Megsebzetten °Szünetel°

14.rész

(...Kai szemszöge...)

Épp filmeztünk mikor az egyik ilyesztőbb jelenetnél Kazuki hozzám bújt és kicsit remegett. Tudom hogy rohadtul parázik a horrortól mégsem szólt. Elkezdtem simogatni a hátát nyuktatás képp. Ennek hatására nem csak hogy megnyugodott még el is aludt. Fura nem szokott ilyen hamar és könnyen elaludni. Lehet csak kifáratt vagy kezd a szervezete rá állni a normális alvási morálra. Gondolkodás közbe felvettem karomba és a szobánk felé sétáltam vele. Már majdnem beléptünk a szobába mikor kicsit fészkelődni kezdett karomba feljét a vállamra hajva. Nem számítottam arra hogy meg fog szólalni de megtete.

-Köszönöm.-sutogta halkan és kómásan majd vissza aludt a vállamon.

-Semiség kölyök.-mondtam majd elérve azágyát lefektetem. Kis hezitálás után hintettem egy apró puszit homlokára. Ezután én elmentem lefütdeni hogy kicsit felfrisüljek. Hamar végeztem a fürdéssel és már sokkal frissebnek éreztem magam. Egy szál alsóba mentem vissza szobánkba amin Kazukival osztozok. Régen is melletem volt északa hisz benem hamarabb megbízott mint gazdánkba. Azóta is melletem alszik mert valjuk be félünk külön szobába rakni. Olykor még mindig vannak brutális rémálmai. Emlékszem egyszer a szüleivel álmodott akik őt hibáztaták a halálukért. Akkor nagyon kiakatt és bezárkózott a fürdőbe. Majd egy borotva segítségével felvagdosta a két karját. Alig tudtam betörni az ajtót hogy segítsek neki és ellásuk a magának okozott sérüléseit. Azóta nem lehet zárni a fürdőszoba ajtaját. Gondolkodásom közbe beértem a szobába és az ágyamhoz lépve vetettem rá magam. De az álom csak nem akart a szememre jönni. Pár órát szenvedve forgolódtam mikor egy erős zokogásra lettem figyelmes. Egyből Kazuki felé kaptam a fejem és amint megláttam a reszkető testét kiugrottam az ágyból és felé siettem. Fél úton lehettem hozzá mikor teli torokból kétségbe esve üvölteni kezdett.

-Nem nem akarom mégegyszer!... Mért?... Mért nem én! Mért?.. Mért?... Nem nem nem!.. Elég elég!... Hagyanak!... Hagyák őket!...-keservesen bömbölt reszketve előttem. Tudtam hogy újra a szüleivel álmodott így elkezdtem keltegetni. Óvatosan rázogattam lökdöstem miközben szólongattam.

-Kazu kazu kelj fel.-szóltam lágy hoangon de semmi választ nem kaptam.

-Kazuki hallod kelj fel ez csak egy rémálom.-próbáltam újra de ismét nem felelt.

-Hallasz pillangó? Kelj fel kérlek.-szólitotam egyik kedvenc becenevén. Erre sem reagált csak tovább zokogott.

-Kazu könyörgöm kelj fel. Kezdesz nagyon megiszteni! Hallod pillangó?-simítottam arcára mire végre kipatantak szemei. Egyből nyakamba borult és hangos zokogásba kezdett.

-Jól van nincs semmi baj. Mostmár nincs semmi baj.-suttogtam fülébe lágy hangon. Miközben simogatni kezdtem hátát hogy ezzel is éreztesem vele hogy nincs egyedül.

-Lát..tam láttam őket...Láttam ahogy.. ahogy.. meg... meg.. meghalnak miath... mihattam ismét!...-zokogott fel hangosan ismét és ahogy ezt kimondta erősebben kezdett szorítotani magához. Megállás nélkül zokog nekem pedig a szívem belesajdul így látnom őt. Beszéde nem tiszta akadozott és sokszor kapo levegő után és szipog így nehezen érthető.

-Semmi baj Kazu. Nem miattad haltak meg. Nem a te hibád érted? Semmi baj csak egy rémálom volt. Már nem bánthat.
Sshh semmi baj már ébren vagy. Én majd megvédelek.-próbáltam nyugtatni de kevesebb mint több sikerrel zárult ez a próbálkozásom. Lassan Dei és a másik két kölyök is bejött a szobába. Ez nem lesz így jó. Nem jó ha ilyenkor sokan veszik körbe mert akkor megint elkezdi magát ostorozni.

-Mi a baj Kazuki? Mi történt?-kérdezte gazdánk és aggódva rámkapta tekintetét. Aztán a mostmár még jobban bőgőre a karjaim között.

-Deih láth..láttam őkethh...meghalnihh...-akadozott a továbbra is keserves sírásától. Dei azonnal kiszalatt és hozott be neki egy pohár vizet. Hisz Kazu ritka keveset iszik ami miatt rendszeresen meg is dorgálom általában.