𝙅𝙤́𝙣𝙖𝙠 𝙡𝙚𝙣𝙣𝙞 𝙧𝙤𝙨𝙨𝙯. - 𝙃𝙮𝙪𝙣𝙟𝙞𝙣 𝙛𝙛. ™

12.

A sminkemmel Lia irreálisan sokat bíbelõdött, így csak fél 12 környékén sikerült a buli helyszínére érnünk. Annyi szerencse volt, hogy így legalább már elkezdõdött a jó a hangulat és nem kellett magunkat átrágni azon a kínos 1 órán, amikor még mindenki csak áll mint a farönk és táncolni sem mer.

Lia természetesen egybõl a bárpult felé vette az irányt és kért nekünk két vodkanarancsot. Azon kevés piák egyikét, amit meg is iszok.

Changbin háza hatalmas és mondhatni puccos is. Egyedül él itt. Illetve gondolom minden napra akad vendége, de összességében, egyedül van.

Changbin szüleirõl nem sokat tudok. Feltevésem, hogy az apja meghalt, mert a közeli temetõben az egyik sírkõfelirat errõl árulkodik, de persze semmit nem szabad elhinni, amíg az adott embertõl nem hallod. Az anyja él és tartják is a kapcsolatot (ezt onnan tudom, hogy amikor még jóban voltunk, akkor sokszor hívta fel õt az anyja), de hogy miért nem lakik vele, az rejtély. Testvérei pedig nincsenek. Egyke elkényeztetett gyerek. Világ életében azt csinált amit csak akart.

Viszont nagyon rafinált és okos. Esküszöm még egy kis tiszteletet is érzek felé. Nyilván felmerül a kérdés, hogy egy éppen virágzó drogüzlet és szülõi nyomás hiánya mellett, mégis mi a fenének jár még iskolába? Nos, azért mert állítása szerint, idézem: "jó ha van egy érettségim, így ha börtönbe kerülök és utána kiszabadulok, akkor nem nyolc általánossal és egy random börtönben tanult szakmával kell keressek magamnak melót". Ha engem kérdeztek, akkor azért a tény, hogy viszonylag sok ügyfelet a suliból szerzett is nagy szerepet játszik ebben az egészben. Illetve imád zaklatni másokat, és milyen másik hely lenne erre alkalmasabb mint egy iskola?.

Mint már említettem, a ház óriási, és ami a legnagyobb benne, az a nappali, amibõl most tánctér alakult. A kanapék félkörívben voltak elhelyezve és azzal szemben a falon foglalt helyet a legnagyobb plazma tv amit valaha láttam. Minden kanapé mellett egy apró komód volt, amelyek most roskadásig voltak pakolva különbözõ piával töltött poharakkal. A kanapék mögött foglalt helyet az amerikai stílusú konyha és étkezõ. A két helyiséget csupán egy hatalmas billiárdasztal választott el, amely most körül volt véve már kissé spicces állapotban lévõ emberekkel. A levegõben a fû és az alkohol édeskés illata keveredett, amelyet a nappaliból nyíló teraszajtónak a kitárt szárnyai sem tudtak enyhíteni, ugyanis a friss levegõ helyett, kintrõl is csak a dohányfüst szaga áradt be. A hatalmas hangszórókból, már egészségtelenül hangosan szólt a zene és a tömeg csak úgy vonaglott rá.

A legtöbb vendéget még életemben nem láttam. Néhány fazon a suliból van, de a nagyjából 160 emberbõl 120-at biztos, hogy nem ismerek.

- El kéne mennem megkeresni Hyunjint. - ordítottam Lianak, aki az elmélkedésem közepette már le is gurította a vodkanarancsot és a következõre várt.

- Oké. Engem valószínûleg itt mindig meg találsz. Légy óvatos!

- Csak nem fog megerõszakolni vagy ilyesmi.

- Hááááát.

- Lia!

- Hé. Te feltételeztél róla rosszat elõször.

Ezután ott hagytam és el is indultam felkutatni Hyunjint, hogy aztán jópofizzak neki egy sort, mielõtt kiverem belõle az igazságot.

Viszont úgy tûnt, hogy nem is jött el a bulira. Megnéztem a teraszt. Semmi. Megnéztem a mosdókat. Semmi. A konyhát is, a nappalit is, az udvart is és semmi. Az pedig egészen biztos, hogy a hálószobákba nem fogok benyitogatni. Fene tudja miket találnék az ajtók mögött.

Már épp kezdtem volna feladni, amikor megpillantottam õt az elõtérben lévõ lépcsõn ücsörögni. Nyilván az egyetlen helyiség, ahol még csak eszembe se jutott megnézni. Szerencsére egyedül volt, így odamentem hozzá.