Csak álltam ott kõvé dermedve. Idõközben Changbin már elment, a parkban pedig nem volt más, szóval kettesben maradtunk.
- Mit akarsz, Hyunjin? - bukott ki belõlem.
- Nem válaszoltál az üzeneteimre. Suliba se jöttél. Valahogy pedig meg kellett beszélnem veled ezt az egészet.
Ettõl féltem. Nem akartam megbeszélni. Még nem. Az a csók teljesen összezavart. Hyunjin a barátom. Valaha a legjobb barátom volt, azóta pedig nagyon megváltozott. Nem vagyok biztos benne, hogy képes lennék együtt lenni vele. Minden ami körülötte van, nekem egyszerûen túl zavaros.
- És miért kellett ezért idáig eljönnöm?
- Mert mutatni akarok valamit. Gyere! - nyújtotta a kezét, ám én nem fogadtam el.
Mellette sétáltam teljes némaságban. Ismerõs volt a park, de nem tudtam, hogy honnan. Lógott az esõ lába, már az illatát is lehetett érezni. A szürkeség ellenére azonban gyönyörû volt a park.
Pár perc séta után megérkeztünk a park közepén található kisebb tóhoz. Ismertem ezt a tavat.
- Tudom, hogy emlékszel. - persze, hogy emlékeztem. - Amikor kicsik voltunk, anyukáink elhoztak ide. Amíg õk beszélgettek, mi játszottunk és ügyet sem vetve a "tóban úszni tilos" táblára, mi ruhástúl bementünk a vízbe. A közepe mélyebb volt mint gondoltad, nem ért le a lábad és elkezdtél fuldokolni. Én mentettelek ki, és megbeszéltük, hogy anyáéknak nem szólunk errõl.
Emlékszem az egészre. Nagyjából 6 évesek lehettünk. Elõtte pár hónappal költöztünk a környékre. Apuék már válófélben voltak és anya nem is lakott velünk, így csak ritkán találkoztunk. Anya mindig ideges volt abban az idõszakban, ezért sem akartam elmondani neki, hogy majdnem belefulladtam a tóba.
- Figyelj! - fordított maga felé. - Akkor még túl kicsi voltam, hogy megértsem mit is érzek. Amikor kimentettelek, akkor megfogadtam magamnak, hogy soha nem hagyom, hogy bajod essen. Az a pár év amikor nem beszéltünk, borzalmas volt, de próbáltam megérteni, hogy ez a te érdekedben van. Nem akartam, hogy Changbinékhez bármi közöd is legyen. Így hát inkább én sem beszéltem veled.
- Lehet jobb lett volna, ha tartod magad ehhez.
Ezzel láthatólag megleptem. Nem csak õt, de magamat is.
- Jobb lenne, ha nem beszélnénk? Õszintén! - nézett mélyen a szemembe.
Nem feleltem, amely mégis tökéletes válasz volt a kérdésre.
- Tudom, hogy kételyeid vannak velem kapcsolatban...
- Kételyeim? - szakítottam félbe. - Nem. Ez annál több, Hyunjin. Félek tõled. Pontosabban nem tõled, hanem a döntéseidtõl, attól amit csinálsz.
Pár másodpercig csend telepedett le köztünk, de ez csak arra volt jó, hogy végiggondoljam mit is akarok mondani ezzel az egésszel. Mert tudtam, hogy mostmár be akarom fejezni a mondanivalómat.
- Amikor év elején újból hozzám szóltál, rendesen megleptél. Nem tudtam miért csináltad, de nem bántam, mert bevallom õszintén, hiányzott a társaságod. Hiányzott a barátságod. - újból a szemébe néztem. - Reménykedtem, hogy talán újra jóban lehetünk, sõt, én is reménykedtem, hogy talán több is lehet ez, de amikor elõször megláttalak összeverve... Nem is tudom. - itt elhallgattam egy pillanatra. - Amikor megcsókoltál, rengeteg érzelem kavargott bennem. Én nem akarok az életed része lenni. Ilyen formában nem!
- Ezt mégis hogy érted?
- Kijelentetted, hogy soha nem fogsz kilépni ebbõl az egészbõl. Én pedig ne haragudj, de nem akarok ennek a részese lenni. Liaval már akkor kiléptünk, amikor még csak pitiáner dílerek voltatok. Ami most megy az nekem sok.
YOU ARE READING
𝙅𝙤́𝙣𝙖𝙠 𝙡𝙚𝙣𝙣𝙞 𝙧𝙤𝙨𝙨𝙯. - 𝙃𝙮𝙪𝙣𝙟𝙞𝙣 𝙛𝙛. ™
Fanfiction-̶ ̶A̶m̶i̶k̶o̶r̶ ̶a̶ ̶p̶i̶l̶l̶a̶n̶g̶ó̶ ̶m̶e̶g̶s̶z̶ü̶l̶e̶t̶i̶k̶,̶ ̶é̶l̶-̶e̶ ̶m̶é̶g̶ ̶t̶o̶v̶á̶b̶b̶ ̶a̶ ̶h̶e̶r̶n̶y̶ó̶?̶ "ᴀᴢᴏɴ ᴋᴇᴠÉꜱ ᴇᴍʙᴇʀᴇᴋ ᴋÖᴢÉ ᴛᴀʀᴛᴏᴢᴏʟ, ᴀᴋɪᴋ ᴀ ᴊÓ ᴏʟᴅᴀʟᴀᴍᴀᴛ ʟÁᴛᴊÁᴋ. ʜᴀ ᴍɪɴᴅᴇɴᴋɪɴᴇᴋ ᴀ ᴊÓᴛ ᴍᴜᴛᴀᴛɴÁᴍ ᴀᴋᴋᴏʀ Éɴ ᴋᴀᴘɴÁᴍ ᴀ ʀᴏꜱꜱᴢᴀᴛ. ɴÉᴢᴢ ᴍᴀɢᴀᴅʀᴀ...
