Démonba szeretve (KNY ff)

4.rész

-Nagyon sajnálom Kyojuro. Sajnos az igazat mondom neked.-mondja miközben megérinti a fiú vállát.
-Ezt nem hiszem el..Az öcsémmel és a húgommal mi lett?? Ők jól vannak??-kérdezi könnyezve.
-A húgod eltűnt, az öcsédet megtaláltuk, de kómában van.-jelenti ki a haoris férfi szomorú arckifejezéssel.
-Mikor történt?-kérdezte Kyojuro könnyeit törölve.
-Körülbelül egy hete. Tudtam, hogy a varjú nem fog hozzád jutni és ezért mondtam el neked most.-mondja bűntudattal Oyakata-sama.
-Semmi baj mester. Nekem visszakellett volna jönnöm hozzájuk és akkor nem ez lenne..-mondja lehangoltan.
-Nem lehetsz mindig mellettük Kyojuro. Egy nap neked is lesz családod, akikről gondoskodnod kell és majd a testvéreidnek is.-mondja Oyakata-sama.
-Ez igaz mester, de akkor is a bűntudat öl legbelül.-jelenti a láng pillér.
-Elhiszem. Most utadra engedlek jobb lesz, ha megnézed a kisöcsédet én pedig lepihenek, hogy másnap újra erőre kapjak.-mondja Oyakata-sama.
-Értettem! Jó pihenést kívánok önnek uram!-mondja Kyojuro.

      Egy teljesített feladat után újabb vér adagot kaptam Muzan-sama-tól. Ezáltal sokkal erősebb lettem és ezt a többi démon társam is megérezte hiába voltak messze tőlem. Kokushibo és Douma a saját szemükkel tapasztalták, hogy milyen erővel rendelkezek. Mesterünk kihívott egy csatára, amit majdnem sikerült megnyernem és ezt maga a démonkirály is megjegyzett. Azt mondta, hogy ha továbbra is így fogok fejlődni akkor elfogom érni Douma vagy Akaza rangját. Ez számomra csak jó lehet, de valahogy furcsának tartom az egészet főleg magától a démonkirálytól. Jobb lesz, ha ezekután nyitva tartom a szememet és igyekszem több információt megtudni a helyről meg a társaimról. Teltek a napok, a hetek, aztán a hónapok hamar eljutottam Telő hold öt szintre. Már a két legerősebb démon felfigyelt erre mikor a démonkirály közölte velük. A volt hold pillér a megbeszélés után hirtelen ott termett mellettem, de nem igazán szerettem volna vele társalogni most, csakhogy mikor ránéztem minden emlékét láttam. Ekkor nemhogy csak meglepődtem hanem furcsa érzés fogott el, de hamar észhez térítettem magamat aztán továbbra is a férfira néztem, aki jóval magasabb volt nálam. Ahogy rám tekintett kissé félelmetes, de mégis valahol oly nemesnek látszott. Amint elkezdtünk beszélni egymással pont arra lehettünk figyelmesek, hogy Douma és Gyokko szópárbajoztak. Az a sóhaj, ami elhagyta Kokushibo száját mélyen őszinte volt, de valahogy együtt éreztem vele. Bátorságot vettem aztán feltettem egy kérdést démon társamnak.

-Kokushibo kérdezhetek valamit?-mondom neki miközben társait nézni ahogy vitatkoznak a távolban.
-Hallgatlak.
-Hogyan lettél démon? Úgy értem önszántadból vállaltad ezt vagy áldozat voltál?-kérdezem tőle kíváncsian.
-Miért érdekel ez téged ennyire?-förmedt rá hirtelen a lányra.
-Csak érdekel. Amúgy meg a szemed mindent elárult a múltadról, amit nem tudsz tagadni.-jelentem ki aztán kicsit arrébb megy.
-Mégis ki vagy te? Muzan-sama be se mutatott nekünk téged?-mondja Kokushibo.
-Az igaz, hiszem most kerültem a Telő holdak közé. Idáig Enmu-val és még nála gyengébb démonokkal voltam egy szinten. Most akkor itt az ideje, hogy bemutatkozzak. A nevem Fumiko és olyan képességem van, amivel képes vagyok más emlékét látni és ezt felhasználva hamarabb megtudom ölni. Számunkra előny az erőm, de nekem hátrány inkább.-mondom a démonnak.
-Hogy érted, hogy hátrány az erőd?-vonta kérdőre a lányt.
-Mivel minden egyes emléket látok hiába jó vagy rossz nekem ez egy életre bevésődik az elmémbe.-jelentem ki komoran.
-Ez félelmetes, de mégis valahogy nagyszerű. Akkor Muzan emlékeit is látod?-kérdezi Kokushibo.
-Igen, de ezt senkinek nem mondhatom el az ő múltját. Ezt magammal viszem a sírba, ha törik, ha szakad.-mondom neki.
-Mester tud róla?-kérdezi a férfi kissé meglepődve.
-Nem.-jelentem ki miközben sétál az ajtóhoz.
-Van valami, amit el kell mondjak neked. Bevallom azt, hogy Muzan-nak a jobb keze vagyok, de mégis van okom félni tőle. Jobban teszed, ha kerülöd. Te nem is tudod, hogy mire képes. Maradj minél távolabb a démonkirálytól.-mondja Kokushibo.
-Úgy lesz.-amint ez a szó elhagyta a számat úgy azonnal a helyiséget is.

