Démonba szeretve (KNY ff)

2.rész

/A Végtelen kastélyban:/

Muzan szemszöge: Kell még ember, hogy minél közelebb kerüljek a halhatatlansághoz. Amint kevés vadász lesz a közelben elindulok megkeresni a pókliliomot, amivel immunis és erősebb leszek szinte mindenkinél. A démonokból lassan megint kezdek kifogyni muszáj lesz erősebb személyeket idehoznom, hogy ne fogyatkozzunk ennyire. Kokushibo a napokban látott egy alanyt, aki szerinte jó démon válna. Nagyom felkeltette a figyelmemet ezzel szóval megkértem, hogy továbbra is tartsa szemmel azt a személyt aztán majd szólok neki, hogy mikor hozhatja magával. Hamarosan mi fogjuk uralni a világot, ha már kezemben lesz a halhatatlanság és akkor Kagaya-val is végezni fogok.

    Kokushibo szemszöge: Muzan-sama szokásához híven az alsó rendűeket szidta amiért nem képesek teljesíteni a feladatokat. A mostani démonok akik vannak nem igazán csinálják azt, amire a mester megkéri őket. Ami minket illet nálunk inkább Douma, Daki és Gyutaro, akik sose csinálják azt amit kellene. Már én is beszéltem velük, de mintha a falnak mondtam volna el az egészet. Ezekből mégis hogyan lett Felső Telő hold ha már itt tartunk? Ezeknek inkább alacsonyabb szinten kellene lenniük ezek után, de ezt majd a mester megoldja ugyis. Pont most hívott magához azzal, hogy van pár ember, akiket megkellene ölni és én elvállaltam a feladatot. Miután Muzan elment én is mentem abba a faluba, ahol azt a négy személyt kell megölnöm.

/Eközben a Pillér főhadiszálláson:/

    Shinobu szemszöge: Tomioka-san kívül mindenki itt van a gyűlésen. Vajon hol lehet? Ő sose szokott késni, sőt ő szinte egyszer sem hiányzott egyetlen gyűlésről. Ez egyre furább komolyan mondom meg kezdek kicsit aggódni miatta. Mester megjelent a gyerekeivel aztán helyet foglaltak mind a hárman addig mi letérdeltünk előttük. Oyakata-sama elkezdte a szokásos köszönést és mindenkit végig kérdezett, akit elküldött démont ölni aztán feltűnt neki, hogy egy személyt nem hall és az nem más, mint a víz pillér. Senki se tudta, hogy hol van és ez elkezdte aggasztani a hadtest vezetőjét, hiszen pár napja egészen jó állapotban látta a pillért. Éppen szólt volna az egyik kakushi-nak, hogy menjen el a lakásához mikor is megjelent maga a víz pillér a kapuban vérben úszva. Oyakata-sama egyből küldte oda a kakushi-t és velem együtt elvittük a rezidenciára.

    Sanemi szemszöge: Olyan hamar történt ez az egész szinte alig tudtam feldolgozni a látottakat. Giyuu-t még soha nem láttam így főleg, hogy ő mindig megúszta egy sérülés nélkül az összes csatáját egészen mostanáig. Régóta rivalizálok a víz pillérrel, de az elmúlt időszakban nagyon jó barátok lettünk és eléggé normálisnak ismertem meg őt így utólag. Kár volt haragudnom rá, hiszen a léleknek sem tudna ártani. Még pár nappal ezelőtt mondta el a múltját, amit idáig mindenki elől titokban tartott. A pillér találkozó után is csak erre tudtam gondolni, de próbáltam koncentrálni arra, hogy legyőzzem a démont. Miután végeztem a feladatommal indultam a rezidenciára, hogy megnézzem a társamat.

*Négy évvel később*

/Eközben a Rengoku-házban:/

     Shinjuro szemszöge: A feleségem halála óta sokkal ingerlékenyebb vagyok és az alkohol tud már csak boldoggá tenni. Az elmúlt négy évben teljesen megfeledkeztem a gyerekeimről. Elején a lányommal nem igazán tőrödtem, de megígértem a feleségemnek és magamnak, hogy ugyan úgy bánok vele mint a fiúkkal. Ez idáig tökéletesen ment egészen addig amíg el nem jött a házassági évforduló napja, amit sajna egyedül kellett ünnepelnem. Ekkor megint az alkoholhoz nyúltam és addig ittam amíg össze nem estem. Másnap migrénes fejfájással és hányingerrel keltem fel, aminek a vége hányás lett. Nem igazán vagyok egy minta szülő és ezt bevallom, de nem tudom mit kezdjek magammal. Már próbáltam fokozatosan nem inni, de nem jártam sikerrel. Visszatérve a gyerekeimre jobb lesz, ha megnézem őket.

Miután segítettem Senjuro-nak az edzésben mentem is kezet mosni aztán neki akartam látni a főzésnek. A többi házi munkával úgy is végeztem csakhogy egy dologért még el kell menjek a boltba. Éppen mentem volna ki az ajtón mikor megjelent előttem apám kissé meglepődött arccal. Nagyon haragszok rá miután az elmúlt négy évben semmit nem tett szinte csak ivott és feküdt meg néha fürdött mikor nem volt részeg. Látta rajtam, hogy nem igazán örülök a társaságának és éppen indultam volna ki mikor megfogta a kezemet. Éppen mondtam volna neki, hogy engedjen el, de inkább nem mondtam semmit.

-Figyelj Kaorin én annyira sajnálom amit tettem. Anyátok halála teljesen kizökkentett a formámból és régen is ez volt, de akkor jobban bírtam csak most évek után erősödött bennem a fájdalom és a magány, amivel alig bírtam megbirkózni ezt nem vall rám..Szere-félbe szakad a beszéde miután a lánya megöleli.
-Tudom apa, hogy megviselt a halála, ahogyan minket is, de még sem adtuk fel és ráadásul te is bíztattál minket. Ennyire magányos lennél amióta ő elment?-kérdezem tőle.
-I..igen..-mondja a könnyeit visszafojtva.
-Apa..kérlek téged légy újra a régi apukánk mint régen.-jelentem ki sírva.
-Mindent megteszek azért, hogy újra normális legyek.-mondja miközben átöleli a lányt.

Remélem innentől minden rendben lesz. Amíg apa öcsivel foglalkozik addig bevásároltam és miután hazaértem neki végre elkészhettem az ebédet. Gyorsan megtálaltam aztán szóltam a fiúknak, hogy jöhetnek enni. Ebéd után sétálni indultam mikor is rám támadt egy démon. Pár percig még láttam magam előtt a támadómat aztán minden elsötétült. Mikor felébredtem egy teljesen más helyen voltam. Mindenhol szobák voltak, a hely sötét és hideg és rajtam kívül csak egy ember volt, aki skarlát vörös szemekkel figyelt engem. Mégis ki lehet ez?

Folytatás..