Enemies to Lovers //boy x boy//

💔féltékenység🥀

Dominik

És már megint reggelt van és mehetek suliba.Mit ne mondjak minden álmom ez volt,de szerencsére már csak 2 nap és hétvége.

Már vagy 1 órája fent vagyok ugyan is a drágalátos szomszédunk már azóta fúr,ugyhogy nagyon jó.

Kipattanok ágyamból,majd a szokásos reggeli rutinomat elvégezve indulok le az emeletről és indulok el a suliba.

Ma is csak egy egyszerű szettet vettem fel.Egy bő fekete póló volt rajtam amit egy szintén fekete szakadt farmer gatyával párosítottam és persze 1-2 gyűrűt meg a szokásos nyakláncot.

Kellemes idő volt kint.A szél sem fújt és a nap éppen felmenőben volt.Én szokásosan zenét hallgattam.

Már majdnem a sulihoz értem mikor is valaki megállt előttem.Vagyis inkább pontosabban az a lány volt az aki az én szerelmemmel van együtt.

Legalább is ekkor még azt hittem,hogy együtt vannak.

-Szia!Szeretnél valamit?-kérdeztem meg udvariasan és levettem fejhallgatómat.

-Ami azt illeti mondani szeretnék neked valami nagyon fontosat.-pirult el a lány

-Oké,akkor hallgatlak-néztem rá kérdőn

-Tudod nekem eléggé bejössz és esetleg lennél a barátom?-nézett rám a lány reménykedve

nekem csak egyvalami járt a fejemben:Hogyha most igent mondok,akkor azzal féltékennyé tehetném a Martint.Egy kicsit hülyén hangzik,de azért egy próbát meg ér,nem de?

-Jó oké,miért is ne!-mosolyogtam a lányra,de legbelül undorodtam az egésztől.Az biztos hogyha a Martin kérdezte volna az sokkal jobb lenne.

Azt hiszem ez volt az a másik pont amikor rá jöttem,hogy én bizony nagyon nem vagyok hetero.

-Köszönöm kicsim!már most érzem,hogy remek páros leszünk!-ölelt át a lány,majd barátaihoz ment,hogy megossza velük a jó hírt

Viszont egész idő alatt olyan érzésem volt,mintha valaki figyelne minket és nem jó szándékkal.De valahogy úgy éreztem,hogy nem nekem szánta azt.

Körülnéztem,majd megláttam szerelmemet aki a suli felé sétál zenéthallgatva,de senki más nem volt a környéken.Nem szenteltem túl nagy figyelmet az egésznek,hiszen már úgy is elment a kukkoló.

Vége lett az utolsó órának ami tesi volt.Szokásosan mindig én vagyok az utolsó aki elhagyja az öltözőt és ez most se volt másképp.

Még az öltözőbe voltam mikor is valaki belépett a helységbe.

Nem igazán érdekelt,hogy ki lehetett az csak akkor amikor már elém lépett.Így hát felnéztem rá a padról.

Ki nem találnád,hogy ki volt az.Hát persze,hogy a szerelmem.Smaragdt színű szemeiből düht és egyben féltékenységet véltem felfedezni.

-Hé te!Emlékszel még is mit mondtam neked tegnap a terembe?-nézett rám zsebretett kézzel

Én csak bólintottam egyet ugyan is nem mertem megszólalni.

-Jól van.Nem haragyszok rád.Amúgy meg már úgy is kezdett elegem lenni abból a kis picsából.-mondta kifejezéstelen arcal

-Egyébként miért futottál el tegnap sírva?Bocs ha esetleg meg bántottalak.Nem az volt a célom-mosolygott

-Mit szólnál ha tiszta lappal inditanánk?-nézett rám

-Jól van.Benne vagyok.-engedtem végül magamnak

Majd felhúzott a padról és szorosan magához ölelt így érezhettem mézédes illatát.

-Tényleg bocsi ha meg bántottalak aznap.Tényleg nem akartam és utána rögtön megbántam amit tettem.Meg tudsz bocsátani?-tolt el magától,hogy szemembe tudjon nézni

-Egyébként aznap miért rohantál el sírva?-érdeklődött

-Semmi komoly,csak elég sokminden történt aznap és már nem bírtam tovább-muszáj volt hazudnom hiszen nem tudhatja meg,hogy szeretem.Legalább is még nem.

-Értem.Ja és csak,hogy tudd engem nem zavar,hogy ti együtt vagytok.-mosolygott rám

Lehet hogy téged nem,de engem annál inkább

Majd elköszönt tőlem és gondolom elindult haza.

Én még beraktam a szekrényembe a tesicuccom és csak utána mentem haza.

Legalább is ezt terveztem,de a szekrényembe találtam egy gyönyörű vörös rózsát és egy kisebb cetlit,amire ez volt írva:

-Sajnálom.Remélem ez elég lesz ahoz,hogy megbocsáss és tiszta lappal inditsunk.

Szeretettel:Martin

Mélyen beleszippantottam a virágba aminek ellenálhatatlan illata volt.Ez a kis szöveg teljesen feldobta a napomat.

Gyorsan összepakoltam és immáron mosolyogva a rózsával a kezemben indultam haza a gyönyörű naplementében...

Bárcsak itt lenne és kézen fogva sétálhatnánk...