csapódott be az ajtó, tehát tudtam, hogy itt van.
-Charles? Most meg mi a bajod?-néztem rá,mire ő mérgesen rám nézett.
-Mi a fasz? Szerinted teljesen nyugodtan kéne néznem ahogy tapogatják a csajom vagy mi?-közeledett felém, majd megállt előttem.-Vagy neked ez normális? Persze, menj, feküdj is le vele!-kiabált a fiú.
-Te teljesen megőrültél? Az megvan, hogy most az egyik haveromról beszélsz így? És mégis hogyan feltételezhetsz rólam ilyenek?-dühödtem be mostmár én is, teljesen nyugodtan.
-Ne játszd már itt nekem az ártatlan baszki! Talán úgy tűnik, hogy csak az egyik kis haverod akar lenni?-csapkolódott a fiú.
-Dehogynem, viszont én nem akarok semmi több lenni neki, hiszen nekem itt vagy te! És akkor sem beszélhetsz így rólam Charles!-mutattam rá mérgesen. Végülis minden párkapcsolatban vannak veszekedések,nem?
-Sarah, nyomult rád és te még csak annyit sem mondtál, hogy halo!
-Hát te teljesen megőrültél!-nevettem cinikusan.-Féltékeny vagy és nem tudsz állítani magadon!
-Tudod mit? Nem is érdekel, úgy sem akarod elmondani az igazat, legyen az egy "kis sulis összeveszés" vagy ez!-utalt a nemrégen megtörtént beszélgetésünkre az étteremben- Legyetek boldogak!-mondta a fiú és már távozni is akart.
-Ne tegyél már úgy,mintha kurvára nem éreznél semmit irántam!-kiáltottam a fiú után könnyeimmel küzködve.
-Akkor mi a faszt csináljak Sarah? Tegyek úgy mintha meg sem történt volna ez az egész? Vagy neked semmit nem jelentettem huh? Akkor miért van rajtad még mindig a kibaszott nyaklánc amit neked adtam?-fordult vissza.
-Én... én nem mondtam ,hogy nem jelentettél semmit. Nagyon sokat jelentettél. Még mindig, de te ezt képtelen vagy elfogadni!
-Szóval én vagyok a hiba igaz? MINDIG ÉN VAGYOK A KIBASZOTT HIBA!-tört ki belőle minden.
-Úristen Charles. Ne hisztizz már. Ő közeledett felém, én elutasítottam. Te meg így kiakadsz, holott nem tettem ellened semmit! Mondd meg mit tettem,hogy így viselkedj velem?-néztem rá csalódottan.
-Rendben, ha te nem mondod ki ,majd én. Semmit nem jelentett ez az egész. Fejezzük be!-mondta,majd mély levegőt vett.
Nem tudtam elképzelni ,hogy ezt ő mondta ki. A könnyeimet nem tudtam magamban tartani,hiszen összetört a szavaival. Elegem volt mindenből és a találkozásunk óta először éreztem azt amit előtte.
-Hogy a picsába jutottunk idáig Sarah?-közeledett felém. Elkezdtem hátrálni, és kapkodni levegő után. Meg akarta érinteni a kezem de elhúztam előle.
-Nem Charles. Kezdesz visszaváltozni azzá az emberré aki a kapcsolatunk előtt voltál.-bámultam a földre keserűen.-Ki a fene vagy és hol van az a Charles akibe beleszerettem? Akiért a szívemet is eladnám az ördögnek?- néztem vissza rá.
-Tönkre teszlek Sarah. Nézz magadra! Mit tettem veled?- suttogta ,majd ott hagyott a lakásba.
Ugyanolyan könnyen kisétált az életemből,mint ahogyan belopta magát a szívembe...
