𝙅𝙤́𝙣𝙖𝙠 𝙡𝙚𝙣𝙣𝙞 𝙧𝙤𝙨𝙨𝙯. - 𝙃𝙮𝙪𝙣𝙟𝙞𝙣 𝙛𝙛. ™

15.

Amióta Hyunjin elviharzott, egyáltalán nem tudtam a tanulnivalómra figyelni. Órákig csak ültem a füzetem felett, mire feladtam. Idõközben be is esteledett, apu is elment lefeküdni.

Kavarogtak a gondolataim. A lista. Az ahogyan Hyunjin reagált a kérdésemre. Minho, és a tény, hogy lehet, hogy meleg. Anya... Egyszerûen csak túl sok volt a mai nap, meg úgy a mostani hetek történése. Még aligha vagyunk Novemberben, de már érzem, hogy ez az egész iskola évem egy kész káosz lesz. Az egyetlen dolog ami éltet az az, hogy januártól ismételten járhatok majd táncedzésre. Apuval megbeszéltük, hogy az év elején kicsit összekapom magam, hogy jobbak legyenek a jegyeim és második félévtõl újra járhatok a táncstúdióba, hogy felkészüljek a gyakorlati vizsgára. A közelmúlt eseményei miatt teljesen kiment a fejembõl, hogy ez már az utolsó évem a gimiben és sokkal inkább oda kéne figyelnem arra, hogy mi lesz velem a jövõben.

Igen! Ez az. Nem szabad több idõt pazarolnom olyan dolgokra, amik egyáltalán nem fontosak. El kéne felejtenem azt a hülye listát, meg minden más lényegtelen dolgot. Van egy álmom. És ez az egyetlen, amit tényleg komolyan veszek. Plusz a tánctudásom az egyetlen, amit anyától örököltem, legalább hasznosítsam valahogy.

Már eléggé késõre járt. Úgy éjfél tájt, így hát elmentem lezuhanyozni, átöltöztem és bebújtam az ágyamba. Még úgy gondoltam, hogy kicsit átböngészem a közösségi oldalaimat, amikor hívásom érkezett.

Hyunjin volt az.

Kicsit hezitáltam, hogy felvegyem-e, de végül gyõzött a kíváncsiságom.

- Igen?

- Engedj be! - szólt, majd azonnal bontotta a vonalat.

Zavarodottan néztem a telefonom fekete képernyõjére, mikor feleszméltem, hogy a fiú valószínûleg az ajtónk elõtt áll.

Kipattantam az ágyból és a lehetõ leghalkabban, nehogy felébresszem apát, az elõszobába igyekeztem, ahol vettem egy mély levegõt, mielõtt kinyitottam volna az ajtót.

Az ajtó mögött egy csapzott Hyunjint találtam. Arcát és nyakát ezúttal újabb zúzódások fedték, viszont most az eddigieknél sokkal csúnyábbak.

Tudtam jól, hogy nem hazament, szóval ez most nem az apja mûve, de akkor mégis kié?

Gyorsan beinvitáltam és néma csöndben a szoba felé vettük az irányt.

- Ezúttal mi történt veled? - kérdeztem miközben óvatosan becsuktam az ajtót.

- Az lényegtelen. Azért jöttem, hogy megválaszoljam a kérdésed és már itt sem vagyok.

- Hyunjin te vérzel. Most a legkevésbé sem érdekel a válaszod. Maradj itt!

Befutottam a fürdõszobába fertõtlenítõért és egy kis ködszerért, majd leültem Hyunjin mellé az ágyra. Elkezdtem szépen lassan lefertõtleníteni minden sebét. Némelyik elég rosszul nézett ki. Lehet nem ártott volna, ha egy orvos is látja, de tudtam jól, hogy abba soha nem ment volna bele.

- Azt kérdezted tõlem, hogy van-e közöm ahhoz, hogy a listán vagy. - kezdett bele halkan a mondandójába, de én megállítottam.

- Felejtsd el! Nem érdekel. Szeretném elfelejteni ezt az egész listás dolgot. Tegyünk úgy mintha nem is létezne, oké?

- Hogy változott meg pár óra alatt ennyire a véleményed?

Továbbra is a sebeit kezeltem. A homlokán, pont a szemöldöke felett egy nagyon mély vágás volt, így azt próbáltam a lehetõ legjobban kitisztítani.

- Rájöttem, hogy egyáltalán nem fontos.

- Akkor gondolom többé már nem érdekel, ha azt mondom, hogy van közöm hozzá. - suttogta majd mélyen a szemembe nézett.