Lights on // Shawn Mendes fanficton

1. fejezet

Morgan ötlete az egész. Eszem ágában sem volt elhagyni a lakást egy ilyen pocsék év után, csak hogy nekivágjunk az éjszakának és még az utolsó estét is valami borzalmas helyen töltsük. Még mindig a darabokra tört szívemet ápolgattam az ünnepek alatt is, amihez valljuk be, rengeteg idő kell. Nem fog egyik pillanatról a másikra megjavulni és ezt még a mindig energikus, érzelmileg szétszórt de élettel teli legjobb barátnőm sem várhatja el. Nincs joga hozzá. Majd jövőre. Hova siessek, amikor az biztos, hogy egy időre nem vágyom sem elköteleződésre, sem újabb lehetőségre, hogy valaki egy újabb csapást mérhessen a maradék önérzetemre.

- Kérlek. Nagyon jól fogod érezni magad. Ez az év bulija. Majd jól a mocsok Alexander arcába tuszkoljuk, hogy mennyire jól érzed magad nélküle is. Megérdemli, hogy boldognak lásson, mert azt akarom, hogy szenvedjen, ennek meg jobb módja nincs is.

- Pontosan hogyan is hívattad meg magad Shawn Mendes szilveszteri bulijára? Akarom én azt tudni? - sóhajtok, és közben drámaian elnyúlok az ágyon.

- Maradjon inkább az én titkom - kacsint rám. - Amúgy nem tudom feltűnt-e, de szünet van, semmi programod, maximum itthon szenvedni sulikezdésig, dobozból kanalazni a fagylaltot, amire előtte nutellát kentél és a lúzer exbarátodra gondolni, aki egy szó nélkül lépett le, amikor döntéseket kellett volna hoznia. Ennél szánalmasabb alak nem is lehetnél - teszi csípőre kezeit dühösen, engem méregetve.

- Miért nem mész nélkülem? Nincs szükségem bébicsőszre. Szállj le rólam.

- Lehetetlen, hogy úgy érezzem jól magam, hogy tudatában vagyok az önmarcangolásodnak. Vagy eljössz vagy én sem megyek. Azt viszont nagyon sokáig törlesztheted.

Ezzel megfogott. Tudom, hogy tudja soha eddig, egy percre sem akartam elrontani a programjait meg a hangulatát és már nem egyszer fordult elő, hogy feláldozva mindenem, őt követtem bármerre is sodorta az élet, ami aztán néha jó, néha rossz, de mindenképpen felejthetetlen élményeket eredményezett.

Jó – sóhajtok - de egyetlen gönc... - esélyem sincs befejezni a mondatot, mert visongva ugrik rám, szó szerint belém fojtva a szót. Számára ez a nagy lehetőség kapuja. Számomra csak egy sima kiruccanás, nem igazán a megfelelő pillanatban.

Egy idő után, ahogy végre sikerül lelökdösnöm magamról, kisiet az ajtón, majd egy zacskóval tér vissza és kettőt tapsol. Nem tudom azt gondolja, emiatt majd rögtön felpattanok és átvéve az energiáját belevetem magam a már most kialakult partihangulatba, de semmiképp nem jön be. Nyöszörögve fordulok inkább hasra, telefonomért nyúlva. Az amszterdami város képével ellátott kezdőképernyőm szerint még mindig csak öt óra múlt tizenhárom perccel így egyáltalán nem értem mire a nagy sietség.

- Mikor kezdődik és hol lesz? - fordulok hátra a haját fésülő lányra pillantva, aki elkalandozva nézegeti magát a tükörben.

- Hivatalosan nyolckor, ami azt jelenti fél kilenc előtt nem szabad odaérni. Egyébként a belvárosban egy tetőtéri lakásban. Na jössz végre? Még meg kell mosnod a hajad.

- Morgan, ugye viccelsz velem? Nem leszek indulás előtt három órával már teljes puccban.

- De Phi, a hajadhoz idő kell. Nem fogom összecsapni, csak mert lusta vagy kimászni az ágyadból. Pattanj vagy én rángatlak ki egészen a fürdőszobáig, de abban semmi jót nem találsz.

