This one is for you - Charles Leclerc ff.

• tizenhetedik rész

-Charles, megtennéd, hogy elmész nasiért? Pierre jön ma!-kiabáltam ki a konyhából, mire a fiú belépett a konyhába. Az órára néztem, ami 4 órát mutatott.

-Persze! Mit hozzak?-jött közelebb maje egy csókot nyomott a számra.

-Mmm, nem is tudom. Jó lenne pár zacskó chips. Meg cola és narancslé. Meg ha lehet tudsz nekem hozni Mars csokit?-néztem boci szemekkel rá, mire bólogatott.

-Persze, hogy hozok.-a fiú megpörgetett és újra megcsókolt.-Imádlak!

-Én jobban.-suttogtam.-Vigyázz magadra és siess haza!-mosolyogtam majd intentem egyet és a fiú már el is tűnt az ajtó mögött...

Fél nyolc van. Hívom Charles de nem veszi fel. Már hívtam százszor , de semmi nem történik. Ekkor ajtónyitódást hallok. Odasietek és már kiabálni akarok Charlessal, mikor azt észlelem, hogy a várt fiú helyett Pierre lép be az ajtón.

-Hol van Charles?-néztem rá, mire ő furcsán bámult rám.

-Nem itthon kéne lennie?-kérdezte.

-Szerinted ha itthon lenne kérdezném?-kezdtem bepánikolni. Fel-alá járkáltam a házban.-4 órakor elment a boltba és nem jött haza. Nem veszi fel és és én, én hívtam de nem-dadogtam, mire Pierre elkapta a vállam és megállított.

-Nyugi. Semmi gond. Biztos csak beugrott más helyekre is. Mindjárt itthon van.-szólt majd leültetett a kanapéra. Kicsit sikerült lenyugatnia, majd bekapcsolta a tvt. Hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Odasétáltam és láttam, hogy Charles neve villog a kijelzőmön. Elkezdtem mosolyogni, egy hatalmas nagy kő esett le a szívemről.

-Ő az!-mosolyogtam Pierre, majd felvettem a telefont.-Na végre, merre vagy?-szídtam le, mikor egy ismeretlen hang szólt bele a telefonba.

-Hölgyem, Michael Jonas vagyok a rendőrkapitányságról. Le tudna ülni egy percre?-mondta a férfi, mire a szívem megállt. Pierrehez sétáltam a kanapéra, de a könnyek már ömlöttek a szememből. Végítélet jön.

-Le-leültem. Hol van Charles?-szóltam, mire nem jött válasz.-HOL VAN CHARLES?-kiabáltam, mire még mindig semmi. Elkezdtem hangosan zokogni.

-Sarah mi az? Mi történt?-néz kétségbeesetten rám Pierre, mire én nem szólalok meg. Csak sírok, sírok és sírok.

-Sajnálom asszonyom, a barátja életét vesztette egy autóbalesetben. -szólt bele a férfi, mire üvölteni kezdtem. Ez nem lehet. Nem veszthetem őt el. Ő életem szerelme. Ez valami átverés? Még rengeteg dolgunk van együtt, nem mehet el. Nem lehetséges. Nem.

-Charles...CHARLES-kiabáltam, de nem jött válasz. Éreztem, ahogy elhalványul minden, majd azt, hogy Pierre megpróbál felállítani de nem megy neki.
Ő volt az egyetlenem. És elvesztettem.
Nem lehet. A tvben is bemondták. Pierre odanézett, majd elkezdett ő is sírni. Kettem voltunk töröttek. Ketten törtünk össze.- Pierre!-kiabáltam mire letörölte könnyeit.-Pierre vigyél oda kérlek. Vigyél oda!-mondtam mire Pierre bólintott és felállított. Kisiettünk a lakásból és mindent úgy hagyva hajtottunk a házunktól 3 saroknyira levő kisbolthoz, ahol már messziről lehetett látni a Ferrarit összeroncsolódva. Felismerhetetlenné vált. Aztán jött a végső csapás. Láttam, ahogy a halottaskocsi elhajt. Kiszálltam a kocsiból és a fekete autó után futottam.-Charles, ne..-kiabáltam és csak futottam, míg egy erős kar el nem kapott. Egy rendőr állt előttem. Ki akartam szabadulni a fogásából, de sehogysem ment. Vegül elengedtem és a földre rogytam. Lando ott termett előttem. Az arcom a kezei közé fogta.

-Sarah..Sarah itt vagyok, itt vagyok.-nézett könnyes szeme az enyéimbe. -Itt vagyok.-mondta majd karjai közé húzott.

-Charles meghalt...Charles elment.-ismételgettem és csak sírtam...

Azt mondják, annál, hogy feltépik a régi sebeid, nincs fájdalmasabb. Hazudnak. Akkor még jobban fáj, ha a régiek helyére újakat vésnek. A már épphogy begyógyult seb helye újra elkezd vérezni. És csak vérzik és vérzik és vérzik. És te semmit nem tudsz vele csinálni. Hiába próbálod túlélni, annyira tehetetlen vagy, talán még mozdulni sem tudsz.

És ő ezt tette velem. De ami mégjobb, hogy utána a hatalmas szívével és szeretetével képes volt begyógyítani ezeket a sebeket. És újra és újra megtette. Megtette értem. Nem úgy emlékszek már rá, mint egy bunkóra, aki csak undok megjegyzéseket tud tenni. Sosem fogok már rá úgy emlékezni.

Úgy emlékszek rá, mint a férjem. Charles Marc Hervé Perceval Leclerc. Sarah O'Connell Leclerc férje. Aki mindent megtett értem, tűzön vízen át jött értem. Úgy emlékszek rá, mint a legközelebb álló barátomra. Aki mindig harcolt értem. Mindig az igazamat vallotta. Mindig mellettem állt. Úgy emlékszek rá, mint a lelkitársamra. Akik, tán elsőre nem tűnünk egyformáknak, de azok vagyunk. Ugyanannyit szenvedtünk és ugyanannyira megérdemeljük, hogy valaki szeressen és megvédjen minket. És ugyanannyira érdemeljük meg az életet.

Úgy emlékszek rá, mint a világ legjobb emberére. És úgy is fogok rá emlékezni.

Most és mindörökké.