/Négy évvel ezelőtt:/

    Sanemi szemszöge: Az új láng pillér kissé szokatlan számomra, de ő fogja megerősíteni a csapatunkat és egész normálisnak tűnik. Ami Giyuu-t illeti tegnap meglátogattam és az állapota stabil a rovar pillér szerint. Pont most jöttem megint a rezidenciától mikor összefutottam Kyojuro-val, aki szintén ide a rezidenciához jött. Mikor megláttam eléggé összetörtnek tűnt és a szemei csillogtak mintha sírt volna. Odamentem hozzá hát ha elmondja, hogy mi történt vele és lehet, hogy tudok neki segíteni. A láng pillér kisebb mosollyal üdvözlött engem s mikor nem figyeltünk egy démon megsebezte a karját. Az egyik fa mögött bújt meg és mikor rájött arra, hogy észrevettük egyből elfutott. Mielőtt utána futottam volna előtte szóltam a társamnak, hogy menjen be a rezidenciába ahol ellátják a sebeit. Bólintott és ezután futásnak eredtem ameddig utol nem értem őt az erdő szélénél. A démon hiába próbált megölni nem igazán sikerült neki, hiszen a nála jóval erősebb voltam így elég hamar végeztem vele. Még mielőtt lement voIna a nap még azelőtt elhagytam a helyszínt és visszatértem a barátomhoz. Shinobu pont akkor fejezte be a Kyojuro kezének a bekötését mikor betértem a helyiségbe. A rovar pillér ezután gyorsan elhagyta a szobát egy fontos ügy meg a húga Kanao hívta magához valami ok miatt. Kicsit közelebb mentem ifjú báratomhoz mikor ő könnyes szemekkel nézett rám. Ekkor nagyon rossz előérzetem támadt és igazam is lett.

-Kyojuro mi történt amiért könnyeket hullatsz?-kérdezte a szél pillér.
-Hibásnak érzem magam az miatt, hogy nem maradtam a családommal.-mondja miközben a kezét nézi.
-Miért lennél az?-nézz rá kérdően miközben helyet foglal mellette.
-Amióta anyám meghalt azóta apám nem igazán törödött velünk és egy ideig magunkra maradtunk. Azután nem beszéltem velük, mert akkor úton voltam és még egy levelet se tudtam írni nekik. Inkább kihagytam volna két évet csak is miattuk aztán mentem volna a végső kiválasztásra.-jelenti ki komoran.
-Hé, sajnálom ami a családoddal történt, de ezt már nem tudod visszafordítani. Most a jelenre kell koncentrálnod, hogy később meg tud bosszúlni szeretteid halálát.-mondja Sanemi miközben megérinti barátja vállát.
-Tudom, de még van remény, hogy az öcsém felébred a kómából és, hogy megtaláljam az ikertestvéremet.-nézz rá társára.
-Ha segítség kell akkor ránk számíthatsz.-mondja neki miközben az ajtó felé veszi az irányt.
-Persze és nagyon hálás vagyok érte.-mondja mosolyogva.

   Rengoku szemszöge: Vajon hol keresselek drága kishúgom? Remélem tényleg tudnak a többiek segíteni a megtalálásodban. Ha már anyát és apát nem tudtam megmenteni akkor téged és Senjuro-t megfogom védeni minden áron. Annyira hiányzik, de most öcsit is meg kell látogassam hátha felébredt a kómából. Mikor bementem hozzá egyből térdre estem és elkapott a sírás a látványtól, ahogy megláttam őt, de ahogy Sanemi mondta erősnek kell, hogy maradjak hiszen a java csak most jön.

/Vissza a jelenbe:/

-Tudod mit kell tenned Akaza?-kérdezi tőle Muzan.
-Igen mester.-jelenti ki alattvalója.
-Helyes!-mondja a démonkirály aztán eltűnik.
-Alig várom már a találkozásunkat Kyojuro Rengoku!-jelenti ki mosollyal az arcán.

Folytatás..