Sóhajtozva gurulok le a matracról és szememet forgatva hagyom el a szobát, megcélozva az emeleti mosdót. A hajmosás összesen körülbelül tíz percet vesz igénybe, és noha minden nap tisztálkodtam ezelőtt is, most ezerszer frissebbnek érzem magam. Lassan visszaslattyogok a szobába, fejemen egyensúlyozva a feltornyozott törülközővel. A zene üvöltve szól, mindenhonnan visszaverődve.

Belépve az első, amit meglátok, hogy a szőkeség a telefonom pötyög valamit. Egy bulldog erejét felhasználva vetem rá magam, megpróbálva elvenni a készüléket, amit erősen tart markában.

- Te mi a fenét gondolsz? - rántom ki a kék tokba bújtatott telefont a kezéből és ellépve az ágytól vizsgálni kezdem. A twitter van megnyitva és épp egy poszt megírását szakítottam meg. Valami olyasmi a szöveg, hogy életem új szakasza kezdődik és készen állok rá, meg, hogy majd számítsanak az új hangulatfelelősre ma este, szerény személyemben. Nevetséges az egész.

Várakozás nélkül törlök ki minden egyes betűt, azután egyszerűen a fotelbe hajítom a telefont. Nem törődőm stílusa van az egésznek, bár belül egyáltalán nem ezt érzem. Dühös vagyok rá, csak próbálom elnyomni magamban, mert nem kell egy újabb vita.

Morgan csalódottan veszi tudomásul, hogy egészen biztos, hogy ne ma jön el a nap, hogy publikálja a röhejes posztot sikeresen beégetve minden ismerősöm előtt, tehát megadva magát mellém lép, és mindenféle jelzés nélkül lenyom a tükör elé, ezzel elkezdve a leírhatatlanul hosszú szépítő folyamatot.

Megszárítja a hajam. Huszonnyolc perc.

Belesüt hullámokat. Plusz ötvenkettő perc.

Megcsinálja a sminkem. Még harmincnégy perc.

Miután kijelenti, hogy véglegesítette a kinézetem, utasít, hogy bújjak bele a ruhába, addig ő is rendbe szedi magát.

Megragadom a csomagot amire rámutat, aztán ismét átvonulok a fürdőszobába. Kíváncsian húzom le a zipzárt. Egy vékony csipke bugyit, egy semmit nem takaró és eléggé átlátszó melltartót rejt a nejlon.

Röhögve meredek a falatnyi fehérneműre és már dobom is volna vissza, mikor valami beüt.

Fejemet rázva bújok bele. Elsőre nagyon idegenkedem és egyáltalán nem éreztem komfortosnak, mégis ahogy tükörbe nézek tetszik, amit látok. Azt sugallja, hogy van kiút az önpusztító és negatív gondolatok közül, csak hagynom kell, hogy kicsit behúzzon a külvilág forgataga. Ha kilépek a saját magam által felhúzott falak közül, valami egész mást is találhatok odakint.

Ezekután a ruha hosszán már meg sem lepődök. Maximum a combom közepéig érhet, és mindenhol feszül. A tükörképemet vizsgálva, valami olyat látok, amit eddig még nem. És tudom, hogy nem a ruha határozza meg ki vagyok, de kell ez a fajta adrenalin, hogy kicsit kilépjek a mindennapi megszokásokból.

Még azzal is számolok, hogy a szüleim valószínűleg erőszakkal rángatnák le rólam, meg fogok fagyni a hideg decemberben és nyilván rengeteg embernek meg lesz a véleménye, csak mert ezt viselem. De nem érdekel. Felveszem a magabiztosság köpenyét és úgy lépek ki a fürdőből, mint egy világsztár, akinek milliók lesik minden lépését.

Ez a mentalitás eltart egészen indulásig. Sőt egy kicsit még a taxiban is. Ahogy viszont kiszállunk az épület előtt, aminek a tetőterében már elvileg zajlik a buli, minden bátorságom inába száll.

A ruhát kényelmetlennek érzem, a hajam nevetségesnek, magamat pedig nagyon nem ideillőnek. Ám visszatáncolni már nincs lehetőségem, mert barátnőm széles mosollyal az arcán már húz is be az ajtón, egy egészen új világba.