911?! Egy elmebajos a barátom!

10.rész

-Szóval hova is viszel?- söpörtem ki hajamat a képemből, amit a menetszél fújt oda.
-Nem megmondtam, hogy meglepetés?!- kérdezte Taiju ingerülten.
-De...
-Akkor kuss legyen ott hátul, asszony!- válaszolta elölről párom.
-Hát akkor a kurva anyád...- dünnyögtem orrom alatt.
-Hogy mondtad?!- fordította törzsét felém amennyire csak tudta, így tekintete lekerült a forgalmas útról. Inkább elfordultam és a tájat kezdtem nézni, ami egyre inkább öltötte fel sötét árnyalatait a nap lemenetelével. Már rég kiértünk a városból. A háztömböket és a tömegeket egyre jobban kezdték átvenni a vidékies házak és a legelős területek. A szüleimmel sokszor jártunk erre, amikor még együtt voltak, de az is volt már vagy nyolc éve. Mostmár csak a nagymamámhoz járok ki, bár oda is csak néha-néha.
A tájról egyszeriben eltűntek a legelők, helyette fák sokasága került a látóterünkbe. Ajánlom neki, hogy nem kirándulni hozott, mert a sport meg én... na szóval mi nem vagyunk öribarik.
Egy mellékútra kanyarodtunk, ami egy idő után egyre keskenyebb lett míg végül motorral már nem is lehetett továbbmenni. Szóval gyalogolunk. Fasza... Először én szálltam le a motorról, majd Taiju is átvetette lábát a vasparipa felett. Lassacskán elindultunk egyre beljebb a nagy fák egyvelegébe. A kezünket még mindig a puha anyag fogta össze. Taiju rám nézett, majd gondolkodóba esett, hogy hogyan is kezdjen bele.
-Szóval ez itt...-állt meg egy pillanatra. Ha hoztam volna egy konyhakést biztos vagyok benne, hogy el tudtam volna vágni a köztünk lévő feszültséget.
-A semmi közepe, Isten háta mögött vagy talán a Halál faszán?- törtem meg a kínos csendet. Kérdésemre elnevette magát, ami egyszerűen zene volt a füleimnek, míg az erdő lakóinak egy hangrobbanással érhetett fel.
-Ez a hely... Nagyon fontos számomra.- bökte ki végre mondanivalóját. -Ha valami szar történt mindig ide jöttem. Mint például három héttel ezelőtt is...-rögtön eszembe jutott a három héttel ezelőtti vitánk aminek az lett a vége, hogy engem anyám elvitt, Taiju pedig ,,eltűnt''.
-Szóval ide jöttél...- néztem körül, mire realizáltam, hogy az aranyos mohával borított törzsek helyett itt a fák... szét vannak zúzva. Tíz méteres körzetben -és még ki tudja, hogy a köd mögött meddig- a fák törzseit erős trauma érte fegyver vagy ököl által. Az egyik fához közelebb menve láttam, hogy nem kis mennyiségben vér is van rászáradva. Ujjaimmal végigsimítok a véres foltokon. Úgy mondanék valamit, de a torkomon akadtak a szavak. Szerencsére ezt Taiju is észrevette, mert válaszolt a fejemben már ezerszer feltett kérdésnek.
-Ez a hely... ez az én safeplace-em...- kuncog bele a mondatba -Még akkor találtam, amikor először éreztem arra késztetést, hogy megüssem Yuzuháékat. Aznap nem aludtam otthon csak motorra pattantam és addig mentem ameddig volt benzin a tankban. Amikor pedig leállt, elkezdtem bolyongani az erdőben. Másnap egy helyi gazda talált rám csurom véresen, pár széttrancsírozott fa között. Az egész este kiesett, csak arra emlékszem, hogy megint dühbe gurultam, majd nekiestem egy fának. -komolyodott meg a hangja. -Az a vén szar hazavitt engem meg a motort is... Azóta ide járok, ha eldurvulnak a dolgok a fejemben.- nézett végül rám. Tekintete mélyen fúródott az enyémbe.
-És... miért hoztál engem ide?- kérdeztem félve.
-Ezért.- vette ki táskájából a piros ruhámat. Újra rám tört a hányinger. Én azt a ruhát már az első héten kidobtam, mert ha csak ránéztem elfogott a rosszullét. De akkor mit keres Taijunál?! Elkerekedett szemekkel néztem az egyszer még szeretett ruhadarabot.
-Az mit keres nálad?- remegett meg a hangom. Szívem zakatolt akár csak egy gőzmozdony, a hányinger a torkomat mardosta mintha lenyelettek volna velem egy kancsó citromlevet. Taijura néztem, mikor találkozott a tekintetünk mélyen belenézett a szemembe és szólásra nyitotta száját.
-Kikukáztam- felelte egyszerűen. Elsőre csak bambán tovább bámultam, majd a pillanat törtrésze alatt szakadt ki belőlem egy akkora nevetés, hogyha az erdő állatai Taiju nevetésére nem keltek fel korábban, hát most már biztos. Nevetésemet látva Taiju is megeresztett egy pimasz mosolyt, de szinte azonnal visszakomolyodott.
