A fogadott húg

Part 2

Egy hét telt el a baleset óta. Ma van a temetés. Egész héten kaptam a telefonokat mindenkitől hogy, őszinte részvétük meg stb. Olívia a kedvenc ételeimet főzte-sütötte, ami nagyon kedves volt tőle. És szinte minden órában felhívtak hogy minden rendben van-e. Utálom amikor pátyolgatni akarnak, de most az egyszer el tűrtem! Végül arra a döntésre jutottunk hogy Hemmingsék lesznek a gyámom még be nem töltöm a 18-at. Ahhoz viszont ragaszkodtam hogy az én házamban fogok lakni. Nem akartam még ennél is jobban terhelni őket!Munkát is tálaltam amit itthonról intézek, mert az iskola mellett nem tudnék eljárni munkába. A tükör előtt állok és el gondolkodok hogy így kellett lennie! Apám mindig is erősnek nevelt, és a haláluk csak még erősebbe és legyőzhetetlenebbé tett! A gondolkodásomat a telefon csörgése szakította meg. Oda battyogtam az ágyamhoz és a telefonomért nyúltam. Mikor megláttam a kijelzőn Noah nevét, egy halvány mosoly hagyta el a számat. Felvettem a telefont majd Noah mondta hogy már itt vannak a ház előtt. Vállamra dobtam táskámat, bezártam az ajtót, és beszálltam Hemmingsék autójába. Noah mellé.

-Szia kicsikém, ma is olyan gyönyörű vagy!- köszöntött Olívia egy mosoly kíséretébe
-Köszönöm Olívia!- mosolyodtam én is el
-Szia!- köszönt lágy hangon Noah, és jobb kezét át lendítette vállamon, úgy könnyen magához tudott húzni. Erre csak mosolyogni tudtam.

Nemsokára már a temetőbe bolyongtunk. Mikor oda értünk a családom sírjához, már mindenki ott volt. Egyesével öleltek meg családom többi tagjai és barátaink. A temetés viszonylag tűrhető volt, csak a sírások hangja zavart nagyon. Mikor már mindenki elment én oda sétáltam a sírhoz, és 4 szál fekete rózsát tettem le rá. Mivel egyedül akartam lenni addig még elbúcsúzok tőlük addig Noahék megvártak az autóban. Épp indultam volna vissza mikor egy házaspár meg állított. Még soha nem láttam őket, ezért azt se értetem miért voltak itt a temetésen.

-Szia Chloe!- köszönt nekem a nő
-Öhm... jónapot ismerem magukat?- kérdeztem fel húzott szemöldökkel
-Hát hogy is mondjam..- zavartam kapkodta a nő a tekintetét
-Én Anastasia Becker vagyok, ő pedig itt a férjem Josh Becker mi....mi ütöttük el a szüleid és a testvéreid- sütötték le a szemüket mindketten
-Épp a lányunkat vittük kórházba mert elájult és siettünk. Ne haragudj ránk kérlek!- piszkálta jegygyűrűjét a nő. Még csak annyi se volt benne hogy a szemembe nézzen.

Nem tudtam megszólalni, a családom gyilkosai állnak előttem és egy árva szót sem tudok ki ejteni a számon!
Végül csak bólintottam egyet, és elindultam az autó felé. Be ültem az autóba ismét Noah mellé és csak néztem ki az ablakon.

-Minden rendben van törpe?- kérdezte Noah aggódóan
-Persze!- erőltettem magamra egy apró mosolyt, majd újra az elsuhanó tájat kezdtem el nézni.

A bámészkodásomat Noah keze zavarta meg, ami épp az én kézfejemet simogatta. Rá néztem kezünkre és egy ismeretlen érzés kezdett el úrrá lenni rajtam. A házam előtt Chloe megállt és mondta higy itt vagyunk. Ki nyitottam az ajtót és egyből nyugodtabb lettem az otthonom melegétől. Le ültünk a nappaliban lévő kanapéra és beszélgettünk. Viszont a beszélgetésünket Noah telefonja csörgése zavarta meg. Mikor rá nézett a telefonja képernyőjére elmosolyodott. Én csak megforgattam a szemem erre a tettére. Mondjuk nem értem miért, hisz a fogadott húga vagyok. Nem értem miért akadtam ki

-Szia Sofi!- köszönt bele a telefonba Noah, és ki ment a konyhába
-Ki az a Sofi?- suttogtam Olíviának egy savanyú arckifejezéssel
-Noah barátnője !- mosolyodott el a nő
A szombati vacsorán meg ismerhetitek majd egymást!- kacsintott Olívia
-Már alig várom!- fintorogtam el

Sziasztoook!❤
Kész lett A fogadott húg 2. része is!😁
Kíváncsi vagyok a véleményetekre

Szerintetek mi volt az az ismeretlen érzés amit Chloe érzett mikor Noah a kezét simogatta?😁😏

Ennyi lett volna mára, nemsokára találkozunk! Addig is jó olvasást!😘