-Ma túllépünk a három héttel ezelőttieken. Nem fogom engedni hogy ezért kelljen téged elengednem. Hozzám fogsz érni basszameg!- jött idegbe, mondandója végére. Kicsit megilletődtem kijelentései sokaságán, de el kellett, hogy ismerjem... igaza volt. Nem akartam siettetni magamat, egy percre se gondoljátok, hogy nem akarok hozzá érni. Úgy vágyom az érintéseire, mint a sivatagi vándor a hűs szellőre. Szomjazom rá, kell nekem. Egyszerűen csak nem visz rá a lélek, hogy meg is tegyem, viszont ha ezen ő változtatni tud, akkor hát állok elébe! Megeresztettem egy szelíd mosolyt.
-Köszönöm szerelmem, ez kedves tőled... de még mindig nem értem miért is kellett neked ezért kukáznod.- futottak össze szemöldökeim. Ő csak keményen beszívta a levegőt és mint egy elmebeteg ki is engedte azt. Awww most mondjátok meg, hát mi ez ha nem a végtelen szeretet és kedvesség jelképe?!:)
-Azért... mert ma megszabadulunk a rossz dolgoktól. Ez a ruha rossz. Égnie kell.- jelentette ki, mint valami 19. századi ispán, aki boszorkányperben állt a szomszédasszonyával. Először csak hülyén néztem rá, majd mikor ebből elege lett, lerántott magával együtt a földre törökülésben, a ruhát kettőnk közé rakva és elővett egy gyufás dobozt.
-Hó Pironáci álljunk meg egy pillángra, azt nem mondtad, hogy gyújtogatni fogunk!
-Az előbb mondtam, hogy égnie kell! Ebből mégis mi a faszra következtettél?!
-Ott a pont, viszont azt vágod, hogy egy erdőben vagyunk.
-No shit Sherlock...
-... és a fák gyúlékonyak...-kínos csend. Legalább öt percig emésztgette újonnan megszerzett tudását, majd egy kecses mozdulattal lángra gyújtotta a két ujja között fogott gyufaszálat, melyet egy jól irányzott hajítással a gyűlölt ruhára dobott, persze egy pillanatra sem bontotta a szemkontaktust.
-Leszarom.- jelentette ki, majd közelebb hajolva folytatta. -Tudod, Aiko én nem vagyok egy hős. Soha nem akartam az lenni, elmondom miért. Egy hős minden gond nélkül feláldozna a ,,nagyobb jóért'' . Sajnos bennem nincsen meg ehhez a kellő lelkiismeret-furdalás... Én az egész kibaszott világot felégetném érted!- nézett mélyen a szemembe. A könnyek utat törtek, s kanyargós utat téve folytak végig kipirult arcomon. Taiju lassú mozdulattal emelte fel kezét és mint aki egy fenevadhoz közelít, olyan óvatossággal közelített az arcomhoz kezével. Mikor odaért, finoman törölte le hüvelykujjával a kósza cseppeket. Még mindig mélyen a szemébe révedve mondtam:
-Köszönöm!- ejtettem ki halkan ezt a szót, mely úgy csúszott ki a számon, mint egy varázsszó. Mint egy frissen sült süti aminek finom gőze átitatja a konyha falait. Taiju keze az arcomon maradt, s hiába itatott fel már minden könnyet hatalmas keze, ott maradt és tovább simogatta arcomat. A pillanat gyönyörű volt, az érintése pedig egyenesen a mennyországba repített. Hogy ezt mi ronthatta el? Bizony az égő ruha füstje ami bizony átterjedt néhány száraz levélre... szerintem mondanom sem kell, hogy...
-ANNYIRA MEGMONDTAM!- ordítottam neki pár perccel később a tüzet oltva -ami annyit tett hogy Taiju a kabátjával lapogatta, míg én tapostam-.
-Baba van egy ötletem, de nem nézhetsz ide- nézett rám úgy, mint aki éppen most foglya magát feláldozni.
-Oké...- fordultam háttal neki, amennyire csak engedte a kezünket összefogó anyag. Nem tudom mi mehetett a háttérben, de mintha elkezdte volna locsolni a tüzet... BAZDMEG.
-TE NEM VAGY NORMÁLIS- üvöltöttem véletlenül sem nézve hátra.
-KUSS! NEKEM SEM A LEGKELLEMESEBB, MINDJÁRT LEÉG A FARKAM!
-Oh Istenem add, hogy ne most jöjjenek fát vágni!- kezdtem el imádkozni, hátha most akarna egy nagyot beinteni a sors azzal, hogy ideküld egy idegent.

A tűzvész ,,elhárítása'' után visszaindultunk a motorhoz.
-Jobban vagy?- kérdezte felém sem nézve.
-Miután kihoztál egy tök para erdőbe és majdnem rám is gyújtottad azt, amit aztán csak úgy tudtál eloltani, hogy ráhugyáltál?- vontam fel féloldalasan szemöldökömet.-Sokkal jobban!- mondtam őszintén, mire észrevettem egy halovány féloldalas mosolyt megbújni szája sarkában.

_________________________________
Tehát kedves emberek visszatértem! *taps taps*
Remélem még nem felejtkeztetek el erről a könyvemről -nem úgy mint énTwT-
De mindegy is, jó olvasást!